DVTK - Paks másodszor

Talán írnom sem kell, megnéztem a városi tv-ben a DVTK - Paks meccs ismétlését. Három dologra voltam elsősorban kíváncsi: miért nem ment az összjáték az első félidőben, miben különbözött az első és a második félidő, illetve Lippai Ákos játéka.

Összességében sok újat nem láttam, továbbra is fenntartom az előző bejegyzésemben írtakat. Viszont megértettem, mire gondolt Gellei Imre a sok helyzettel, ami véleményem szerint inkább csak helyzetecske volt. Mert nagy helyzetek számában minimum egál volt, de tény, lövési kísérlete a Paksnak volt több, más kérdés, hogy ezek többségére Köteles Laci el sem vetődött, nemhogy védeni kellett volna.

Tehát a fókusztémák.

Ahogy korábban írtam, sok támadó szellemű játékos volt a csapatban, de Lippai, Pelecaci, a fellépő Kamber és a visszalépő Tóth nagyon egymás nyakán volt, (Homma pedig alig tudott játékba avatkozni, mert nem ment be a tömegben, labdát pedig elvétve kapott). Mindenki befelé húzódott, nagyon kis területen próbáltak játszani, ami megkönnyítette a védők dolgát, illetve sajnos ehhez a játékhoz nincs meg a kellő összeszokottság, néha a technikai képzettség sem. Alig volt egymás után néhány jó passz és ezért volt a sok oxival pörgetett labda, ami persze mindig az ellenfélé lett. Nem sikerült széthúzni a mezőnyt, mert igazából két lendületes elfutás volt, az egyik végén Homma labdáját a gólvonalról mentette Éger, a másik alkalommal - ami időrendben korábban volt - Kamber nem vállalta el a lövést, hanem centerezett, de a labda elakadt a védőkben.

És ez változott meg a második félidőben. Mert nem csak Kamber lépett hátrébb, hanem ezzel egyidőben megnyílt az út előre Lakatos és Gohér előtt, akik létszámfölényt tudtak kialakítani a középpályán.

A védekező alakzat
o o o o (Lakatos, Bogunovic, Viskovic, Gohér)
    o     (Takács)
helyett
  o o   (Bogunovic, Viskovic)
  o o   (Takács, Kamber)
lett, a széleken szükség szerint kiegészülve a szélsőkkel (Lakatos, Gohér). Nem véletlen, hogy a gólpasszt Gohér adta és nem szögletből. És ebben a formációban már arra is volt lehetőség, hogy Kamber többször is meginduljon előre, sőt Bogunovic gólt érdemlő szólója is a második félidőre esett. Ezt tette teljessé Ahodikpe becserélése, aki sokkal inkább a szélen játszott, mint Pelecaci. Így egyrészt mélységben jobban tagolt volt a védekezés, több is lett a labdaszerzés, másrészt volt tér a középpályán.

Harmadszor Lippai Ákos. Nem ismétlem magam, hogy gyengén védekezik, korán elfárad és a fejjáték sem az erőssége. Amikor néztem a meccset, nekem Relu Buliga jutott eszembe. A román játékost sokan nem szerették, mert amikor megkapta a labdát egyedül a félpályánál, szép lassan kanyarodott vele, közben szinte az ellenfél teljes csapata visszaért, de utána adott egy olyan 30-40 méteres keresztlabdát, hogy az elpepecselt idő semmissé vált, mert ismét mi voltunk lépéselőnyben. Lippai is a passzokat részesíti előnyben a futással szemben, ha nem is olyan feltűnően, mint a jó öreg Relu. Ha meg lehet oldani egy rövid megindulással, szép passzal, akkor nagyon jó - ő adta például Hommának a végül gólvonalig eljutott labdát is -, ha be kellene mozogni üresbe, vissza kellene szerezni a labdát stb, akkor már nem annyira.

Egyik vesszőparipám, hogy nyomás alatt kell tartani az ellenfelet, abból lesz a gól. A helyszínen azt mondtam, nem éreztem, hogy érett a gól, a tv-ben viszont azt láttam, hogy sorra jöttek, ha nem is a helyzetek, de a labdák a Paks kapuja elé. És Tóth Misi gólja! Teljesen tudatos volt, ebből kellene még több.

Persze hamarosan megváltozik majd a játék képe, mert még az ETO, Kaposvár és a Siófok lesz gyengébb ellenfél, a többi minimum velünk egy szinten lévő, akik azért többet támadnak majd, mint a Paks. Akkor pedig védekezésből indulva lehet támadni és persze a szélső hátvédek, középpályások energiájából is többet fel fog emészteni a védekezés.

És végezetül a szurkoló lélektanról. Van tavasszal 5 meccsen 10 pontunk, veretlenek vagyunk itthon, erre néhányan fütyülnek. Miért? Mert nem játszunk előnyben, ezért másként viszonyul a szurkoló a meccshez, inkább elégedetlenkedik, mint örül az apróságoknak. Ugyanúgy 1-0 az a mérkőzés is, amikor a 15. másodpercben megszerezzük a vezetést, majd a kitámadó ellenfél ellen rengeteg kontrát vezetve, de a kapust naggyá téve nyerünk. Mégis más a szurkoló érzése. Figyeljétek meg, hogy egy rossz passz után a társ nagyot futva csak a vonalon túl éri el a labdát, akkor 0-2-nél a rosszul passzolót szidják, 2-0-nál pedig lehetetlent is megpróbálót tapsolják meg. Ilyenek vagyunk.