2010. október 8., péntek

Újabb régi sál: Redskins Diósgyőr

Különösképpen nem lehetek büszke ennek a sálnak a megszerzésére - igaz, szégyenkeznem sem kell miatta -, mindössze megkérdeztem az öcsém, ideadja-e a sajátját, ő pedig igent mondott.


Egy klasszikus sálról van szó, valamikor 1998-ban készült. Azt nem írom, hogy ez volt az első ultrasál Diósgyőrben, de az első ultracsoport által készített sál.

Mielőtt bárki bármit mondana róla, megismétlem, hogy több mint 10 éves a sál, tehát akkor készült, amikor évente készült annyi nyakbavaló, mint most egy hét alatt. Ennek megfelelően alig volt viszonyítási pont, gyakorlatilag mindent az alapoktól kellett kitalálni. (Nem tudom, ez hol készült, de emlékszem, a Harcosok sálak esetében már az is nehézséget okozott, hogy egyáltalán ki foglalkozik sálak kötésével, szitázásával. Most pedig? Tele van az internet sálgyártók ajánlataival.) Le sem lehetne tagadni a ‘90-es évek olasz befolyását - a Ragazzi della Brigate Rosso-Bianco magyarításon kívül az elrendezés is-, de ez csak annak tűnik föl, aki már akkor is érdeklődött a sálak ránt.

Mindezek ellenére mai szemmel is tetszik a sál. A közepén megvan a nagy üzenet (a csoport neve), alatta fölötte a flikkflakk, a két vége a végletekig leegyszerűsítve. Amilyennek lennie kell!

2 megjegyzés: