2011. március 26., szombat

A DVTK - Vecsés előtt

Ha már - részben - megírtam a múlt heti meccset, akkor gyorsan a mairól is.

Nincs rossz formában a Vecsés, de a DVTK sem. Küzdelmes meccs lesz, ami akár szoros is lehet, de akár ezúttal is jöhet egy magabiztos győzelem.

Az őszi meccset nem akarom idézni, hiszen ez már egy másik DVTK, még akkor is, ha a délután kezdők közül csak Vadász és Arze nem volt diósgyőri ősszel (a Vecsés elleni meccs időpontjában még Granát sem, illetve George és Abdou csak a meccs előtt kapta meg a játékengedélyt). Azóta összeállt a csapat, sikerült begyakorolni néhány játékelemet, nem is beszélve a szögletekről.

Ebben lehet bízni és az maximum megnehezíti a dolgunkat, hogy a Vecsés már-már mezőkövesdi szinten kevés gólt kapott. A DVTK és a Nyíregyháza messze kiemelkedik a mezőnyből, nem lehet kérdéses, ki az esélyes.

Azonban előfordulhat, hogy nem az első félórában nyerjük meg a meccset, hanem a végéig kell várni - mégiscsak fel kell idéznem az őszi találkozót -, ehhez viszont türelem kell a játékosok és a szurkolók részéről is.

Mert a saját kezünkben van a sorsunk, ne is engedjük ki onnan!

Háromból háromszor három (DVTK - Újpest B 3-1)

Érdekes érzések kavarognak bennem a szombati győzelem után. Tulajdonképpen könnyű győzelem volt, mert Radošnak egyszer kellett (volna) védenie, valahogy mégis hiányérzet maradt bennem. Lehet, csak elkényeztetett eddig a csapat.

Végül nem jött be egyik meccs előtti várakozásom sem, mert gólparádéba sem torkollott a meccs - bár nem sok hiányzott hozzá -, de a gólváltás is elmaradt. A korai gólra viszont ráhibáztam..

Így hiába hiányzott Luque és Dobos, akkora előnnyel indult a DVTK, amit esélye sem volt az újpesti tartalékoknak behozni. Pedig ők nem is ismerik azt a statisztikát, miszerint ha vezetést szerzett a DVTK az idei bajnokságban, azt a meccset meg is nyerte.

A történeti hűség kedvéért álljon itt a kezdőcsapat:

Radoš
Vadász, Gal, Raković, Gohér
Arze, Abdouraman, Lippai, Bogáti
Granát, Menougong


A REAC elleni mérkőzésről szóló posztnak azt a címet adtam, hogy helyzetparádé. Ennek is lehetett volna, mert helyzet akadt bőven, de azáltal, hogy az újpesti fakó nem állt be védekezni mégsem volt az az érzés, hogy egykapuzunk.

Vezettünk 1-0-ra, de volt a liláknak két olyan ellentámadásuk, amikor óriásit mentett előbb Gal majd Vadász. Ezért ugyanazt éreztem a félidő közepén, mint Békéscsabán: jó lenne - ezúttal még egy - gólt lőni. És jött a gól! Ekkor sem mondom, hogy megnyugodtam, de tudat alatt valahol biztos voltam benne, az ellenfél találhat egy gólt, de kettőt biztosan nem.

Főleg, amikor már benn volt a harmadik gól is. És itt álljunk meg egy gondoatra! Azt nagyon nem érdemes tovább ragozni, hogy ismét szöglet után született két gól. Kell egy - jobb, ha kettő, de még jobb három - kitűnő rúgótechnikájú játékos, és a többi már csak gyakorlás kérdése. Azonban ezen túl is azt látom, hogy nem ad-hoc jelleggel történnek a dolgok a pályán, hanem ahogy azt az edzésen megbeszélték. Mondok egy példát: amikor Arze előrekeveredett bal oldali támadó posztjára, de az ellenfél megszerezte a labdát, akkor Granát különösebb felszólítás nélkül zárt vissza jobb oldali középpályásnak, így Arze nem sprintben húzott hátra, hanem kényelmes kocogásban. És amikor odaért, akkor visszacserélték a pozíciót és közben egy pillanatig sem tátongott lyuk a középpályán. Ez azért fontos, mert a fülemben cseng Aczél Zoli szava: “most mit csináljak, látod, hogy elmondom nekik, a meccsen mégsem tudják!”

Úgy hozzászoktam már a 3-0-ás győzelmekhez, hogy furcsa 3-1-et írni. Sorozatban négy mérkőzésen produkált hibátlant a védelem, most nem sikerült gól nélkül lehozni a meccset. Nem osztott-szorzott, de mégis jobban esett volna, ha nincs. Ugyanakkor lehetett volna 4-1 is, ha nem vonják vissza Granát második találatát. Már sejtem, hogy miért intett lest a partjelző (a lövés pillanatában nem volt lesen Granát, de onnan lépett vissza), de akkor sem vagyok teljesen biztos benne, hogy nem volt szabályos a gól.

A gólkülönbségből nem hiszem, hogy hiányozni fog, viszont sokat dobott volna a meccs végi hangulaton.

(Időszűkében itt most abbahagyom, de elárulom, hogy ezt a posztot úgy írtam, hogy nem csak a helyszínen, hanem az interneten is láttam a meccset. Második alkalommal készítettem jegyzeteket, ami alapján hamarosan - khmmm- megírom a játékosonkénti értékelést is.)

2011. március 19., szombat

DVTK - Újpest B előtt

Sima meccs. Ez az első gondolatom. A "sima" meccsekkel szokott a gond lenni, ez a második. A Diósgyőr jó csapat, az Újpest B (ha figyelembe vesszük, hogy a télen mennyi fiatalt vittek fel az első csapathoz, akkor talán C) pedig gyenge. Ez a harmadik és a negyedik.

Ha bajnoki döntő lenne, akkor is csak a győzelem lenne elfogadható, mert múlt vasárnap óta saját kezünkben van a sorsunk. Egyszerűen meg kell nyerni minden meccset és akkor ősszel már NB I-es meccsekre járhatunk. Ugye milyen egyszerű?

Az újpesti tarcsit ősszel is 4-1-re vertük idegenben, így akkor is mi lennénk az esélyesek, ha nem a feljutásért küzdenénk. A csapat az első két meccsen magabiztosan nyert, ennek a folytatását várom. Tippem szerint az ellenfél nem áll be védekezni, aminek két kimenetele lehet:
  1. Orosháza-típusú sima mérkőzés, ahol kijön a nagyobb tudás
  2. Egy gólpárbaj, ahol mind a két csapat támad, emiatt hátul lazább lesz és egy-egy hiba emiatt végzetes lehet

Az első verzióban biztosan a DVTK nyer, mert azt az újpestiek s biztosan elismerik, 10-ből 9-szer a DVTK nyerné ezt a párharcot. Abban a maradék 10 százaléknyi esélyükben bízhatnak.

A második verzióban is nekünk áll a zászló, hiszen egy, esetleg két gólt kaphatunk ilyen módon, de egy kinyíló védelem ellen lőni is fogunk kettőt-hármat.

A kérdés már csak az, hogy hogyan. Benczés Miki több interjúban is elmondta, az állandóság híve és úgy látszik, az állandóságnak meg is van az eredménye. Ősszel is akkor kaptuk a pofonokat (Békéscsaba, Bőcs - a Mezőkövesd is pofon volt, de egy közvetlen vetélytárs ellen benne volt a pakliban a vereség is), amikor néhány kulcsjátékos, elsősorban Dobos és Lippai nem lépett pályára. És most Dobos biztosan nem játszik, továbbá kérdéses Luque játéka is, amivel gyakorlatilag lenyesték a Diósgyőr szárnyait. Arze készen áll a bevetésre, legalább látjuk, mire képes, ha nem csereként kap lehetőséget, de a másik oldal fogós.

Nem tudom, mennyire súlyos Luque sérülése, mennyire hátráltatja a játékban (a pénteki edzésre átöltözött, de Dobos is, szóval ez nem mérvadó), mindenesetre én arra számítok, ha nem feltétlenül szükséges, akkor nem fog kezdeni. Helyén akkor Szabó Péter játszhat és bizonyíthatja, nem véletlenül várjuk tőle többen is, hogy a tavasz meglepetésembere legyen. Persze én örülök majd a legjobban, ha látom Luquét kifutni a gyepre.

Mint mindig, most is jólesne egy korai gól, de látva a csapat erőnlétét, akkor sem esnék kétségbe, ha nem jönne a gól az elején - feltéve, hogy a mutatott játék megfelelő. Kell egy kis türelem, fiatal csapatról lévén szó biztosan fognak hibázni, ha csak ezeket a hibákat sikerül kihasználni, már akkor biztos, hogy miénk a három pont.

2011. március 17., csütörtök

Nem bábeli zűrzavar

Időről-időre felzúng a kórus: túl sok az idegenlégiós az NB I-ben. Jönnek az érvek, hogy miért rossz ez, ami közül most csak egyet idézek: kommunikációs zavart okoz, ha a sok különböző nemzetiségű játékos nem érti meg egymást.

Diósgyőrben is hol több, hol kevesebb légiós játszik, most éppen a 23 tagú keretből 7 nem magyar állampolgár. (Ez az őszhöz képest több, az elmúlt évek némelyikéhez képest kevesebb.) Ez 30%-os arány, az NB I-ben 29,5 az átlag.

Általában az a véleményem, hogy aki tud focizni, az könnyebben megérti magát a többiekkel, nagyobb probléma lehet az, hogy egy bizonyos szituációban a védőtől Svédországban azt követelik meg, hogy behátráljon, míg Máltán azt, hogy támadja a labdát. (Hülye példa, de remélem, értitek, mire gondolok.)

Emlékszem, amikor a Milan egyik sikerének titkát abban látták, hogy nem csak három - ennyi volt a maximum - kitűnő légiósa van Rijkaard, Gullit és Van Basten személyében, hanem mindhárman hollandok. Akkor nagyon fontos volt, hogy ugyanazt a nyelvet beszélték, azóta a globalizálódó világban sokkal többször előfordul, hogy két különböző nemzetiségű is megérti egymást. A közös nyelv pedig többnyire az angol.

Ez olyannyira igaz Diósgyőrre, hogy Benczés Miki az edzéseken először magyarul mondja el, mit szeretne látni, majd angolul is megismétli. Az egyszerűbbeket mindenki megérti, ha bonyolultabb a feladat, akkor valaki tolmácsol, mert gyakorlatilag csak Luque és Raković nem beszél sem angolul, sem magyarul.

A külföldiek közül egyedül George tanult meg magyarul az elmúlt évek során és kifejezetten jól is beszél, bár nem tagadhatná le, hogy nem ez az anyanyelve (a többség egyelőre a jobbra-balra, előre-hátra, hagyd!, enyém! típusú fociszókinccsel rendelkezik). Arze, Abdou és Gal penge angolból (legelső az Egyesült Államokban diplomázott, majd Kanadában is focizott, így nem meglepő), de Radoš is bírja a nyelvet. Úgyszintén George is, de őt még soha nem hallottam angolul beszélni, hiszen a magyarokkal magyarul, Abdouval viszont franciául társalog. Spanyol szót pedig azért lehet hallani, mert Arze és Luque közt ez a közös nyelv. Régen szerbhorvát nyelvnek hívták, ami a politikai változások miatt ma újra szerb és horvát nyelv lett, de ez nem akadályozza a délszlávokat abban, hogy gond nélkül társalogjanak egymással anyanyelvükön, amihez még Budovinszky is csatlakozhat, hiszen tud valamennyire "szerbhorvátul".

Egy biztos, ha én 18 éves focista lennék, akkor azért edzenék keményen, hogy egyszer bemutatkozhassak a diósgyőri közönség előtt, de az is ott lenne az agyamban, ha lehetőséget kapok egy jó külföldi szerződésre, akkor kipróbáljam magam más országban is. És ha külföld, akkor külföldiül is meg kell tanulni. Milyen külföldiül? Hát angolul, mert mára az az egyértelmű világnyelv.

Ezek után nem is akkora baj, hogy hamarosan azt is el tudom képzelni, hogy egy magyar csapat edzését többségében magyar játékosoknak angolul tartsa egy magyar edző.

(A poszt alapötletét fly-től/fly-tól kaptam, köszi érte!)



Végezetül egy szorgalmi feladat: sorold fel a DVTK 7 játékosát, akinek nincs magyar állampolgársága!

2011. március 16., szerda

Saját kezünkben a sorsunk (Békéscsaba - DVTK 0-3)

Megint a végén kezdem azok számára, akik nem szeretnek hosszú szövegekkel bajlódni: jobb volt a DVTK, magabiztosan nyert Békéscsabán, de a mutatott játék nem volt annyira szép, mint a REAC ellen. A győzelem és a Nyíregyháza mezőkövesdi pontvesztése azt jelenti, hogy a Diósgyőr hátránya mindössze 3 pont, tehát innentől kezdve saját kezünkben van a sorsunk. (Pontegyenlőség esetén az egymás elleni eredmény dönt.) Persze továbra sem gondolom azt, hogy 100 százalékos eredménnyel hozzuk a tavaszt - maximum bízom benne -, de ugyanígy biztos vagyok abban is, hogy a Nyíregyháza is veszít még pontokat.

Külön felhívom a figyelmet a dátumra, amit előttem pecsételt rá a jegyre a pénztáros

A hazai idénynyitó sok embert fellelkesített, köztük engem is, így minimum 200-an (két nagybusz, 1 mikrobusz és ~20 személyautó legénysége) Békéscsabán töltöttük a hosszú hétvége első napját.

A meccs előtt azt írtam, remélem nekünk kedvez, hogy a csabaiak nem állnak be otthon védekezni és ez az elején túl jól is sikerült. Igaz, taktikájuk pofonegyszerű volt, szabadrúgást kiharcolni (esetleg szabálytalanságot eljátszani) minél közelebb az ellenfél kapujához, majd a labdát beívelni. Lőttek is ebből egy lesgólt, amúgy csak annyi volt a veszély, hogy a REAC elleni meccshez hasonlóan Radoš megint bizonytalanul kezdett, majd ismét bravúrral javította hibáját.

A mezőnyben azt lehetett látni, hogy valamiért nem megy úgy a játék, mint egy héttel korábban. Egyszerűen távol voltunk a kaputól - mégiscsak jobb, ha beáll az ellenfél - és George rendkívül indiszponáltan játszott. Vagy nem tudta megtartani a labdát, vagy úgy megtartotta, hogy még a társak sem kapták meg tőle. Helyette Granátnak volt néhány ígéretes lehetősége, de vagy a kapus védett, vagy a labdakezelés nem sikerült elég szűkre, illetve egy alkalommal egyszerűen lecsúszott a lábáról beadáskor a labda, pedig Luque üresen várta azt a kapu előtt.

Ezen kívül több ígéretes lövést is láthattunk, Luque akció közben vette észre, hogy 30-40 méterről is érdemes megpróbálni átemelni a kapus fölött -, aki nappal szemben védett - majd a 16-os vonalától is próbálkozott egyszer. De Lippai felpörgetett, majd félfordulatból a léc alá zúdított lövése, amit szögletre mentett - lesz még ennek jelentősége! - a kapus legalább ennyire szép volt. És ha már szépség, Granát Balázsnak is volt 35-40-ről egy szabadrúgása, amit a lelátón enyhe kétkedéssel fogadtam, komolyan gondolja-e. Nem csak az önbizalma volt nagy, hanem a lövés is, ráadásul pontos is, de a kapus ezt is ki tudta tornázni. Ha dönteni kellene, melyik lövés volt a legszebb, akkor bizony bajban lennék!

A leghasznosabb viszont kétségkívül Lippaié volt, mert a fent említett szöglet után szerezte meg a DVTK a vezetést. Luque adta be és mint kiderült, egy begyakorolt szituáció után Raković csúsztatott a rövid oldalon a hálóba. Minden gól fontos, de ez azért is esett jól, mert éppen kezdett meddővé válni a diósgyőri fölény és félő volt, belelkesül az ellenfél. Éppen a szöglet előtt mondta az öcsém, hogy nem is emlékszik, mikor szereztünk utoljára szögletből gólt. Én sem emlékeztem, de most utánanéztem: ha nem hagytam ki valamit, akkor az első fordulóban Rákospalotán Gohér szögletét Roszel csúsztatta a hálóba.

Ezzel tulajdonképpen eldőlt a mérkőzés, mégha ezt ott senki ki nem merte mondani. A Békéscsaba maximum találhatott volna egy gólt, esetleg, ha kissé szívbajosabb a játékvezető, akkor befújja a hazaiak műesését, de szépen kijátszott akcióból, lövésből egyáltalán nem voltak veszélyesek.

Ha jókor jött az első gól, akkor legalább ennyire jókor jött a második is. Raković szépen vette le a labdát - valószínűleg magának -, amit Granát lőtt a hálóba. Ezzel 2-0 és akár le is fújhatta volna a bíró, mert ezután kicsit leült a meccs. Volt még néhány szép támadása a csapatnak, például George helyzete előtt vagy a harmadik gólt megelőzően. Ekkor már jobban folyt a labda, szemre is szép dolgokat láttunk, de helyzet messze nem adódott annyi, mint egy hete. A végén megvolt a slusszpoén, és jöhetett az ünneplés, amit soha nem lehet megunni.

Játékosonkénti értékelés


Ivan Radoš: Az első félidei bizonytalanságát már említettem, ehhez még hozzátett egyet a második félidőben is: cselezni próbált a 16-oson belül, de nem jött be. Szerencsére nem kaptunk gólt belőle. Egyébként nem sok dolga akadt. Akárhogy is, az utóbbi négy bajnokin nem kapott gólt, ami persze a védelmet is dicséri.

Vadász Viktor: A mérkőzés elején többet lépett fel a támadásokkal, majd később inkább a védekezésre koncentrált. Akadt egy nagy hibája, saját kapunk előtt veszített el egy labdát, de nem ezért cserélte le Benczés Miki.
Igor Gal: Talán még nem is láttam ennyit támadni amellett, hogy rendesen ellátta védekező feladatát is. Bátran vitte előre a labdát, ha út nyílt előtte, rendszerint csak szabálytalanság árán tudták szerelni.
Savo Raković: Az biztos, a legeredményesebb diósgyőri meccse volt egy góllal és egy gólpasszal. A védőmunkájára sem lehet panasz.
Gohér Gergő: A védelemre nem hárult olyan nagy nyomás, előre pedig hiába szaladgált, sok labdát nem kapott.

Dobos Attila: Adott egy gólpasszal felérő labdát Luquénak, amit a spanyol nem sokkal lőtt fölé. Főleg a második félidőben volt olyan érzésem, hogy légüres térben mozgott, egész egyszerűen nem kapott labdát. Persze nem szabad megfeledkezni nagy lövéséről sem, ami talán egy méterrel volt magasabb a kelleténél.
Mohamadou Abdouraman: A gólja miatt legmesszemenőbbig dícséret illeti, teljességgel idiótának tartom azt a felvetést, hogy elvette Luque gólját. Az nem focista, aki a gólvonal előtt egy méterrel guruló labdába nem bikázik bele (nem mellesleg egy másik diósgyőri is jött mögötte, aha Abdou nem, akkor ő belőtte volna). A mezőnyben nem nyújtott kiemelkedőt, annyi labdát sem szerzett, mint szokott és a megjátszással is voltak problémái.
Lippai Ákos: Óriásit javult múlt hét óta a teljesítménye. Volt fantasztikus tértölelő indítása, az első gól előtti lövéséről már írtam, de leginkább mégis szerelései tetszettek. Nem csúszott be, nem lökte félre az ellent, hanem többször is besegített társának és nevető harmadikként vitte el a labdát.
José Luque: Ezúttal nem folyamatosan “világított”, hanem csak néha villant. A két lövését és a gól előtti szerepét már említettem, de ezen kívül is láttunk tőle pazar indítást. Néha csak tátottam a számat: honnan tudta (mert látni nem látta, abban biztos vagyok), hogy Lippai merre indul a háta mögött.

George Menougong: Fent írtam már róla, ha Lippai javult a legtöbbet, akkor ő az ellenkező utat járta be hasonló mértékben. Akkor is indokolt lett volna a cseréje, nem keveredik összetűzésbe az ellenféllel. Nem az az indulatos srác, biztos jó sokat kepott ezúttal is.
Granát Balázs: Jó formában van, ennek megfelelő az önbizalma is. És ahogy az lenni szokott, ilyenkor egy nem tökéletes lövés is gól lesz.

Vicente Arze: Ezúttal sem váltotta meg a világot a rendelkezésére álló időben, de azt sem mondanám, hogy még cserének sem jó.
Nagy Tamás: Jó ötlet volt Benczés Mikitől, hogy beállította, legalább újra tétmeccset játszott, igaz, sok feladat nem hárult rá.
Bogáti Péter: Bemutatkozott Diósgyőrben.


2011. március 15., kedd

Békéscsaba - DVTK videók (2010-2011, 17. forduló)

Rapid Wien - DVTK videó (UEFA-kupa, 1979-1980, 1.forduló)

Egy klasszikus mérkőzés videójára bukkantam, gyorsan meg is osztom, lássa mindenki.

2011. március 12., szombat

A Békéscsaba - DVTK előtt

Egyelőre pofonegyszerűek ezek a meccsvárók, mert ha akarunk valamit, akkor nyerni kell. És úgy tűnik, az esélyünk meg is lesz mindig a győzelemre.

Békéscsabán is. Ősszel nyertek Miskolcon, de az a DVTK egy másik DVTK, a jelenlegi halovány árnyéka volt és még így sem tudtak porba alázni, egy kis szerencsével akár pontot is lehetett volna szerezni. Még különbség, hogy ezúttal otthon játszanak, ami remélhetőleg nekünk kedvez, mert csak nem állnak be annyira védekezni, így egy-egy lyukra futtatáskor nagyobb lesz a tér. És azt láttuk Luquénak milyen gyilkos passzai vannak, de én emlékszem őszről olyan mmomentumokra is, amikor Lippai Dobost indította.

A kezdőcsapat adott, a múlt heti 11-en nincs miért változtatni, Benczés Miklós helyében én sem tenném. Majd, ha felépülnek a sérültek, akkor lesz érdemes ezen gondolkodni.

Örülnék, ha ma sem kapna gólt a csapat, mert abban szinte biztos vagyok, hogy lőni fog, és ha így történik, akkor az eldönti a mérkőzést.

2011. március 11., péntek

Helyzetparádé (DVTK - REAC 3-0)

Megérte várni a rajtot, azt kaptuk, amit reméltünk. Talán csak a gólok száma lett egy kicsivel kevesebb, de a mutatott játék, a helyzetek száma és a szerzett pontok mennyisége kielégítő. És - némi képzavar, mert már a meccs előtt tudtuk az eredményt - a hab a tortán: csak döntetlent játszott a Nyíregyháza, így máris 5 pont a hátrány.

A kezdőcsapat úgy állt fel, ahogy arra mindenki számított, hiszen a védelemben nem volt alternatíva (Budovinszky sérült, Nagy Tamás eltiltását töltötte), a középpálya egyetlen kérdését (Lippai vagy Arze?) pedig az ankéton előre megválaszolta Benczés Miki. A csatársor pedig adott, hiszen George-ot vétek lett volna kihagyni, Granát pedig az utolsó három edzőmeccsen 8 gólt lőtt, úgyhogy hasonló kategória.

Radoš
Vadász, Gal, Raković, Gohér
Dobos, Abdouraman, Lippai, Luque
Menougong, Granát


Még mielőtt nekikezdenék a meccsnek, egy kis kitérő. Próbálkozik a klub mindenfélével, általam ismeretlen celebek felvonultatásával, így 2010 első meccse után ezúttal a capella előadást hallhattunk. Annyival volt jobb, hogy most nem a Himnusz, hanem a DVTK-induló csendült fel, viszont a ritmus távol állt a szurkolók által énekelttől, így nem mondanám, hogy tökéletesen elnyerte a tetszésemet.

Mint ahogy a meccs kezdete sem, de még mielőtt megijedtem volna kiderült, hogy ha talál is a REAC egy gólt, akkor is bőven van esély a fordításra. A betömörülő csapatok számítását mindig át lehet húzni egy gyors góllal, ez most nem sikerült, de ahogy telt az idő, egyre inkább látni lehetett, hamarosan megszületik a vezető gól. A diósgyőriek magabiztosan tartották a labdát és szépen váltogatták a széleket és voltak lövések, igaz nem annyira veszélyesek.

Több meccsről szóló írásomban találkozhattatok a gólok, helyzetek leírásával, de ezúttal meg sem kísérlem összefoglalni az eseményeket, annyi volt. Az első félidő második felében és a második félidő elején három percenként jöttek a helyzetek, kisebb nagyobb lehetőségek, némelyik talán gólhelyzetnek nem is nevezhető, de szinte mindegyik támadást sikerült befejezni, abból nem tudott az ellenfél visszatámadni.

A második félidő elején lőtt két újabb góllal sikerült eldönteni a meccset, utána "csak" a gólparádé maradt el, mert helyzetből továbbra is volt bőven, ami több mint biztató a jövőre nézve.

Még arra is volt lehetőség, hogy éles körülmények közt gyakorolja a DVTK a 3-4-3-as játékrendet. Nem esküszöm meg rá, de valahogy így állt fel a csapat:

Radoš
Vadász, Gal, Raković,
Lippai, Abdouraman, Luque, Arze,
Pál Sz., Granát (Bacsa), Dobos


És amikor az ellenfélből még egy játékost is kiállítottak, akkor már szinte mindenki támadott, talán Péchy Tibor régi álma, az ötcsatáros játék is megvalósult némelyik akciónál. Egyrészt távol voltak tőlem az események, másrészt a középpályások gyakorlatilag szünet nélkül cserélgették a helyüket, mindenki feltűnt mindegyik poszton.

Elmondható, hogy a szép kombinatív és eredményes játékot láthattunk, sikerült azt átmenteni az edzőmeccsekről a bajnokira is.

Játékosonkénti értékelés

Ivan Radoš: Az elején volt egy bizonytalansága, majd rögtön bravúrral mentett, nem sokkal később pedig a komplett védelemmel közösen nézte, amint egy beadás elment keresztben a kapu előtt. Nem lett belőle baj, viszont ugrásszerűen javult a teljesítménye, ami kósza labda később felé járt, azt óriási magabiztossággal kapkodta le.

Vadász Viktor: Hiba nélkül hozta le a meccset, a későbbiekben remélem bátrabban mer csatlakozni a támadásokhoz.
Igor Gal: Az ellenfél támadásaival ezúttal nem sok gondja volt. Egy megindulása ugrik be, sajnos szabálytalanul szerelték, mielőtt igazán veszélyes helyre ért volna. Sokan mondják, hogy sárgája fölösleges volt, én inkább örülök, hogy nem kapott pirosat. A kapust meg kell védeni, nem csak jégkorongban, ettől csapat a csapat.
Savo Raković: Ahhoz képest, hogy kényszermegoldás a középső védő posztján, egyáltalán nem lógott ki. Viszont azt sem mondhatom, hogy jó lesz, ha felköti a gatyáját Budovinszky, mert ha meggyógyul, akkor gondolkodás nélkül veheti vissza posztját a kezdőben.
Gohér Gergő: Többet ment előre, mint Vadász Viktor (többször elmondták már, hogy a két szélső hátvédnek figyelni kell egymásra, egyszerre csak az egyik zárkózhat fel a támadásokhoz), talán éppen ezért ő lett a háromvédős rendszerre való átállás "áldozata".

