2011. március 2., szerda

Tűzben edzett csapat

Mottó: Azért írok időnként sálakról, hátha egyszer
valaki megdob egy Emigrantes Rojos sállal

Régen írtam már sálakról, pedig ahogy a twitteren olvashattátok, közben szépen gyarapszik a gyűjteményem.


Egy olyannal kezdem a lemaradás pótlását, amelyik egy koreográfia, a 2004 őszén a Nyíregyháza elleni meccsen bemutatott "folytatása". Tűzben edzett csapat - állt a kiíráson és áll a sálon is.

A témaválasztás szuper, megérdemlik a régiek, hogy ilyen módon is emléket állítsunk a sikereiknek. (Nem ünneprontásból és legkevésbé sem a legendák érdemének kicsinyítése céljából azért megjegyzem, sokkal jobban örülnék, ha a maiak szerepelnének ezen a sálon, már ha ők is letettek volna valamit az asztalra.)

Nagyon szép a kivitelezése és rendkívül aprólékos is. Már a koreo is tüzes volt, a sál is az lett és itt megjelenik a koreográfiában csak sejtetett acél is. Akik rendszeresen olvassák a blogomat, azok tudják, alapvetően a piros-fehér sálakért rajongok, de itt az acélszín telitalálat. A két szélén a piros és fehér rojtok pedig azért mégis belecsempészik a DVTK színeit.


Kezdjük az "egyszerűbb" oldallal. Négy betű, közte a DVTK címere, a két végén pedig Miskolc címere és a Magyar (Népköztársasági) Kupa. A betűtípus ok, az acélszínről és a lángokról már írtam és a két címer is teljesen rendben van. A két vége rendesen be van forgatava, ahogy azt kell és ami a legfontosabb, ez az oldal kompakt nézetet nyújt, úgy jó, ahogy van.


A másik, az "összetettebb" oldal sem rossz, viszont ott már egyértelmű a szándék, hogy ez nem sálazáskor mutat, hanem csak a sálat kézbe véve. Nagyobb, már-már megoldhatatlan probléma, hogy kinek az arcképe kerüljön a sálra. 1980-ban a cserékkel együtt összesen 13-an léptek pályára, míg 1977-ben, amikor eleve körmérkőzés döntött a kupáról és így a DVTK három meccset is játszott, akkor még többen játszottak, ergo még többen vallhatják magukat kupagyőztesnek. Összesen 19-en. (És most ne térjünk ki arra, hogy három év alatt kicsit átalakult a csapat.)
  1. Borostyán Mihály
  2. Görgei János
  3. Hajas Imre
  4. Fekete László
  5. Feledi László
  6. Fükő Sándor
  7. Kádár Lajos
  8. Kerekes János
  9. Kutasi László
  10. Oláh Ferenc
  11. Salamon József
  12. Szabó László
  13. Szalai István
  14. Szántó Gábor
  15. Tatár György
  16. Teodoru Borisz
  17. Teodoru Vaszilisz
  18. Veréb György
  19. Váradi Ottó
1980
DVTK - Vasas 3-1: Veréb György, Szántó Gábor, Salamon József, Kutasi László, Kádár Lajos, Oláh Ferenc, Kerekes János, Görgei János, Borostyán Mihály (Teodoru II. Vaszilisz), Fükő Sándor, Fekete László (Szalai István)

1977
DVTK - Vasas 1-0: Veréb György, Szántó Gábor (69' Teodoru I. Borisz), Salamon József, Váradi Ottó, Kutasi László, Tatár György, Kerekes János (69' Hajas Imre), Oláh Ferenc, Fekete László, Szalai István, Görgei János
FTC - DVTK 3-0: Szabó László, Szántó Gábor (61' Teodoru I. Borisz), Salamon József, Váradi Ottó, Kutasi László, Oláh Ferenc, Kerekes János (68' Hajas Imre), Tatár György, Szalai István, Fekete László, Görgei János
DVTK - Ú. Dózsa 4-1: Szabó László, Szántó Gábor (83' Teodoru I. Borisz), Salamon József, Váradi Ottó, Kutasi László, Oláh Ferenc, Kerekes János (75' Feledi László), Tatár György, Szalai István, Fekete László, Görgei János

Szóval 19-ből kellett 11-et választani, ha nem akarták a készítők felismerhetetlenül kicsi képekkel telepakolni ezt az oldalt. Mert persze itt sem fotorealisztikusan, hanem a a másik oldalhoz illő acélos-tüzes dizájnban jelennek meg a képek, ennek ellenére mindenki felismerhető. Külön gratula készítőknek, hogy volt bátorságuk elhagyni a két széléről a szinte kötelező kiegészítő elemet, azzal csak zsúfoltabb lett volna ez az oldal.

A sál anyaga minden igényt kielégítő selyem, azonban pont emiatt a hordhatóság Szküllája és a sálazáskor látványosan mutató Kharübdisze között ez a sál is elsüllyedt. Távolról nézve az arcképek természetesen egyáltalán nem mutatnak, viszont a finom anyag nem tart úgy, mint a keményebb, emiatt kihúzva a másik oldal DVTK felirata sem olvasható tökéletesen.

Mindent összevetve ha sálazásra nem is ez a legalkalmasabb sál, bátran a nyakába kötheti minden diósgyőri, esetleg büszkén teheti ki szobája falára.

KIEGÉSZÍTÉS
A sál ára 2000 magyar forint és megrendelhető a dvtksal(kukac)gmail(pont)com címen

5 megjegyzés:

  1. Szia a sálat meg lehet vásárolni valahol?

    VálaszTörlés
  2. itt lehet érdeklődni a sál megvásárlásáról, ha van még:
    http://www.facebook.com/home.php#!/diosgyorisalak

    Norbi, én úgy tudom, nem csak az vallhatja magát kupagyőztesnek, aki a döntőben pályára lépett, hanem aki az egész sorozatban bármikor.
    de lehet, hogy az is, aki abban az évben igazolt játékosa volt a csapatnak, de ebben nem vagyok biztos.

    ezzel csak arra utalok, hogy nem a döntő 13 játékosa lett győztes 77-ben, és 80-ban sem csak a körmérkőzésen játszók, tehát jóval töb játékosból kellett a 11-et kiválasztani.
    és pl. olyan is kimaradt, aki mindké döntő mérkőzésen gólt lőtt.

    VálaszTörlés
  3. @Névtelen: direkt megkérdeztem, mert már nem emlékeztem rá :-( Most beletettem a végére kiegészítésként, még kapható.

    @piros: versenykiírás-függő, mikor kit tekintenek győztesnek, ki kap aranyérmet. A foci vb-ken régebben csak a döntőn pályára lépők, manapság mindenki, aki játszott bármelyik meccsen. Hogy az MNK-ban hogy volt ez, arról bevallom, foglalmam sincs, de aki pályára lépett, az biztosan győztes.

    Kire gondolsz, kinek a képe maradt ki?

    VálaszTörlés
  4. azt elszámoltam, nincs olyan aki mindkét (vagy több) dötőn is gólt szerzett .-)

    VálaszTörlés
  5. eszembe jutott, hogy van a 77-es kupagyőztes tablónk!
    azon 16 név szerepel. valószínű a sorozatban pályára lépők száma ez.

    VálaszTörlés