2009. július 2., csütörtök

Másodlagos, mi történik a pályán (DVTK - Michalovce 1-1)

Be kell valljam, életemben először fordult elő, hogy úgy mentem ki a meccsre, hogy nem tudtam, ki az ellenfél. Amikor megnéztem, hogy szerda 18 óra a kezdési időpont, akkor láttam, hogy Michalovce, de utána teljesen kiesett. De nem is az ellenfél miatt autóztam Diósgyőrbe.

10-15 percet késtem, de amit utána láttam, az nem azt sugallta, hogy sok mindenről lemaradtam. Edzőmeccsen számomra mindig az az első kérdés, hogy kik játszanak, kik azok, akik akár civilben is ott vannak. És ebben az ínséges időben, amikor búcsúzóul a Szeviép próbál minél több játékost eladni és minél több pénzt kimenteni (lásd tegnapi bejegyzésem vége) fokozott a motiváció. A következő játékosok léptek pályára:

I. félidő


               Köteles
Lakatos, Kállai, Menyhért, Horváth Sz.
Lipusz, Lippai, Fodor, Gohér
          Kleiber, Szabó

II. félidő

               Köteles
Bokros, Kállai, Kreizler, Horváth Sz.
Lipusz, Búrány (Takács P.), Kovács Á., Gohér
          Homma, Hadar

A régiek mellett tehát két romániai próbajátékos van itt, akiket most láttam először, mert a szombati meccset kihagytam. Fodor Lóránd (először azt hittem, Balázs Balás Gergő tért vissza, távolról hasonlított rá) védekező középpályásként nem tett rám rossz benyomást, viszont Adrian Hadar szerintem még egy jelentősen meggyengülő Diósgyőrbe sem fér be. A pályára nem lépő játékosok közül egyedül Vojinovicról nincs semmi infóm, ha ott is volt, nem láttam.

Ha rosszindulatú akarok lenni, akkor azt mondom, annyival gyengébb volt az első félidőben pályára lépő csapat a bajnokságban szereplőnél, hogy Lippai Ákos teljesítménye magasan kiemelkedett. Sok jó labdát adott, ő passzolt a gól előtt is Szabó Viktornak, aki egy suta mozdulattal elküldte a kapust a jobb oldalra a labdát pedig balra gurította. Az anti-szabóisták állították, véletlen a dolog, de láttam már mástól is ilyen találatot, szóval én hiszek neki, hogy így akarta. A gólszerzőn kívül Lipusz - aki ezúttal a világfoci trendjének megfelelően ballábasként játszott jobb oldalon középpályást - kapott még tapsot, amikor kapásból lőtt egy egészségeset, igaz a kapus védeni tudott. Az első félidő harmadik tapsa pedig a melegíteni induló Hommának szólt.

A második félidőben a Kötelessel, Lipusszal, Gohérral, Hommával megerősített NB III-as csapat játszott, nem is volt magas a színvonal. Attila mellettem már az is megkérdőjelezte, hogy egyáltalán a Michalovce első csapatát látjuk-e a pályán.

Sokat szoktam szidni hozzá nem értésük, elfogultságuk miatt a Nemzeti Sportot (és rendkívüli bénasága miatt a Nemzeti Sport Online-t), de a Pajor-Gyulai László a mai jegyzettel nagyon beletalált a közepébe: mire készülnek a DVTK játékosai? (Az írás többi részén viszont lehet érezni, nemigen lát a színfalak mögé, csak a publikus híreket ismeri.) Az biztos, az összeszokottságot, taktikát nemigen lehet a játékosokon számon kérni, kaptunk is egy iskolás gólt. Nem szeretnék senkit pellengérre állítani pont a bizonytalan helyzet miatt, de ez nem Horváth Szabolcs napja volt.

Gondolkodtam rajta, írjak-e még másról is, de azt hiszem, ez a meccs egyetlen betűvel sem érdemel többet.

2 megjegyzés:

  1. Remélem ez a Fodor nevű srác, csak kinézetre hasonlít Balás Gergőre, és nem játéktudásra. ;)
    A leendő tulajdonosoknak üzenem , hogy balhátvéd és csatár!
    Jó lenne, ha ezek az új befektetők ( vagy mik )már most felvennék a kapcsolatot a jelenlegi és leendő játékosainkkal és nem várnák meg, hogy leteljen a 10 nap.

    VálaszTörlés
  2. @kardsig: Hááát, Balás (kijavítottam a szövegben is) sem volt labdazsonglőr, ő is inkább küzdött, mint a fülén táncoltatta a labdát, Fodor sem labdaművész. De nagy különbség, hogy előbbi csatár, neki játszani kellett volna, míg utóbbi védekező, akinek - jó nagy túlzással - elég elrontani mások játékát.

    De egyelőre mindegy, mert hazament, kíváncsi vagyok, visszajön-e.

    VálaszTörlés