2009. szeptember 25., péntek

Egy lépés hátra (ismét a belépőjegyekről)

Megszokhattátok már, hogy a sálak, műsorfüzetek mellett a belépőjegyekről is szoktam írni. Most is ez következik.

Minden hibájával együtt egészen jó belépőjegyekkel mehettünk be a stadionba néhány fordulón keresztül (hm, ha jobban belegondolok, az mindössze kettő volt, a Kecskemét és a Vasas elleni meccsek), a Honvéd ellen viszont léptünk egyet hátra.


Értem én, hogy költséghatékonyabb ez a fehér ablakos rendszer, amibe szorgos kezek beleírják az aktuális ellenfél nevét. Így gyakorlatilag nincs szemétbe kerülő jegy, amit nem vettek meg a Honvéd ellen, az majd elmegy két hét múlva, maximum a szezon végén marad néhány papírfecni.

De mégis csak elegánsabb, "profibb" amikor nyomtatják az ellenfél nevét és a meccs dátumát is. Remélem, hamarosan ismét ilyet kapunk!



FRISSÍTVE.

Mivel bérletes vagyok, alanyi jogon nem jár belépőjegy, ismerősöktől, ismeretlenektől szoktam elkérni, illetve a meccs után a földről szedem fel a jobb állapotúakat. A Honvéd ellen többet is.

És ez lett a szerencsém, mert olvastam a kommenteket és ahogy magamhoz tértem az ámulatomból, megnéztem a többit, a be nem szkennelteket. És lám, nekem is van nyomtatott jegyem.


Talán egyszer az is kiderül, miért adnak ki egy meccsre kétfajta belépőt, egyelőre azt tippelem, többen voltunk, mint amennyi meccsre szóló jegyet nyomtattak.

Így lett a visszalépésből rejtély.

7 megjegyzés:

  1. nem tudom, hol tettél szert ilyen kézzel firkantottra, mert én a meccs előtt a gombából pontosan ugyanolyan nyomtatott dátumosat kaptam, mint a múltkor.

    VálaszTörlés
  2. Én is gombából vettem és ilyen kézzel írottat kaptam, meccs kezdés előtt kb 5-7 perccel.

    VálaszTörlés
  3. Szia!

    Én fél öt felé vettem a jegyet és Nekem ilyet adtak:
    http://www.ivpicture.hu/pic.php?id=191405

    VálaszTörlés
  4. egyébként én is azt valószínűsítem, hogy kevesebbet nyomtattak.

    mondjuk én is meglepődtem, milyen sokan voltunk kint. az eredmények alapján sokkal kevesebbre számítottam.

    VálaszTörlés
  5. 10. perc után értünk ki, Miskolc Kártyával akartam jegyet, venni, aszondják a tribünnél elfogyott az állójegye, vegyek a gombába, de ott meg nincs terminál, jó balfaszok ezek is.... amúgy azt hittem a vasas meccsnél nem lehet rosszabb de tévedtem, van lejebbb... és afőleg így hogy nincs szurkolás, egy kalap szart nem ér most a meccsrejárás, úgyhogy gyorsan csináljanak valamit az érintettek mert ez így sehogy se lesz jó

    VálaszTörlés
  6. ezek szerint már lehet élni a miskolckártya adta lehetőségekkel? ujjé.

    VálaszTörlés