Háromból háromszor három (DVTK - Újpest B 3-1)

Érdekes érzések kavarognak bennem a szombati győzelem után. Tulajdonképpen könnyű győzelem volt, mert Radošnak egyszer kellett (volna) védenie, valahogy mégis hiányérzet maradt bennem. Lehet, csak elkényeztetett eddig a csapat.

Végül nem jött be egyik meccs előtti várakozásom sem, mert gólparádéba sem torkollott a meccs - bár nem sok hiányzott hozzá -, de a gólváltás is elmaradt. A korai gólra viszont ráhibáztam..

Így hiába hiányzott Luque és Dobos, akkora előnnyel indult a DVTK, amit esélye sem volt az újpesti tartalékoknak behozni. Pedig ők nem is ismerik azt a statisztikát, miszerint ha vezetést szerzett a DVTK az idei bajnokságban, azt a meccset meg is nyerte.

A történeti hűség kedvéért álljon itt a kezdőcsapat:

Radoš
Vadász, Gal, Raković, Gohér
Arze, Abdouraman, Lippai, Bogáti
Granát, Menougong

A REAC elleni mérkőzésről szóló posztnak azt a címet adtam, hogy helyzetparádé. Ennek is lehetett volna, mert helyzet akadt bőven, de azáltal, hogy az újpesti fakó nem állt be védekezni mégsem volt az az érzés, hogy egykapuzunk.

Vezettünk 1-0-ra, de volt a liláknak két olyan ellentámadásuk, amikor óriásit mentett előbb Gal majd Vadász. Ezért ugyanazt éreztem a félidő közepén, mint Békéscsabán: jó lenne - ezúttal még egy - gólt lőni. És jött a gól! Ekkor sem mondom, hogy megnyugodtam, de tudat alatt valahol biztos voltam benne, az ellenfél találhat egy gólt, de kettőt biztosan nem.

Főleg, amikor már benn volt a harmadik gól is. És itt álljunk meg egy gondoatra! Azt nagyon nem érdemes tovább ragozni, hogy ismét szöglet után született két gól. Kell egy - jobb, ha kettő, de még jobb három - kitűnő rúgótechnikájú játékos, és a többi már csak gyakorlás kérdése. Azonban ezen túl is azt látom, hogy nem ad-hoc jelleggel történnek a dolgok a pályán, hanem ahogy azt az edzésen megbeszélték. Mondok egy példát: amikor Arze előrekeveredett bal oldali támadó posztjára, de az ellenfél megszerezte a labdát, akkor Granát különösebb felszólítás nélkül zárt vissza jobb oldali középpályásnak, így Arze nem sprintben húzott hátra, hanem kényelmes kocogásban. És amikor odaért, akkor visszacserélték a pozíciót és közben egy pillanatig sem tátongott lyuk a középpályán. Ez azért fontos, mert a fülemben cseng Aczél Zoli szava: “most mit csináljak, látod, hogy elmondom nekik, a meccsen mégsem tudják!”

Úgy hozzászoktam már a 3-0-ás győzelmekhez, hogy furcsa 3-1-et írni. Sorozatban négy mérkőzésen produkált hibátlant a védelem, most nem sikerült gól nélkül lehozni a meccset. Nem osztott-szorzott, de mégis jobban esett volna, ha nincs. Ugyanakkor lehetett volna 4-1 is, ha nem vonják vissza Granát második találatát. Már sejtem, hogy miért intett lest a partjelző (a lövés pillanatában nem volt lesen Granát, de onnan lépett vissza), de akkor sem vagyok teljesen biztos benne, hogy nem volt szabályos a gól.

A gólkülönbségből nem hiszem, hogy hiányozni fog, viszont sokat dobott volna a meccs végi hangulaton.

(Időszűkében itt most abbahagyom, de elárulom, hogy ezt a posztot úgy írtam, hogy nem csak a helyszínen, hanem az interneten is láttam a meccset. Második alkalommal készítettem jegyzeteket, ami alapján hamarosan - khmmm- megírom a játékosonkénti értékelést is.)