2011. március 5., szombat

A DVTK - REAC előtt

Végre kezdődik a tavaszi szezon, most majd kiderül, mire volt elég a felkészülés! Mert az lehetett akármennyire tökéletes, ha utána nem jön a várva várt eredmény.

Márpedig a DVTK eredménykényszer alatt játszik és nem csak a REAC ellen, hanem remélhetőleg egész tavasszal. Ha a Tiszalúc, Oberwart, Kazincbarcika elleni meccsek bajnokik lettek volna, akkor egy csepp drukk sem lenne bennem, a 20-2-es gólkülönbség több mint megnyugatató. Azonban egy edzőmeccs mindig más, mint egy bajnoki, ezért ott motoszkál a fejemben, mi lesz, ha a REAC beáll a 16-osára. Az edzőmeccsek és edzések alapján bízom benne, át lehet törni a ezt a falat is, egy jó szabadrúgás, szöglet most életveszélyes lesz, de akcióból is képes ez a csapat gólokat szerezni.

Ha jól végiggondolom, egyetlen igazi veszély leselkedik ránk: ha nem sikerül sokáig gólt lőni, akkor elkezd(het) türelmetlenkedni a közönség, és a játékosok önmagukkal szemben is türelmetlenek lesznek, ami csak megnehezíti a győzelmet.

Viszont, ha sikerül apró gólokkal megtörni az ellenfelet, akkor még gólparádé is kerekedhet, ami nagyon jót tenne minden szurkoló lelkivilágának és talán meghatározná az egész tavaszt.



Én optimista vagyok, beruháztam egy bérletbe is. Lássuk, nem csak szavakban akar feljutni a Diósgyőr!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése