Tudatosan uralt meccs vagy gyenge játék? (Diósgyőr - Nyíregyháza 1-0)

Megvan a győzelem a Nyíregyháza ellen, méghozzá elég simán, ami nem is meglepő a vendégek tavaszi eredménysorát nézve. Szereztek kőkemény 3 (három) pontot tíz meccsen, ebből egyet a félelmetes REAC otthonában.

Rangadó. Hm. Nem rajongok igazából a rangadókért, mert Diósgyőrben kétféle rangadó van: amikor egy élcsapat jön, ami nekünk, szurkolóknak rangadó, de a pályán nem igazából (nagyon általánosítok). A másik, amikor egy közvetlen ellenféllel játszunk, de igazából nincs tétje a meccsnek, akkor az pedig a szurkolókat nem pörgeti fel annyira, hogy rangadóhangulat legyen.

De tudat alatt biztos az is benne van, hogy a nagyon várt mérkőzéseken, ahol sokan vagyunk kinn a stadionban sorra vereséget szenvedtünk, vagy csalódást jelentő iksz lett a vége (Újpest, Fradi, Loki, Nyíregyháza, de még a reflektoravatón, a Kecskemét ellen is, vagy a Pajkos búcsúját jelentő sok nézős ingyenmeccs a REAC ellen).

És akkor jön ez a Nyíregyháza. Szomszédvár, meg minden, de ha nem lelkesedne a szurkolók többsége, akkor kb. úgy tekintenék erre a meccsre mint a Hali ellen. Liftező csapat, vannak szurkolói is, de Miskolcon száznál többen még nem jelentek meg. Ez rangadó?

Ami a kezdőcsapatot illeti, azt hiszem, Gálhidi lassan megtalálja az ideális megoldást, de azt hozzá kell tenni, hogy nincs egyszerű helyzetben, mert nagyon kétarcú a csapat. Ha csak a hazai meccseket nézzük, akkor a negyedik helyen állunk, ha csak az idegenbelieket, akkor pedig tökutolsók vagyunk (persze csalóka a tabella, mert nem ugyanannyi meccset játszott minden csapat). Némi túlzással kellene egy hazai és egy idegenbeli csapat: a hazai látványosan támadna, míg az idegenbeli kibekkelné a meccseket.

Maga a mérkőzés elég langyosra sikeredett, nem volt nagy rohangálás. Kérdés, hogy szándékosan fogta vissza a Diósgyőr a tempót, vagy ennyire képes a két csapat. Már a vezető gól előtt lehetett látni, hogy Kamber mennyire fékezi a támadásokat, nem voltak előreívelések, a Győr ellen dicsért pontos keresztlabdák. Helyette hátul mentek a passzok, majd amikor a nyíregyháziak megunták és kicsit kintebb léptek - különösen Lakatost támadták előszeretettel - akkor indult a támadás. Amikor itt volt az előny, akkor pedig már néha időhúzásig elmenve lassítottuk a játékot.

Azért merem azt írni, hogy tudatos volt, mert láttam a Győr elleni meccset, ahol éppen azért kaptunk ki, mert belelkesedett a csapat, nem volt elég a döntetlen, támadott mindenki és kaptunk is három gólt. Benne lehetett a fejekben, ráadásul előtte volt egy ZTE elleni, majd utána egy fehérvári vereség, így amellett, hogy egy rangadón a győzelem a lényeg, összességében is kellett a siker.

Picit az MTK taktikájára emlékeztetett a Diósgyőr játéka, szerezni egy gólt, majd visszaállni védekezni és kontrázni ezerrel. De sajnos kontrák nagyon nem voltak néhány kivételtől eltekintve. Szélpál néhány elfutása ígéretes volt, csak gól nem született belőle, igazi gólhelyzet is csak kettő, ráadásul a Nyíregyháza sem törte annyira magát, hogy egyenlítsen.

És a lassú tempónak volt egy nagy nyertese. Lippai Ákos, aki hatalmasat játszott. Nem csak a gólja miatt írom ezt, hanem a mezőnyben is feltűnt mindenhol, osztogatta a labdákat, ezúttal nem fáradt el a második félidőre. Persze az is lehet, hogy erőnlétileg felzárkózott, legyen így, nem bánnám.

Álljunk meg egy pillanatra a gólnál. Nem volt bombagól, valószínűleg nem fér be a top5-be sem, de nagyon örültem annak, hogy egy kidolgozott támadás végén esett. Sajnos a rossz talaj, a fáradtság, alul képzettség, dekoncentráltság - a nem kívánt törlendő - miatt nagyon sok az eladott labda az egész magyar mezőnyben, nem is sok csapat játszik passzjátékot. Viszont Lippai gólját megelőzően legalább 3-4 (5?) jó passz volt, máskor szinte a mezőnyben nincs egymás után ennyi jó átadás. Mondták is mögöttem már a támadás közben, hogy "megy a labda".

Utólag visszagondolva, nagyon sima volt a meccs, de én mégis végig izgultam, mert ahogy szűkítette a teret a DVTK és többet volt a labda a nyíregyháziaknál, úgy fordulhatott volna elő, hogy hibázik egyszer a védelem vagy szöglet után találnak egy gólt. Nem is beszélve a bíróról, aki elég furcsán vezette a meccset. Az első félidőben lefújt szinte mindent, viszont sárga lapot akkor sem adott, amikor Hommát már harmadszor faultolták úgy, hogy túljutott a védőjén. A másodikban pedig inkább engedte a játékot. Szóval, végig izgalmas volt, ezért kellett volna egy második találat - és azért is, mert ebben a bajnokságban még nem nyertünk két góllal -, hogy önfeledten ünnepeljen mindenki, ahogy a meccs után is.

Apropó ünnep. Az nagy volt. Rengeteg ember maradt a kanyarban - és az egyenesben is - és olyan hangerővel szólt a Hé, fiúk, hogy az addigra a Tiszain járó vendégszurkolók is hallhatták. Hülyék voltak, hogy elmentek, ilyet máshol úgysem láthatnak, hallanak. Jó volt látni, hogy félórával a lefújás után még tömeg van a stadion körül.

Játékosonkénti értékelés

Köteles László: Egy tényleg nagy védésére emlékszem, más dolga nem nagyon akadt, mert nem ment a kapu felületére sok lövés. Persze ehhez is kell kapus, egy bénának még a testére is lőnek - a grundon - mert úgyis elugrik előle, egy jónak pedig pont a kapufa mellé kell célozni, nehogy kivédje. Az pedig nem könnyű.

Lakatos Béla: Nagyon nem ment előre, hátul pedig megoldotta a feladatát. Neki is a biztonság volt az elsődleges feladata.
Boris Milicic: Tavasszal talán a legjobban játszott, az őszi önmagát idézte. Nem hibázott, és kettőn áll a vásár, talán nem véletlen, hogy gyenge volt a Nyíregyháza támadójátéka. Bónusz, hogy volt egy - nem jó - fejese is az ellenfél kapuja előtt.
Despot Viskovic: Most nem lehet azt mondani rá, hogy sallangmentesen játszott, néha úgy küldte el testcsellel a felé tartó támadókat mint a legnagyobbak. Ő sem hibázott.
Gohér Gergő: Lásd Lakatos Béla. Annyival többet tett a játékhoz, hogy ismét voltak ígéretes szögletei.

Djordje Kamber: Elősöprögetőnek írom, de néha úgy megindult az első félidőben, mintha támadó középpályás lett volna. Jól stabilizálta a védelmet, higgadtan fogta vissza a támadásokat. Tavasszal a jobb meccsei közé tartozik ez a 90 perc. A végén még gólt is lőhetett volna, úgy látszik, tavasszal ez nem megy.

Euloge Ahodikpe: A szélen nem tudta meghúzni, ha befelé indult, akkor pedig egyből szabálytalankodtak vele szemben. Nem tudom, mikor sérült meg, mennyire fogta vissza a teljesítményét ez, de nem volt meggyőző. Viszont volt egy hatalmas jelenete, szöglet után eladtuk a labdát, lekontrázott a Nyíregyháza és Ahodikpe egy óriási sprinttel visszaért a saját tizenhatosra, ahol szerelni már nem tudott, de legalább zavarta annyira az ellenfelet, hogy még csak nagyon veszélyes sem lett a lövése. Korábban írtam, hogy a padról nagyon hatékony tud lenni, de akkor kérdés, ki kezd a középpálya jobb oldalán?
Lippai Ákos: Az ő meccse volt. Mozgott, futott, adta a jó labdákat. És még gólt is lőtt, nem is csúnyát. Ezt a formát kellene állandósítani, vagy Gálhidinek bevállalni a döntést, hogy bizonyos csapatok ellen és bizonyos játékrendszerben nem játszatja.
Srdjan Stanic: Szürke volt, de jó értelemben. Majd a tv-felvétel megerősít (ha meg tudom nézni), hogy az ő játékának is köze volt Lippai és Kamber jó teljesítményéhez. Adott egy szép gólpasszt, kár, hogy megsérült. Érdekes volt, hogy nem öltözött át, hanem a padon szurkolta végig a második félidőt.

Tóth Mihály: Megint nem nagyon tudta támadni a kaput, felőrlődött a mezőnyben. Lecserélése előtt nem sokkal tudott istenigazából kilépni, le is kezelte a labdát, nem tudom, miért nem lőtte rá, miért próbálta beadni.
Homma Kazuo: Az első félidőben nagyot küzdött, többször is megverte a védőjét. Egy könnyebb sípú bíró akár ki is állította volna második sárga után a védőjét. A másodikban hátrébb játszott, így is odaért a kapu elé, de a sok védővel nem bírt. Ezért jó, hogy végre a középpályások is lőnek gólt, mert nem kell minden terhet Hommára és Tóth Misire tenni.

Takács Péter: No, így már jobb volt, hogy Kamber előtt játszott. Veszített el néhány éppen megszerzett labdát, de mivel volt mögötte ember, nem lett belőle baj. Többet tudott előre menni, de sok eredménye nem volt. A legszebb megmozdulást a szünetben láttam tőle, amikor bemelegítés címén Szélpál beadását olyan félollóval küldte a kapuba, hogy három kapus sem fogta volna meg.
Szélpál Tamás: Akár az ő meccse is lehetett volna. Végre akkor állt be a csapatba, amikor már előnyben volt a DVTK, volt bőven idő és az ellenfélé is kimozdult a sündisznóállásból. Volt néhány szép elfutása és még néhány, amit rosszul oldott meg. Az a személyes pechje, hogy lövésszerű beadása, beadásszerű lövése nem ment kicsit közelebb a kapuhoz (gól), vagy távolabb a kaputól (Homma érkezik és gól). Hatékonyabban kellene kihasználni azokat a szituációkat, amikor tér van előtte.
Búrány Zoltán: Tovább ünnepelt, mint amennyit a pályán töltött - félreértés ne essék, nem irigylem tőle. Vagy mégis, az ünneplést igen.

(A fotók Hawk oldaláról származnak)