Előbb-utóbb minden DVTK-blog szerzőnek elő kell jönnie a "kamingautjával", én most látom idejét, hogy bevalljam: örök diósgyőri drukker létemre előfordult már, hogy szívvel lélekkel a liláknak szurkoltam. (Mint ahogy volt ilyen a Fradival is: természetesen az 1995-ös bajnokok Ligája-szereplés alkalmával, amikor ott lehettem az Üllői úti lelátón Anderlecht ellen is, meg a három hazai csoportmeccsen is, végig remegve az izgatottságtól és a boldogságtól. Sújtson ezért a miskolci focis társadalom megvetése :)
Szóval a kilencvenes évek első felében történt, mikor egyetemi tanulmányok és pályakezdés miatt a fővárosban éltem egy darabig, hogy lévén a DVTK csak ritkán látogatott Pestre egy-egy évben, pláne hogy évekig hiányzott is az első osztályból, szóval kellett egy "hazai" gárdát találnom, amelyre "sajátomként" tekinthetek s hétről hétre kijárhatok a mérkőzéseire. Azok az évek a Garami-féle Újpestről szóltak, már ami a játék szépségét illeti - az eredményesség, legalábbis bajnoki arany formájában, hiánycikk maradt a Megyeri úton -, az Egressyt, Molnár Zoltánt, Sebők Vilit fiatal tehetségként felfedező és harcba dobó violákat igenis nagyon lehetett szeretni, ragyogó és látványos támadójátékuk, szimpatikus játékosállományuk folytán egyaránt. Az említett két újonc szélső védő mellett olyan akkori betonstabil klasszisok alkották a védelem belső blokkját, mint a futballéletből később teljesen eltűnt - nevét se hallottam legalább tíz éve - Füzesi és társa, Aczél Zoltán. Előbbi képviselte az alacsony, ügyes, jól helyezkedő bekk archetípusát, utóbbi a magas, erőteljes, kőkemény, jól fejelőét.*
Minden héten ott voltam a meccseiken, értsd: a Hungária körúton is, a Szőnyi úton is, és így tovább, amikor csak lehetett. Akkoriban a hazai élcsapatok még némi sansszal indultak a nemzetközi kupákban lásd FTC, 1995), az UTE-nak is megadatott pár emlékezetes fellépés például a Kosice vagy a Strasbourg ellen, több mint tízezer néző előtt. (14 ezren voltunk a Mezei-féle felpumpált BVSC elleni idegenbeli rangadón, vendégdrukkerek.) Kicsit akkor jöttem csak zavarba, mikor a Debrecen érkezett a Megyeri útra, a 20 év körül Sándor Tamásékkal, őket megnézni is mindig kimentem azokban az években a fővárosi pályákra, ha jöttek (hú, egy Fradi elleni 3-3 de kemény emlék!), Újpesten is nagy derbiket játszottak - érdekes: ez a két csapat azóta is -, s olyankor fordult elő csak, hogy nem tudtam a lilák mellé állni: a szív keletre húzott...
De vissza a kiinduló gondolathoz: Aczél Zoltánék, az az akkori tucatnyi lila-fehér játékos közel került hozzám, elképzelhető, mennyire örültem például évekkel később, amikor Egressy Gábor Miskolcra került, pedig sejteni sem lehetett, hogy micsoda másodvirágzás előtt áll, Molnár pályáját is még jóideig követtem, noha nem lett belőle jelentős focista, ahogy Sebőkből se olyan, amilyennek kinézett eleinte, s lám, őt is elhozta sorsa utóbb Diósgyőrbe. (Halkan teszem hozzá, a ferencvárosiként még "utált" Wukovicsot is megkedveltem újpesti mezben...)
És most itt van a korábbi középhátvéd, posztja valamikori tipikus képviselője, aki ma már egy fiatal, új szellemiségűnek mondott-remélt, s ami talán legfontosabb, korántsem életunt, hanem szenvedélyes edzőgeneráció tagja. Akikről azt szokták gondolni, talán majd ők kihúzhatják a magyar labdarúgás szekerét... honnan is? És hova? Mindegy, számunkra csak az számít jelenleg, hogy a DVTK szekerét - nem is húzza, hanem inkább tolja, a kátyúból kifelé, de ne is a lapályra, mindjárt fel a hegytetőre!
Mindezt azért tartottam fontosnak felidézni, hogy megosszam reményemet - s ha beigazolódik, utóbb majd örömömet is -, arra irányulóan, hogy esetleg ezen a vasárnapon Aczél Zoli vezetésével verhetnénk meg az egykor oly nagy s ma sem szerény célokat maga elé tűző Újpestet... de szép is lenne!
(Idősebb olvasók meg a Solymosi-féle néhai tranzakció, illetve magának a klasszis focistának az itteni és ottani megmozdulásaival kapcsolatos emlékeiket szedhetik elő, amikor az UTE a DVTK-val találkozik; nekem ilyenek, persze, nincsenek, nem lehetnek. Helyette még egy apróság saját memóriámból, talán sokan örülni fognak, hogy szóba hozom a nevét: 
Vadicska Zsolt egyik fő kedvencem volt a kilencvenes évek eleji Diósgyőrből, és annyira jó volt látni pár esztendővel később, a DVSC újpesti vendégjátéka alkalmával, hogy milyen oltári jó játékossá fejlődött tovább, simán válogatottnak kellett volna lennie akkortájt, kábé az egyetlen volt az NBI-ben, aki tényleg egyformán jól lőtt és kezelte a labdát mindkét lábával. Az 1995-ös UTE-DVSC-n abszolút a meccs királyának tűnt, jól emlékszem ma is.)(A tisztesség kedvéért hozzá kell tennem: a memoáromban felsorolt futballisták nem feltétlenül szerepeltek egy évben, egy csapatban, ténylegesen egymás mellett. Pusztán arról van szó, hogy őrájuk emlékezem azokból az évekből.)
(Utolsó kiegészítés: szerettem volna a fentiekhez valamilyen - bármilyen - illusztrációt fűzni, de nem találtam a neten fél óra alatt sem megfelelő fotót. Viszont felfedeztem, hogy Aczél Zoltánról a Wikipedián van angol nyelvű szócikk - magyar ellenben nincs. Milyen érdekes.)
@wmitty: nem vagyunk egyformák. Én Szegeden voltam egyetemista és meg sem fordult a fejemben, hogy a Szegednek szurkoljak. Persze voltam egy csomó meccsen (foci, kézi, sőt, még vízilabda is), de inkább utaztam, hogy a Diósgyőrt lássam.
VálaszTörlésÉs abban sem hasonlítunk, hogy a Fradinak sem szurkoltam a BL-ben. A puszta antipátián túl két okból: egyrészt azt hittem, annyi pénzt keresnek, amivel olyan gazdasági fölénybe kerülnek, hogy a következő 5-10 évben másnak esélye sem lesz bajnokságot nyerni. Nem vettem figyelembe a magyar viszonyokat, így szerencsére ellopták/elpazarolták a pénzt és nem vált valóra a hegemónia.
A másik ok az emberi gyarlóság, mindenki a győzteshez dörgölődik. Így is minden degenerált ember fradistának vallja magát - csak éppen meccsre nem jár -, hát még ha a "magyar nemzetet képviselve" értek vlna el sikereket. Nem véletlen, hogy a magyar bajnokságok történetének első 100 évében durván minden 4. kiírást megnyerő Fradi a legnépszerűbb. (További részletek egy korábbi posztomban)
De a Fradi ment a levesbe, majd az NB II-be, és remélem hosszú távon is legalább 4-5 egyforma klub lesz, akik ott lehetnek a bajnokság elején (köztük a Diósgyőrrel).
mindez rendben
VálaszTörlésde abban azért biztos vagyok, hogy bármi módon Te is ott lehettél volna azon a négy meccsen az Üllői úton, nem vonhattad volna ki magam az örömből, eufóriából, amit az okozott, hogy magyar focicsapat végre igazi nemzetközi sikert ér el
ráadásul az az Anderlecht elleni itthoni 1-1 visszavágó... pusztán csak a futballszakmai izgalmai folytán sem hagyhatott egyetlen focidrukkert sem hidegen (még ma is borzongok, ha arra gondolok, hogy de Bildéhez kerül a labda, kapu felé fordul, jaj - de hál'istennek csak egyszer talált be)
és jó, hogy belinkelted ezt a korábbi posztot, köszi, tetszett a témafelvetés, sőt, még további okoskodást is megérne
VálaszTörléseszembe jut például, hogy ugyanezek a pesti úgynevezett nagy klubok napjainkban képesek arra panaszkodni, hogy nekik a fővárosban mennyivel nehezebb dolguk van, ahol ugyan ott van majd minden multicég központja és vezetőikkel az elnökeik együtt szkvassolnak, és szívesen reklámoztatnak náluk milliókért 270 néző előtt, semmint telházas stadionokban - viszont a vidékiek "igazságtalan előnyben" vannak velük szemben, mert azokat több helyen is közpénzből segíti (pl. a megszűnés ellen) a helyi önkormányzatuk, és őket meg a kerületi helyhatóság nem...
ezen sose tudom, hogy sírjak vagy nevessek
csapatott csak egyszer lehet választani az életben mondta egy okos ember és igaza volt
VálaszTörléspiroskettes
ki lett volna az az okos ember?
