Kamu a tizes mez körül

Ma továbbra is "helyettesítem" Norbi barátomat, kérésére, aki nyaral, ám a DVTK szimpatizánsai nem maradhatnak addig se hírek, illetve kommentálnivaló nélkül.

Dlusztus Imre leköszöntével (rövid interjú vele az nb1.hu-n) az ötlik elő az emlékezetemből, mikor a kilencvenes évek kellős közepén Pesten többek között sportriporterkedést tanultam, a tanárainkként megismert nagy tapasztalatú fővárosi újságírók Miskolcot mintegy példaként emlegették akkoriban: lám, így fog megújulni a rendszerváltás után gazdasági/morális anomáliába süllyedt magyar labdarúgás! Nevezetesen úgy, ahogy akkor Diósgyőrben, vagyis hogy szurkolók, volt szurkolók veszik kezükbe a klub irányítását - ergó, minden rendben lesz, őket a szívük viszi majd előre, a szakmai célok, és mindig maguk tudhatják majd a teljes közönség támogatását... Na, ez volt a sosem feledhető (de nem a sikeressége, hanem az utóbb feltárt disznóságok miatt) Zombor-Kövy-Rónai-féle társaság és éra.

Majd még az is eszembe jut, jóval közelebbről az időben, hogy amikor pár napja megnevezték a sajtóban, hogy a DSM Kht. révén legalábbis egy időre Nagy Béla kezébe kerül az irányítás, ami maximum rendteremtésből meg stabilizációból állhat, nagy haszon learatásáról itt nem lehet szó, szóval ahogy elhangzott Nagy Béla neve, aki ha jól emlékszem, szintén az elkötelezett szurkolók sorából emelkedett ki valaha önkormányzati emberré, intézményvezetővé, mindjárt voltak, akik néhány gyalázkodó jelző és megjegyzést engedtek meg felé a netes fórumokon - a fene tudja, miért, mi célból. Talán csak a nyers indulatok állnak az ilyen kifakadások mögött, de akkor sem értem, vagy ha érteni vélem is, el nem fogadhatom.

Nota bene, majdnem mindegy is, ki itt a "valaki", az illetékesnek tartott személy, aki amúgy is csak egy név az újságban a drukkerek java része számára, elvégre mennyien szorongatták bizonyos Ott Erzsébet kezét és "erzsikézték" lelkesen, noha..., másrészt meg ott vannak az említett példák, a most dicstelenül távozó néhai szegedi főszerkesztő és sportszakember (ha nem tévedek, a sakkozó Lékó még gyerekkori mentora), akire most is, de az elmúlt egy év során végig kígyót-békát kiabált, aki csak kinyitotta a száját.

Nem védem, úgymond, persze, mit tudok én ahhoz, hogy bárkit védjek vagy elítéljek - de ugyan mások, a lelátóról honnan tudnának lényegesen többet? (Ha tudnak, meséljenek, de tényszerűen!)

Ami biztos, hogy a legutóbbi ügyvezető a legkevésbé sem "rúgott vissza" volt egyesületének, ami a fenti idézett interjút illeti. Legegyszerűbb talán, ha idemásolom azt a pár mondatot - szóljon, aki kivetnivalót talál bennük:

"- Nagy megtiszteltetés volt számomra a DVTK ügyvezetőjének lenni - kezdte Dlusztus. - Sehol nincs még egy ennyire szenvedélyes szurkolótábor, mint Miskolcon és sehol nincs olyan szétesettség - és ezt nem a drukkerekre értem - mint Miskolcon. Jobb és sikeresebb lett volna a DVTK működése, ha a helyi vállalkozók is az általunk betett több százmillió forint mellé állnak. Ehelyett ők a zsebünkbe turkáltak és alábecsülték a törekvéseinket a potenciális támogatók. A szurkolók előtt viszont tényleg le a kalappal. A borsodiak hangereje - és ez lehet, hogy a genetika miatt van - legyőzhetetlen. Ha összeáll mondjuk húsz diósgyőri és rázendít a buzdításra, akkor tízszer nagyobb létszámot is képesek lennének túlharsogni. Mindig libabőrös volt a hátam, amikor rákezdtek."

Az dobja rá az első követ, aki.

De egy kötelességemnek is eleget kell tennem ma, merthogy a tegnapi bejegyzésem kisebbfajta lavinát indított el: amit ott leírtam, kisvártatva már úgy köszönt vissza, mint "amit a neten is írnak". Márpedig akkor kell hogy legyen benne valami... Nos, úgy néz ki, hogy nincs. Takács Petinek semmi köze semmilyen német csapathoz, azaz nem érdeklődik iránta a Bochum, vagy mondjuk úgy, mi itt nem tudunk róla. És ő maga sem. Állítólag azért került szóba a neve a Bundesliga-együttessel egy mondatban, mert valaki a tegnapi meccs előtt mintegy viccesen szóba hozta. Ő, tán maga sem tudva hirtelen, van-e a sztori mögött bármi valóságalap, a következő percekben továbbmondta, például jelen sorok írójának, ennek nyomán elterjedt szurkolói körökben - s csak másnap reggelre sikerült tisztázni, hogy "kamu" az ügy. Igaz, addigra már beszélték a városban, hogy "hiszen egy blogban is megjelent", szóval nem zörög a haraszt... Pedig de.

Tegnap már említett, a kulisszák mögé néha-néha belátó, egykori tanár barátommal, Petivel levelezve aztán megállapítottuk: az legyen a legnagyobb baja egy fiatal focistának, hogy német együttesekkel hozzák kapcsolatba a nevét, s még inkább az, hogy bármennyire alaptalanul is beszélik róla, hogy menőbb bajnokságba igazol, az simán hihető legyen róla. Mert ez összességében dicséret, akárhogy is nézem.

(Nos, fiúk, ki akar a csapatomban játszani?)

Ps.: Ja, azért arrra vesztegessünk még egy szót, hogy ma a hírek szerint Aczél Zoltán vezette a diósgyőriek soros edzését, szóval alighanem biztosra vehető immár az itteni edzősködése, más kérdés, hogy erről, vagy a klubot érintő egyéb fejleményekről jelen pillanatig nem látott napvilágot semmilyen új információ - pedig ideje lett volna. Az édesapám például nap mint nap óránként rágja a fülem itthon, hogy mi van már Diósgyőrben, mit hallottam?! És nincs válasz, és nincs válasz, még mindig nincs.

Ps2.: Megfogadtam, hogy az összes posztom ugyanúgy ér majd véget. Íme: ne feledjétek - minden meccs ajándék.