Megvennénk, csak adják!

Ma teszteltük az új egyesületi rendszert, persze, nem ezzel a céllal, egyszerűen csak elmentünk - az édesapámmal - bérletet venni az új szezonra.
Nos, kiderült, ez a szekciója nem sokat változott a klubnak - mármint a szurkolókkal való bánásmód "technikája"...
Világos volt a hír: a bajnoki nyitány előtt négy nappal (Liga előtt eggyel) elkezdik a belépők árusítását; rajta volt a saját honlapon is, Boon-on is. Keddtől, naponta 10 és 18 között a klubházban. Úgyhogy kedden kora délután már ott is voltunk: ne rajtunk múljon, hogy némi pénzmaghoz jusson az új gazdasági hátterű egyesület.

Kicsit furcsa, hogy a portáról felküldenek a második emeletre, lehetne közelebb, "felhasználóbarátabb" helyen is az árusítás, de ez a legkevesebb. Szóval lent annyit mondanak útbaigazításként: második emelet, titkárság. Viszont ahogy megy fel az ember, különféle félemeleteket, oldalajtókat, eltorlaszolt (?) feljárókat lát, úgyhogy kicsit elbizonytalanodik, mire a feltételezhető céljához ér. A lépcsőmászás végén ugyanis Titkárság felirat véletlenül sem várja.

Előbb egy ajtó, mögötte üres helyiség, aztán újabb ajtó, bent ül egy hölgy, és két úr. Utóbbiak fel sem néznek jöttünkre, nem derül ki, oda tartoznak-e vagy sem. A hölgyben bízunk, hátha ő a titkárnő. Ki kell várnunk, míg pár percen át telefonál, aztán tud csak velünk foglalkozni.
Itt lehet bérletet váltani? hogyne. Kettőt kérünk. Igen, milyet? Állóhelyit, mint mindig. Ja, olyan nincs, még nem készültek el, talán holnapra.
Khm. Zavart csend. Feleslegesen jöttünk volna? Óvatos kérdés, kis iróniával, kis tettetett naivitással: akkor talán holnap kiküldenék postán nekünk? Megadjuk a címünket.
Még zavartabb csend, ezúttal a hölgy kezdeményezésére. Postán?! - ocsúdik fel az ámulatból. Aztán elmagyarázza: nemigen kapnánk kézhez időben, azaz szerda délutánig. Igaz, nyilván a posta gyengeségén múlik a dolog, nem is erőltetem tovább a témát, nehogy bevallja, olyan hülyét se látott még, aki azt hiszi, a klub ilyen mélységekig kész a szurkolói kiszolgálására energiát fordítani.
Az édesapám rákérdez: mit ér ár tekintetében a tavaly létrehozott és általa is kiváltott törzsszurkolói kártya. Kellemes meglepetés: érvényesnek veszik ma is, 15 százalék kedvezmény jár érte. Nota bene, erre a fent idézett híradásokban a leghalványabb utalás sincs. Nem akarják reklámozni, viszont semmibe se merik venni, nehogy felháborodás kísérje az ügyet. Talán inkább egyszerűen csak elfeledkeztek róla.

Végül kompromisszumos megoldás fogalmazódik meg: minthogy holnap úgyis jövünk a Vasas-meccsre. előtte már tutira lesz bérlet, vegyük meg akkor! Nagyszerű, reagálok, akkor szerdán fél 6 felé itt vagyunk érte. Ugyanitt, az irodában, nemdebár? Hanem a hölgy lehűt ismét: na ja, csakhogy a mérkőzés előtti időben már nem fognak ide felengedni minket a biztonságiak. Ööö - immár ő is szeretne valóban segíteni, látja, egyre kínosabb a helyzet -, talán jöjjünk el hamarabb. Hamarabb? Minek, ha csak 6-kor van a kezdés - horgad fel bennünk az öntudat, hogy azért túlságosan ne játsszanak már velünk. Ekkor arra jutunk, hogy mivel aligha csak mi jár(t)unk így, bizonyára lesz egy pár tucat (pesszimistább édesapám szerint: két-három) ember, aki hasonló cipőben jár, ma feleslegesen jött bérletért, holnap meg nem akar újra és újra ide zarándokolni; szóval hogy majd bizonyára lesz megoldás, ami garantálja, hogy a bilétánkhoz jussunk a találkozó kezdete előtti percekben. Majd meglátjuk. Ott leszünk, az tuti.

Ja, és a meccs az, ami ajándék.
A többit megvennénk mi, pénzért - ha hagyják.