Helyzetparádé (DVTK - REAC 3-0)

Megérte várni a rajtot, azt kaptuk, amit reméltünk. Talán csak a gólok száma lett egy kicsivel kevesebb, de a mutatott játék, a helyzetek száma és a szerzett pontok mennyisége kielégítő. És - némi képzavar, mert már a meccs előtt tudtuk az eredményt - a hab a tortán: csak döntetlent játszott a Nyíregyháza, így máris 5 pont a hátrány.

A kezdőcsapat úgy állt fel, ahogy arra mindenki számított, hiszen a védelemben nem volt alternatíva (Budovinszky sérült, Nagy Tamás eltiltását töltötte), a középpálya egyetlen kérdését (Lippai vagy Arze?) pedig az ankéton előre megválaszolta Benczés Miki. A csatársor pedig adott, hiszen George-ot vétek lett volna kihagyni, Granát pedig az utolsó három edzőmeccsen 8 gólt lőtt, úgyhogy hasonló kategória.

Radoš
Vadász, Gal, Raković, Gohér
Dobos, Abdouraman, Lippai, Luque
Menougong, Granát

Még mielőtt nekikezdenék a meccsnek, egy kis kitérő. Próbálkozik a klub mindenfélével, általam ismeretlen celebek felvonultatásával, így 2010 első meccse után ezúttal a capella előadást hallhattunk. Annyival volt jobb, hogy most nem a Himnusz, hanem a DVTK-induló csendült fel, viszont a ritmus távol állt a szurkolók által énekelttől, így nem mondanám, hogy tökéletesen elnyerte a tetszésemet.

Mint ahogy a meccs kezdete sem, de még mielőtt megijedtem volna kiderült, hogy ha talál is a REAC egy gólt, akkor is bőven van esély a fordításra. A betömörülő csapatok számítását mindig át lehet húzni egy gyors góllal, ez most nem sikerült, de ahogy telt az idő, egyre inkább látni lehetett, hamarosan megszületik a vezető gól. A diósgyőriek magabiztosan tartották a labdát és szépen váltogatták a széleket és voltak lövések, igaz nem annyira veszélyesek.

Több meccsről szóló írásomban találkozhattatok a gólok, helyzetek leírásával, de ezúttal meg sem kísérlem összefoglalni az eseményeket, annyi volt. Az első félidő második felében és a második félidő elején három percenként jöttek a helyzetek, kisebb nagyobb lehetőségek, némelyik talán gólhelyzetnek nem is nevezhető, de szinte mindegyik támadást sikerült befejezni, abból nem tudott az ellenfél visszatámadni.

A második félidő elején lőtt két újabb góllal sikerült eldönteni a meccset, utána "csak" a gólparádé maradt el, mert helyzetből továbbra is volt bőven, ami több mint biztató a jövőre nézve.

Még arra is volt lehetőség, hogy éles körülmények közt gyakorolja a DVTK a 3-4-3-as játékrendet. Nem esküszöm meg rá, de valahogy így állt fel a csapat:

Radoš
Vadász, Gal, Raković,
Lippai, Abdouraman, Luque, Arze,
Pál Sz., Granát (Bacsa), Dobos

És amikor az ellenfélből még egy játékost is kiállítottak, akkor már szinte mindenki támadott, talán Péchy Tibor régi álma, az ötcsatáros játék is megvalósult némelyik akciónál. Egyrészt távol voltak tőlem az események, másrészt a középpályások gyakorlatilag szünet nélkül cserélgették a helyüket, mindenki feltűnt mindegyik poszton.

Elmondható, hogy a szép kombinatív és eredményes játékot láthattunk, sikerült azt átmenteni az edzőmeccsekről a bajnokira is.

Játékosonkénti értékelés

Ivan Radoš: Az elején volt egy bizonytalansága, majd rögtön bravúrral mentett, nem sokkal később pedig a komplett védelemmel közösen nézte, amint egy beadás elment keresztben a kapu előtt. Nem lett belőle baj, viszont ugrásszerűen javult a teljesítménye, ami kósza labda később felé járt, azt óriási magabiztossággal kapkodta le.