VálaszTörléstalán csak korlátozottak voltak a személyes tapasztalatai
nálam a Diósgyőr és a Dortmund szinte egy kategória
utóbbi révén nekem "megvan" a BL-győzelem és a Világ kupa is :)
mindkét város neve D-vel kezdődik, emblematikus betűszónak számít a klubra utaló rövidítés (DVTK, BVB), mindkettő a saját hazájában az igazán nagy város(ok)tól eggyel kisebb település, klasszikus iparvárosi hagyományokkal, a legnépesebb és leglelkesebb szurkolótáborral a hazájában, mindkettőnek akadtak az évtizedek alatt kiugró sikerei, de azért a szurkolóseregnek általában sokat kell várnia a nagy örömökre, az elmúlt tíz év során elhúzódó pénzügyi válsággal nézett szembe, amiből talán mára kilábalt, a város és csapata összenőtt, utóbbi az előbbinek legjobb reklámja a világban, fiatal, ambíciózus edzője van nemrég óta, aki a legnépszerűbb ember helyben, mindig borostás, tud elegáns is lenni, de láthatóan a laza, lezer stílus a sajátja, mindig borostás, félrefésült a haja, fel tudja tüzelni a játékosait, akiktől korban nem áll távol, preferálja a fiatalokat és a támadófutballt - pokoli a kettő közötti hasonlóság!
http://kepfeltoltes.hu/view/090809/aczel-klopp_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
ujpestre gondoltam
VálaszTörlésa fradi bl menetelésekor én is képes voltam arra az örjöngő izgalomra, amit wmitty írt.
VálaszTörlés:)
VálaszTörlésés ismétlem, aki nem volt ott, ha ott lett volna, tuti nem képes kivonni magát az eufóriából! (egek, magyar csapat a BL-ben - ez ma még elképesztőbbnek hangzik...)
lehet, később, amikor épp nem lesz aktuális téma (bajnoki szünet), Norbi engedélyével írok egy posztot az akkori BL-es élményeimről, van jópár relikvia is, volna miről mesélni, és a focikedvelők talán szívesen olvasnák
@wmitty: egyszerű és határozott a válasz: nem. Ez DVTK-blog, itt csak és kizárólag a DVTK BL-menetelésével foglalkozunk.
VálaszTörlésMáshol persze én is szívesen olvasok ilyet.
Különben is, holtszezon Diósgyőrben? Ki hallott már ilyet? Ami máshol holtszezon, azok szoktak nálunk a legmozgalmasabb és legizgalmasabb időszakok lenni.
kint voltam tegnap a DVSC-Levszki meccsen.
VálaszTörlésa második félidőt nem nagyon tudtam már élvezni,
de a hangulat az fantasztikus volt.
kicsit furcsa volt, hogy nagyából szemre el lehetett különíteni a debreceni és az "egyéb" szektorokat.
a debreceni piros-fehér,
ez egyéb piros-fehér-zöldben pompázott.
én egy szemlátomást 'független' szurkolókkal teletömött szektorban álltam.
ment a "ria-ria" meg a "magyarok", ezt még meg is értettem, bár én csak tapssal és ordítással biztattam a debrecent.
azt viszont, hogy képesek voltak nem Loki szurkolók "debrecenivéescé"-zni meg "hajrálokizni", nem nagyon tudtam megérteni.
ami miatt jó volt az egész,
az az utcákon előtte és utána hömpölygő igazi 'futball tömeg', a lelkes debreceni családok látványa mamástól, gyerekestől,
a csodálatos stadion, mely könnyeket csal az ember szemébe megtellve mindig,
és az, hogy álmodozhatott az ember,
hogy egyszer adná az ég,
hogy ezt mi diósgyőri szurkolók is átélhessük.
vagy csak valami hasonlót...
@piros: bebizonyosodott, a Debrecennek nincs 30 ezer szurkolója, legalább is most még. Remélem, ha a Diósgyőr eljut ide egyszer, akkor Budapeseten nem kell jegyet árusítani, mert csak a DVTK szurkolói meg tudják tölteni a stadiont.
VálaszTörlésén már azzal is mérhetetlenül boldog lennék,
VálaszTörlésha egy magyar kupa döntőt megélnék a DVTK-val a Puskásban...
Aczél az újpestben:
VálaszTörléshttp://i186.photobucket.com/albums/x141/kalapkoma/FU13.jpg
nem volt ez egy rossz csapat...