Dobos Attila: Ugyan adott egy gólpasszt, volt lövése, egy nagy helyzete is, de azt hiszem, ezúttal kicsit szürkébben (értsd: nem látványosan) játszott, ezzel együtt nagy szerepe volt az ellenfél védelmének felőrlésében. Kár, hogy a vége felé nem tömték labdával, elég sokszor volt egyedül a bal oldalon.
Mohamadou Abdouraman: Ahogy megszoktuk, 90% fölötti hatékonysággal szedte össze a labdát, az ő teljesítményének már az a fokmérője, hogy milyen arányban tudja utána megjátszani azt. Érdekes lesz megfigyelni, hogy ilyen bomba középpályássorban csak a legközelebbinek teszi le a labdát, vagy vállalkozik kreatív megoldásokra is!
Lippai Ákos: Nem az ő meccse volt, annak ellenére, hogy akadtak szép megmozdulásai. Ha óriási helyzeténél nem akarja a kapufa mellé tenni a labdát, hanem bármilyen más falusiasan egyszerű megoldást választ, akkor biztosan góllal ünnepli a 100. diósgyőri meccsét. Volt ezen kívül egy óriási bombája is, amit védett a kapus.
José Luque: Nem én mondtam, de egyetértek: az egykori Segunda Division gólkirály akár ne rúgjon egyetlen gólt sem Diósgyőrben, ha minden meccsen ad két gólpasszt. A legnagyobb meglepetést a gyorsasága okozta, kiderült, nem csak egy jó bal lábbal rendelkező lötyögő játékos, hanem egy olyan szélső, aki le tudja futni védőjét, majd utána be is tudja adni a labdát. Ja, és felnéz előtte! "Csalódást" pedig azzal okozott, hogy szokásos helyéről ezúttal nem lőtte be a szabadrúgást, védeni tudott a kapus. A szuper ütemben adott passzokra pedig számítottam, esztétikai élményt nyújtott némelyik.

George Menougong: Luquét isteníti a többség, de szerintem George legalább annyira nagyot játszott. Faragták rendesen, ennek ellenére talán nem is volt rossz megoldása. A legemlékezetesebb: a félpályánál egy bedobást követően úgy nyesett alá a levegőben a labdának, hogy az esernyőszerű pályát leírva a semmit nem értő védő háta mögött landolt. A gólja is mestermunka volt, nem csak a labda, a kilépés is nagyon jó ütemű volt, a helyszínen is látni lehetett, szó sincs lesről.
Granát Balázs: 4 meccs 10 gól - nincsen rossz formában. Már az első félidőben is betalálhatott volna, de akkor félfordulatból fölé lőtt egy hozzá pattanó labdát, viszont a második félidő elején néhány perc alatt mennybe ment. Luque passzát nagyon higgadtan emelte a ficakba, utána pedig még szerencséje is volt. Ha ezen kívül nem csinált volna semmit, akkor is járt volna a taps, de bőven kivette a védekezésből is a szerepét a többi csapattárshoz hasonlóan.

Pál Szabolcs: Mozgott rendesen, őt sem volt egyszerű követni, éppen a pálya melyik részén tűnik fel, de ez még nem az a meccs volt, ami után dalba foglalják a nevét a szurkolók.
Vicente Arze: Arzéra is áll az előző mondat annyi kiegészítéssel, hogy nem ijedt meg a csínytől, sikerült is kiharcolni egy piros lapot (egyből piros is lehetett volna, nem csak második sárga).
Bacsa Patrik: Adhatott volna egy gólpasszt, ha Lippai már említett lövését nem védi a kapus. Volt szép megmozdulása, Granáthoz hasonlóan neki is nagyon fontos lesz az első gólja.

2011. március 8., kedd

2011. március 5., szombat

A DVTK - REAC előtt

Végre kezdődik a tavaszi szezon, most majd kiderül, mire volt elég a felkészülés! Mert az lehetett akármennyire tökéletes, ha utána nem jön a várva várt eredmény.

Márpedig a DVTK eredménykényszer alatt játszik és nem csak a REAC ellen, hanem remélhetőleg egész tavasszal. Ha a Tiszalúc, Oberwart, Kazincbarcika elleni meccsek bajnokik lettek volna, akkor egy csepp drukk sem lenne bennem, a 20-2-es gólkülönbség több mint megnyugatató. Azonban egy edzőmeccs mindig más, mint egy bajnoki, ezért ott motoszkál a fejemben, mi lesz, ha a REAC beáll a 16-osára. Az edzőmeccsek és edzések alapján bízom benne, át lehet törni a ezt a falat is, egy jó szabadrúgás, szöglet most életveszélyes lesz, de akcióból is képes ez a csapat gólokat szerezni.

Ha jól végiggondolom, egyetlen igazi veszély leselkedik ránk: ha nem sikerül sokáig gólt lőni, akkor elkezd(het) türelmetlenkedni a közönség, és a játékosok önmagukkal szemben is türelmetlenek lesznek, ami csak megnehezíti a győzelmet.

Viszont, ha sikerül apró gólokkal megtörni az ellenfelet, akkor még gólparádé is kerekedhet, ami nagyon jót tenne minden szurkoló lelkivilágának és talán meghatározná az egész tavaszt.



Én optimista vagyok, beruháztam egy bérletbe is. Lássuk, nem csak szavakban akar feljutni a Diósgyőr!

2011. március 4., péntek

Már csak egyet kell aludni...

...és kezdődik a bajnokság. Azaz folytatódik. Megpróbálom összefoglalni, mire számíthatunk.

Lesz egy óriási üldözőverseny, eleinte azért, hogy közelebb kerüljünk a Nyíregyházához, majd hogy a nyakára menjünk, utána megelőzzük. A végén pedig, ha minden úgy alakul, ahogy szeretnénk, akkor az előny megtartása lesz a feladat.

Alapesetben egy bajnokságot soha nem egy mérkőzés dönt el, de most kulcskérdés lesz a nyíregyházi győzelem. Sajnos a negatív forgatókönyv valósult meg a nyáron írt "nekünk az az érdekünk, hogy minél kiegyenlítettebb legyen az élmezőny, legyen bőven körbeverés" mondat kapcsán, mert látni lehet, a DVTK, Mezőkövesd és a Nyíregyháza magasan kiemelkedik a mezőnyből, ott meg is van a körbeverés, de "lefelé" alig van pontvesztés (a Vácot azért nem veszem ide, mert ők nem tudtak nyerni a dobogósok egyik ellen sem). Külön szomorúsággal tölt el, hogy a gyenge csaatok elleni pontvesztésben mi vagyunk az élenjárók, különösen a Bőcs és a Makó ellenire igaz ez.

A bajnokság előtt írtakban a REAC és a debreceni tartalékcsapat kapcsán alaposan melléfogtam (most is inkább kölcsönadták a debreceniek a játékosaikat, ahelyett, hogy foggal körömmel ragaszkodnának az NB II-es joghoz), viszont az egy meglepetéscsapat bejött, mégha nem is sejtettem, hogy a Mezőkövesd lesz az. Mindezzel együtt azt gondolom, nincs esélyük a feljutásra, mert a DVTK és a Nyíregyháza annyival erősebb és ami még fontosabb, annyival jobban akarja az élvonalat, hogy azzal nem tudnak versenyezni.

Abban viszont segíthet a Mezőkövesd, hogy rögtön a második fordulóban legyőzik a Nyíregyházát. Ha ez így történik, akkor már nem óriási a hátrány, hanem csak nagy és tényleg bármi előfordulhat, mint ahogy 5-0-ás vezetésnél a sarkazás bejön, 0-0-nál már kevésbé (szabályt erősítő kivétel Madjer BEK-győzelmet érő találata). Abban biztos vagyok, hogy nem fogjuk százszázalékosan hozni a tavaszt, mint ahogy abban is, a Nyíregyháza is fog váratlanul pontokat veszíteni. Kérdés, hogy ki mennyit?

És ha közelebb kerülünk, akkor az is kiderül, melyik csapat mennyire jó versenyzőkből áll, kit dob fel és kit fog vissza az éles versenyhelyzet. Ez dönthet a 22. fordulóban, április 16-án is a "bajnoki döntőn". Ha létezik a fociban hatpontos meccs, akkor ez az lesz.

A továbbiakról ezúttal kár írni, mert teljesen más forgatókönyv várható, ha a rangadó után szoros az állás, mintha megmarad a nagy különbség. Előbbi esetben biztosan folytatódik a versenyfutás, utóbbiban lehet kapaszkodni a szalmaszálba, vagy lélekben feladni.

Tehát adott a feladat: elsősorban nekünk kell tökéleteshez közelítő eredményességet produkálni, beleértve a nyíregyházi meccset is, és közben izgatottan lesni a híreket, mikor botlik az elllen. Nem egyszerű, nem mi vagyunk az esélyesek, de messze nem lefutott még ez a tavasz és ezt nem csak a kincstári optimizmus mondatja velem.

2011. március 3., csütörtök

Csak ámulok és bámulok! - az ankétról

Alapvetően nem változott meg tavaly leírt véleményem az ankétokról, de most sokkal optimistábban látom a jövőt.

Amivel egy éve befejeztem, most azzal kezdem: felnőtt a közönség! Merész húzás volt a teljes estét szurkolói kérdésekre alapozni, de bejött. A DVTK hivatalos twitter csatornáján közvetítettem az elhangzottakat és úgy terveztem, csak lazán, néhány igazán érdekes dolgot írok meg. Ehhez képest végigkörmöltem a majd másfél órát, mert olyan kérdéseket tettek fel a szurkolók. Így volt értelme!

Sajnos most is volt két játékos, aki nem szólalt meg (Szabó Péter, Mohamadou Abdouraman), pedig ezúttal direkt felhívtam Hollósy András figyelmét erre, nehogy utólag kelljen okoskodni.

Még egy utalás a tavalyi posztra: azt nem láttam, hogy valaki autogrammot kért volna a játékosoktól, de közös kép készült - én fotóztam :-)

Szóval, a látottak alapján most optimista vagyok az ankétok jövőjét illetően, az eddig leírtakon túl különösképpen azért, mert hiába az NB II, a tavalyinál kevésbé felfokozott hangulat, kevesebb "sztárigazolás", mégis legalább annyian, ha nem többen voltak a teremben, mint egy éve. Úgy látszik, hiába az internet, a tv, rádió, újság, mégis igénylik az emberek a személyes találkozást.

Ui: Uno pina Diósgyőr!

2011. március 2., szerda

Tűzben edzett csapat

Mottó: Azért írok időnként sálakról, hátha egyszer
valaki megdob egy Emigrantes Rojos sállal

Régen írtam már sálakról, pedig ahogy a twitteren olvashattátok, közben szépen gyarapszik a gyűjteményem.


Egy olyannal kezdem a lemaradás pótlását, amelyik egy koreográfia, a 2004 őszén a Nyíregyháza elleni meccsen bemutatott "folytatása". Tűzben edzett csapat - állt a kiíráson és áll a sálon is.

A témaválasztás szuper, megérdemlik a régiek, hogy ilyen módon is emléket állítsunk a sikereiknek. (Nem ünneprontásból és legkevésbé sem a legendák érdemének kicsinyítése céljából azért megjegyzem, sokkal jobban örülnék, ha a maiak szerepelnének ezen a sálon, már ha ők is letettek volna valamit az asztalra.)

Nagyon szép a kivitelezése és rendkívül aprólékos is. Már a koreo is tüzes volt, a sál is az lett és itt megjelenik a koreográfiában csak sejtetett acél is. Akik rendszeresen olvassák a blogomat, azok tudják, alapvetően a piros-fehér sálakért rajongok, de itt az acélszín telitalálat. A két szélén a piros és fehér rojtok pedig azért mégis belecsempészik a DVTK színeit.


Kezdjük az "egyszerűbb" oldallal. Négy betű, közte a DVTK címere, a két végén pedig Miskolc címere és a Magyar (Népköztársasági) Kupa. A betűtípus ok, az acélszínről és a lángokról már írtam és a két címer is teljesen rendben van. A két vége rendesen be van forgatava, ahogy azt kell és ami a legfontosabb, ez az oldal kompakt nézetet nyújt, úgy jó, ahogy van.


A másik, az "összetettebb" oldal sem rossz, viszont ott már egyértelmű a szándék, hogy ez nem sálazáskor mutat, hanem csak a sálat kézbe véve. Nagyobb, már-már megoldhatatlan probléma, hogy kinek az arcképe kerüljön a sálra. 1980-ban a cserékkel együtt összesen 13-an léptek pályára, míg 1977-ben, amikor eleve körmérkőzés döntött a kupáról és így a DVTK három meccset is játszott, akkor még többen játszottak, ergo még többen vallhatják magukat kupagyőztesnek. Összesen 19-en. (És most ne térjünk ki arra, hogy három év alatt kicsit átalakult a csapat.)
  1. Borostyán Mihály
  2. Görgei János
  3. Hajas Imre
  4. Fekete László
  5. Feledi László
  6. Fükő Sándor
  7. Kádár Lajos
  8. Kerekes János
  9. Kutasi László
  10. Oláh Ferenc
  11. Salamon József
  12. Szabó László
  13. Szalai István
  14. Szántó Gábor
  15. Tatár György
  16. Teodoru Borisz
  17. Teodoru Vaszilisz
  18. Veréb György
  19. Váradi Ottó
1980
DVTK - Vasas 3-1: Veréb György, Szántó Gábor, Salamon József, Kutasi László, Kádár Lajos, Oláh Ferenc, Kerekes János, Görgei János, Borostyán Mihály (Teodoru II. Vaszilisz), Fükő Sándor, Fekete László (Szalai István)

1977
DVTK - Vasas 1-0: Veréb György, Szántó Gábor (69' Teodoru I. Borisz), Salamon József, Váradi Ottó, Kutasi László, Tatár György, Kerekes János (69' Hajas Imre), Oláh Ferenc, Fekete László, Szalai István, Görgei János
FTC - DVTK 3-0: Szabó László, Szántó Gábor (61' Teodoru I. Borisz), Salamon József, Váradi Ottó, Kutasi László, Oláh Ferenc, Kerekes János (68' Hajas Imre), Tatár György, Szalai István, Fekete László, Görgei János
DVTK - Ú. Dózsa 4-1: Szabó László, Szántó Gábor (83' Teodoru I. Borisz), Salamon József, Váradi Ottó, Kutasi László, Oláh Ferenc, Kerekes János (75' Feledi László), Tatár György, Szalai István, Fekete László, Görgei János

Szóval 19-ből kellett 11-et választani, ha nem akarták a készítők felismerhetetlenül kicsi képekkel telepakolni ezt az oldalt. Mert persze itt sem fotorealisztikusan, hanem a a másik oldalhoz illő acélos-tüzes dizájnban jelennek meg a képek, ennek ellenére mindenki felismerhető. Külön gratula készítőknek, hogy volt bátorságuk elhagyni a két széléről a szinte kötelező kiegészítő elemet, azzal csak zsúfoltabb lett volna ez az oldal.

A sál anyaga minden igényt kielégítő selyem, azonban pont emiatt a hordhatóság Szküllája és a sálazáskor látványosan mutató Kharübdisze között ez a sál is elsüllyedt. Távolról nézve az arcképek természetesen egyáltalán nem mutatnak, viszont a finom anyag nem tart úgy, mint a keményebb, emiatt kihúzva a másik oldal DVTK felirata sem olvasható tökéletesen.

Mindent összevetve ha sálazásra nem is ez a legalkalmasabb sál, bátran a nyakába kötheti minden diósgyőri, esetleg büszkén teheti ki szobája falára.

KIEGÉSZÍTÉS
A sál ára 2000 magyar forint és megrendelhető a dvtksal(kukac)gmail(pont)com címen