Vadász Viktor: Hiba nélkül hozta le a meccset, a későbbiekben remélem bátrabban mer csatlakozni a támadásokhoz.
Igor Gal: Az ellenfél támadásaival ezúttal nem sok gondja volt. Egy megindulása ugrik be, sajnos szabálytalanul szerelték, mielőtt igazán veszélyes helyre ért volna. Sokan mondják, hogy sárgája fölösleges volt, én inkább örülök, hogy nem kapott pirosat. A kapust meg kell védeni, nem csak jégkorongban, ettől csapat a csapat.
Savo Raković: Ahhoz képest, hogy kényszermegoldás a középső védő posztján, egyáltalán nem lógott ki. Viszont azt sem mondhatom, hogy jó lesz, ha felköti a gatyáját Budovinszky, mert ha meggyógyul, akkor gondolkodás nélkül veheti vissza posztját a kezdőben.
Gohér Gergő: Többet ment előre, mint Vadász Viktor (többször elmondták már, hogy a két szélső hátvédnek figyelni kell egymásra, egyszerre csak az egyik zárkózhat fel a támadásokhoz), talán éppen ezért ő lett a háromvédős rendszerre való átállás "áldozata".

Dobos Attila: Ugyan adott egy gólpasszt, volt lövése, egy nagy helyzete is, de azt hiszem, ezúttal kicsit szürkébben (értsd: nem látványosan) játszott, ezzel együtt nagy szerepe volt az ellenfél védelmének felőrlésében. Kár, hogy a vége felé nem tömték labdával, elég sokszor volt egyedül a bal oldalon.
Mohamadou Abdouraman: Ahogy megszoktuk, 90% fölötti hatékonysággal szedte össze a labdát, az ő teljesítményének már az a fokmérője, hogy milyen arányban tudja utána megjátszani azt. Érdekes lesz megfigyelni, hogy ilyen bomba középpályássorban csak a legközelebbinek teszi le a labdát, vagy vállalkozik kreatív megoldásokra is!
Lippai Ákos: Nem az ő meccse volt, annak ellenére, hogy akadtak szép megmozdulásai. Ha óriási helyzeténél nem akarja a kapufa mellé tenni a labdát, hanem bármilyen más falusiasan egyszerű megoldást választ, akkor biztosan góllal ünnepli a 100. diósgyőri meccsét. Volt ezen kívül egy óriási bombája is, amit védett a kapus.
José Luque: Nem én mondtam, de egyetértek: az egykori Segunda Division gólkirály akár ne rúgjon egyetlen gólt sem Diósgyőrben, ha minden meccsen ad két gólpasszt. A legnagyobb meglepetést a gyorsasága okozta, kiderült, nem csak egy jó bal lábbal rendelkező lötyögő játékos, hanem egy olyan szélső, aki le tudja futni védőjét, majd utána be is tudja adni a labdát. Ja, és felnéz előtte! "Csalódást" pedig azzal okozott, hogy szokásos helyéről ezúttal nem lőtte be a szabadrúgást, védeni tudott a kapus. A szuper ütemben adott passzokra pedig számítottam, esztétikai élményt nyújtott némelyik.

George Menougong: Luquét isteníti a többség, de szerintem George legalább annyira nagyot játszott. Faragták rendesen, ennek ellenére talán nem is volt rossz megoldása. A legemlékezetesebb: a félpályánál egy bedobást követően úgy nyesett alá a levegőben a labdának, hogy az esernyőszerű pályát leírva a semmit nem értő védő háta mögött landolt. A gólja is mestermunka volt, nem csak a labda, a kilépés is nagyon jó ütemű volt, a helyszínen is látni lehetett, szó sincs lesről.
Granát Balázs: 4 meccs 10 gól - nincsen rossz formában. Már az első félidőben is betalálhatott volna, de akkor félfordulatból fölé lőtt egy hozzá pattanó labdát, viszont a második félidő elején néhány perc alatt mennybe ment. Luque passzát nagyon higgadtan emelte a ficakba, utána pedig még szerencséje is volt. Ha ezen kívül nem csinált volna semmit, akkor is járt volna a taps, de bőven kivette a védekezésből is a szerepét a többi csapattárshoz hasonlóan.

Pál Szabolcs: Mozgott rendesen, őt sem volt egyszerű követni, éppen a pálya melyik részén tűnik fel, de ez még nem az a meccs volt, ami után dalba foglalják a nevét a szurkolók.
Vicente Arze: Arzéra is áll az előző mondat annyi kiegészítéssel, hogy nem ijedt meg a csínytől, sikerült is kiharcolni egy piros lapot (egyből piros is lehetett volna, nem csak második sárga).
Bacsa Patrik: Adhatott volna egy gólpasszt, ha Lippai már említett lövését nem védi a kapus. Volt szép megmozdulása, Granáthoz hasonlóan neki is nagyon fontos lesz az első gólja.