Heten, mint a Diósgyőr-gólok (DVTK-Vasas 7-0)

Na, nem megmondtam? Arra gondolok, hogy minapi egyik okoskodásomban utaltam rá, véleményem szerint a magyar labdarúgásban különösebb logika nincs. (Itt is, meg az NHL-ben is "mindenki megverhet mindenkit" - csak egész más okból.) Szóval ha ezután Liga-kupa meccsre jön a "gazdag pesti" Vasas a szegény, szedett-vetett (itt nem kell az idézőjel, mert szó szerint igaz) DVTK-hoz, akkor az eredmény nem lehet kétséges... Merthogy 7-0 lett, tudniillik ide.

Persze, a defetisták - ilyen volt kinn a lelátón az öcsém is - rögtön rávágják, hogy az angyalföldi gárda csupa ismeretlennel érkezett, mármint számunkra ismeretlenekkel, teszem hozzá, szóval hogy ez nekik kábé az enbéhármas tartalék/ifi csapatuk lehetett. Nyilván. Mint ahogy nálunk meg Lipusz, Balajti, Horváth, Takács, stb. játszott. Majdnem ugyanaz a kategória. Csak nálunk ők, kényszerűségből, avagy bravúrosan felismert fiatalítási koncepció révén, szóval "a" csapat. A nagyok. És akár így, akár úgy, ezeket a fővárosiakat most történetesen jól elfenekelték.
A közvetlen környezetemben azért a lelátón akadtak páran, akik így is végig elégedetlenkedtek: a hét gól hozó első játékrészben azért, mert "minden" még így sem sikerült. A másodikban meg azért, mert nem sikerült további gólokat szerezni. És hogy állítólag - én ugyanis ilyet nem láttam - sikerült szünet "felhozni a Vasast", akik "veszélyesen támadtak"... Én ilyet tényleg nem láttam. (Hallani viszont hallottam.) Tény, hogy van, akinek semmi sem elég jó. Emlékeztek a 4-1-re megnyert, továbbjutást eredményező, Sopron elleni kupameccsre pár éve? A kilencven perc nagyobb részében a tisztelt nagyérdemű kidagadó erekkel fújolta a hazai "kedvenceit"... A fene se érti.

Én mindenesetre ezen a nagyszerű szerdán is csak tapsolni tudtam, a vezéregyéniséggé vált Lippainak, a speciális poszton az ellenfél taktikáját megkavaró Lipusznak, a végre a góllövő cipőjére rátalált Gohérnak, a szerintem immár az NBI egyik legtehetségesebb ifjú csatárának nevezhető Balajtinak (milyen fantasztikus és ritka ösztönös érzékkel támad folyton a kapu felé!; s ha nem is talált be ma, de azt hiszem, több bravúros gólpassz neki köszönhető; az új Bajzát, mondom!), és sorolhatnám, a rendkívül stabil védelemmel bezárólag. Egyszóval teljesen jó meccsélmény volt, sajnálhatja, aki lemaradt - Norbi! -, még ha a szorosan vett sportszakmai értéke nyilván nem oly egetverő. Hát, ez van, ennek kell/lehet örülni.
És hogy minden meccs ajándék.

("Hétre ma várom... a stadionnál...")