2010. április 25., vasárnap

DVTK - Haladás videók (2009-2010, 24. forduló)



1 megjegyzés:

  1. Mivel nem tudtam a hétvégét Miskolcon tölteni, ezért szokás szerint az internet előtt követtem a csapat teljesítményét:
    érdekesnek találtam a web-kamera ötletét, kíváncsi voltam, működik-e meccs közben. És működött. Az első félidőben sikerült elkapnom a szálat, és akadozás nélkül végig ment a stream.
    Persze nem úgy kell elképzelni, mint egy tv közvetítést, mert álló kép van a pálya középső 2/3-áról, annak a fele is vakító napfényben úszik, de Sadjót pl. fel lehet ismerni. És azt a szöveges közvetítés két bejegyzése között is jó látni, hogy a tribün felőli partjelző a felezővonalnál hosszasan szobrozik…
    Szóval azzal, hogy a hangot is tökéletesen közvetíti (csak az a „szélszűrő”, az hiányzik nagyon…) ad egy olyan pluszt, amivel nagymértékben növeli a távolba szakadt drukker élményét. Már amennyire élményről beszélhetünk a tegnapi meccs kapcsán…
    mert mikor hallom, hogy a tribün hirtelen szörnyülködő felhorkanása átmegy sajnálkozó méltatlankodásba, majd kínos nevetésbe, és látom, hogy a DVTK már felállt középre, és a Haladás még sehol… akkor tudom, hogy 3-4 perc múlva megjelenik majd a szöveges közvetítő panelen, hogy „Vezet a Haladás!”.
    Szerencsére a kamera felett nem a csapatot végig osztó és pocskondiázó drukker ült, hanem olyan, aki csak ritkán szólt „bele”, így tökéletesen jött át a meccsmoraj, ami a második félidőre egyedüli kapaszkodóm maradt, mert leszakadt a kép, és nem is jött már vissza, csak az utolsó 10 percre.
    Ennek kapcsán értettem meg, hogy hogyan lehetséges, hogy vakok is járnak meccsre. Hát persze hogy járnak. Háromjegyű meccsszámmal a hátam mögött nagy pontossággal mondtam meg, hogy a Haladás elbénázott egy hatalmas ziccert, vagy éppen egy kakaskodás után kapott a mi játékosunk sárgát, pusztán a szurkolók morajából.
    Egyszóval jó ez a kezdeményezés, mert kb. 750 viewer társammal együtt tökéletes képet kaptunk a negyedik játékvezető meccs közbeni teljesítményéről, és a Hali cserék ritmikájáról.

    Remélem lesz folytatás.

    VálaszTörlés