2010. április 28., szerda

Diósgyőri Sport

Egy újabb diósgyőri újságot veszek most elő, Diósgyőri Sport a neve.


2004 elején jelent meg, ha nem hiányos a gyűjteményem - és az emlékezetem - mindössze három számot ért meg. A klub kiadványa volt, az impresszumban a mindenki által szeretett és rajongott Doros László neve olvasható szerkesztőként. Mit tesz Isten, soha nem írt a DVTK-ról olyan szépeket a Nemzeti Sportban és a nézőszámok sem voltak olyan magasak, mint éppen ebben az időszakban. Még egy dolog él élénken az emlékezetemben ezzel az újsággal kapcsolatban: gátlástalanul lopták a BOON fotóit. Az egy dolog, hogy nem fizettek, de emiatt olyan pixelesek lettek a webről leszedett kicsi és rossz felbontású képek nyomtatásban, hogy néha fájt nézni.

Maga az elképzelés, hogy újságárusnál lehessen kapni egy Diósgyőrről szóló magazint, nem volt eleve halott ötlet, azonban több tényező is ellene szólt. A már említett pocsék képek és a papír minősége miatt mindig is "újság" volt az ember benyomása, nem "magazin". A tartalmát illetően pedig szép elképzelés, hogy ne csak fociról szóljon, de az emberek többségét a foci érdekli, Magyarországon valahogy nincs kultúrája az egyéni sportolók iránti rajongásnak, helyette van olimpiai arany iránti rajongás. Az időzítés sem volt tökéletes, 2004 elején már bőven kezdett az internet tömegmédiává válni, és ezzel egyidőben elkezdtek visszaszorulni a nyomtatott sajtótermékek. Az sem volt ideális, hogy ugyan a következő szezont az élvonalban kezdte a DVTK, de mégsem volt sima a feljutás, a monori jog meg is szűnt, jött helyette a siófoki "franchise". Egy szurkolók által támogatot NB I.-es élcsapat talán még ma is el tudna tartani egy színvonalas klubmagazint, de egy NB II.-ben is nehézségekkel küszködő már 2004-ben sem.

A Diósgyőri Sport három számának (2004. március, április, június) előbányászásával össze is állt a kép: a Gólörömöt keresek posztban a 2003-2004-es bajnokság tavaszi szezonjából azért nincs egyetlen Gólörömöm sem, mert ebben az időszakban nem volt ingyenes, minden mérkőzésre megjelenő műsorfüzet, hanem helyette egy újságosnál megvásárolható magazinnal próbálták kiszolgálni a szurkolókat.

4 megjegyzés:

  1. Én erre nem is emlékeztem.
    Más: érdekes lenne egy olyan poszt, hogy 2004-től mennyi játékos is fordult meg a diósgyőrben. Szerintem érdekes adatot kapnánk. :(

    VálaszTörlés
  2. 2004_2005
    Szalma, Kövesfalvi, Takács, Mogyorósi, Fodor, Horváth, Hornyák, Máté, Katona, Virág, Papp, Vitelki, Mogyoródi, Sipeki, Müller, Krajncz, Hompoth, Egressy, Gajda, Belényesi, Polyák, Orlóczki, Tisza, Siminic, Halgas, Dianu, Gáspár, Urai
    2005_2006
    Berki, Szalma, Kövesfalvi, Mogyorósi, Almási, Tamási, Pintér, Vámosi, Elek, Fodor, Farkas V., Farkas N., Katona, Menyhért, Simon, Vitelki, Szögedi, Halgas, Horváth Á., Horváth F., Tisza, Lipusz, Jeremiás, Sipeki, Binder, Lőrinc, Urbin, Faggyas, Balás
    2006_2007
    Szalma, Szántai, Verpecz, Mogyorósi, Rubint, Kerényi, Menyhért, Elek, Farkas V., Buz, Szögedi, Katona, Sipeki, Vitelki, Binder, Rebecsák, Huszák, Horváth, Lipusz, Kovács, Halgas, Simon, Sztanics, Faggyas, Kethevoama, Halidou, Dénes, Hegedűs, Mbussi, Haman
    2007_2008
    Köteles, Szalma, Dénes, Kerényi, Menyhért, Elek, Hegedűs, Kállai, Farkas N., Vámosi, Fodor, Bokros, Katona, Sipeki, Vitelki, Rebecsák, Huszák, Horváth, Lipusz, Kovács, Lakatos, Navarrete, Simon, Halidou, Ebala, Roger, Peguy, Gouyazu, Rodríguez, Kanga, Victor, Pele, Leo, Rassou, Sebők, Vida, Virág, Pintér, Dane, Kamber, Pelecaci, Kleiber, Szélpál, Kazuo, Cardozo, Mogyorósi, Nagy
    2008_2009
    Köteles, Kövesfalvi, Somodi, Vojinovic, Milicsics, Trbovics, Gohér, Kállai, Kreizler, Menyhért, Vida, Búrány, Kamber, Ahodikpe, Pelecaci, Gahwabi, Lakatos, Lipusz, Pintér, Sztanics, Szélpál, Takács, Vranesevics, Kazuo, Tchana, Kleiber, Tóth, Lippai, Szimics, Viskovics, Horváth, Bokros, Bogunovics
    2009_2010
    Köteles, Somodi, Giák, Besarion, Bokros, Lakatos, Milicsics, Viskovics, Kállai, Menyhért, Horváth G., Kerényi, Gohér, Horváth Sz., Bognár, Jeknics, Vukadinovics, Lipusz, Lippai, Takács, Búrány, Nagy R., Balajti, Szabó V., Kleiber, Faggyas, Bulatovics, Apostu, Malinauskas, Rados, Gal, Szupics, Zámbó, Sadjo, Somorjai, Roszel, Zsivoczky, Menougong, Bacsa, Bajzát, Brnovics, Ricketts, Dobos

    VálaszTörlés
  3. Na ebből jól látszik miért is vagyunk ott ahol jelenleg tanyázunk. A világon szerintem nem nagyon találni még egy ilyen csapatot, ahol ennyire nagy a játékos fluktuáció. Ezeknek a játékosoknak a 80 %-a nem üti meg ezt a halovány NB1 színvonalát sem.
    A vicc az egészben, hogy pont most van jelenleg a korábbihoz képes a mutatott eredményektől függetlenül az utóbbi évek legjobb kerete. Sajnos ez csak papíron van így.
    Ha már Piros volt olyan rendes és beírta ide ezeket a játékosokat, akkor sebtibe összerakok egy "legjobb 11-et":
    Köteles - Máté , Gáspár,Bogunovics, Gohér - Lipusz, Kamber ,Lippai,Sipeki - Tizsa, Balajti

    Meg kell mondja nem volt könnyű. A szélső védőket keresve sem találtam, akire azt mondanám, hogy jó volt, helyette Máté ment ki szélre. Érdekes, hogy csak 2 külföldit találtam említésre méltónak.

    VálaszTörlés
  4. ---------Köteles

    Kamber-----Máté-----Sadjo

    -----Vitelki----Takács

    Sipeki-----Lippai----Egressy

    ------Tisza-----Balajti

    VálaszTörlés