2009. augusztus 26., szerda

Felnőttek a gyerekek

A hétvégén kicsit rendet raktam a dolgaim közt, bedobozoltam a Gólörömöket, és persze nem álltam meg, hogy bele ne olvassak néhányba. Általában ekkor szokott véget érni a rendrakás, mert sokkal izgalmasabb olvasgatni, mint pakolni.

Jó volt nosztalgiázni (Nosztalgiázni? Hiszen csak néhány évvel ezelőtti dolgokról van szó!!!), látni, azokat a játékosokat, akiknek tapsoltam az elmúlt években.

De a legérdekesebb egy cikk volt, amely arról tudósított, hogy a DVTK U13-as csapata egy Milánó mellett rendezett tornán bronzérmet szerzett. (2002 április 6., DVTK - Csepel, NB I/B felsőház, 25. forduló).

Régi, utánpótlásjátékosokat ábrázoló csapatképet egy ideje úgy nézek, hogy van-e rajta olyan játékos, akiből később lett "valaki". Nem lövöm le előre a poént, de az alábbi képen szereplők közül majd egy teljes csapatnyi pályára lépett idén a DVTK mezében. Hány játékost ismersz fel? György Gábor edző nem számít, mert ő ma is így néz ki :-)

A Diósgyőr 1991-előtt született korosztálya 2002-ben
(nagyobb méretért katt a képre, még jobb, ha jobb egér, megnyitás új lapon/ablakban opciót választasz)

A játékosok nevét úgy tudod elolvasni, ha az egérrel kijelölöd az egész sort.

Álló sor: Sági Attila, Horváth Szabolcs, Faggyas Milán, Menyhért Gergő, György Gábor edző, Szilasi Milán, Kovács Ádám, Demeter Ádám, Koponyás József, Markó György, Polényi Tamás.
Guggoló sor: Fazekas Dávid, Takács Péter, Kolláth Ádám, Abonyi László, Dudás Milán, Horváth Ádám, Balogh Dénes, Balázs Ádám, Giák Tamás.

Vajon van még olyan klub a világon, ahol szinte egy komplett U13-as csapat eljut a felnőttcsapat keretéig?

12 megjegyzés:

  1. az a polányi, az polényi. ő itt az idősebb, most ibrányban játszik, a kecskemét ellen meg az öccse debütált.
    egyébként tényleg megdöbbentő, főleg a körülményeket tekintve.

    VálaszTörlés
  2. @guLi: Köszi, Polényit javítottam. Megnéztem, tényleg Gábor játszott a KTE ellen, ezen a képen pedig Tamás van.

    VálaszTörlés
  3. Szenzációs kép és szenzációsak a srácok! guLi, ha a többiekről is tudsz egy pár szót mondani, (pl. hol játszanak most) én kíváncsi lennék!

    VálaszTörlés
  4. Akkor kezdem én. Szilasi Milán: a képen a legmagasabb. Most igazolt az NB2-es Ceglédhez a Vasas NB3-as csapatából. Előtte megjárta a Fradit is. Végül csak 183 cm-re nőtt. Szóval Menya most magasabb.

    VálaszTörlés
  5. @kardosig: google szerintem többet tud a többiekről. polényiéket is csak azért tudom, mert kuruc utcaiak ők is, aztán látom őket a környéken. :)

    VálaszTörlés
  6. Ma a két Polényi egymás ellen játszott a DVTK tartalék - Ibrány meccsen.

    VálaszTörlés
  7. Sági Attila-abba hagyta
    Horváth Szabolcs- vecsés (nb2)

    Faggyas Milán - Ausztria

    Menyhért Gergő - Kaposvölgye (nb2)

    Szilasi Milán - Cegléd (nb2)

    Kovács Ádám - Cigánd (nb3)

    Demeter Ádám Putnok (nb3)

    Kaponyás József - abbahagyta...hobbi szinten Bükkszentlászló(megye 3)

    Markó György - nagypályán abbahagyta

    Polényi Tamás - Ibrány (nb3)

    Fazekas Dávid - Abbahagyat

    Takács Péter - DVTK (nb1)

    Kolláth Ádám - Abbahagyta

    Abonyi László - Aszaló (megye 1)

    Dudás Milán - Abbahagyta

    Horváth Ádám - sérülés miatt abbahagyta

    Balogh Dénes - Putnok (nb3)

    Balázs Ádám - Nyékládháza (megyei 1)

    Giák Tamás - DVTK (nb3)

    VálaszTörlés
  8. Ez a csapat amugy a 89-es korosztály Takival meg Giákkal kiegészülve, a többiek mind 89-esek , György Gábor jelenleg az U-19 edzője,

    VálaszTörlés
  9. ha esetleg vannak még ilyen képek cikkek erről a korosztályról, nem töltöd fel őket? érdekelne

    VálaszTörlés
  10. Közülük, most miért nincsen egyik fiú sem a felnőtt csapat kereténél?taki van egyedül...de ő sem 89es,hanem 90es. Nem voltak rosszabbak mint azok a fiatalok akik most mutatkoztak be nb1-be...sőtt...

    VálaszTörlés
  11. @Névtelen: Szerintem sokan megkapták a lehetőséget. Faggyas, Menyhért, Horváth Szabolcs, és talán Kovács Ádám és Horváth Ádám is.

    Nem csak a képességeken, hanem sokszor a szerencsén is múlik, kiből mi lesz, bár aki jó és kitartó az előbb utóbb eléri célját (ez a mondat elég hülyére sikeredett, de azért így van)

    VálaszTörlés
  12. Igen,igazad van,de tedd hozzá,hogy amikor ők odakerülhettek volna, akkor vagy 10 néger volt itt vagy 10 szerb...meg nem biztos hogy azok kapták meg a lehetőséget akiknek kellett volna, bár én annyira nem ismerem őket, még régebben láttam ezt a csapatot együtt játszani, jók voltak!

    VálaszTörlés