Termel a gólgyár (DVTK - Kecskemét 4-1)

Véget ért a négymeccses, nagyon kemény szezonkezdő sorozat, ami persze nem azt jelentette, hogy a Kecskemét ellen tutira nyer a DVTK. Egy szimpla egygólos sikerben is némi merészséggel lehetett bízni, egy sokgólos győzelem pedig... Tavaly egész évben nem nyertünk egy gólnál nagyobb különbséggel, idén pedig annak is örülni kell, hogy egyáltalán van csapatunk. Ehhez képest a 4-1 ha nem is csoda - eddig minden meccsen rúgtunk gólt -, de nagyon kellemes meglepetés.

A győztes csapat (Fotó: BOON)

Szokás szerint kezdjük az elején, ami ezúttal nem a kezdőcsapat, hanem a stadionba érkezés. A rekonstrukció miatt csak az északi kanyar volt nyitva, de azt a szektort, ahonnan régebben néztem a meccseket biztonsági okokból lezárták. Így új helyet kellett keresnem. A szerdai Ligakupa-meccset az alsó karéjból néztem, de az nem volt tökéletes, így most fentre mentem az ultraszektor mellé. Tökéletesen lehetett látni mindent, még az is megfordult a fejemben, ha újra kinyitják a legelső állóhelyi szektort, akkor is itt maradok. De ezt még ráérek eldönteni. Az biztos, amíg lesz állóhely és 90 percet végig tudok állni, addig nem veszek ülőhelyre jegyet.

Ahogy elhelyezkedtem a lelátón, néztem, ki áll a kezdőcsapatba. Aczél Zoltán végül Kovács Zoltán mellett döntött, Somodinak marad egyelőre a Ligakupa és az NB III. Ahogy a beharangozóban írtam, Horváth Gábort behozta középre és Gohér került vissza balhátvédnek. Meglepett, hogy Viskovic helyett Milicic lett a másik középső védő, de a meccs után a BOON-on olvastam, hogy ez nem tervezett váltás, hanem kényszerű csere volt az utolsó pillanatban. Ivancsics "természetesen" kezdő lett, méghozzá a középpálya bal oldalán és Lippai sérülésével Szabó Viktornak is megnyílt az út a kezdőcsapatba, amely végül ez lett:

Kovács Z.
Lakatos, Horváth G., Milicic, Gohér
Lipusz, Takács P., Búrány, Ivancsics
Szabó V., Balajti

Sokszor mondják, hogy egy jó edző/játékos szerencse nélkül semmit nem ér és ez most is beigazolódott. Az utolsó pillanatban csapatba kerülő Milicic már a 4. percben gólt szerzett és a csak a Lippai sérülése miatt pályára lépő Szabó Viktor is betalált. Azt is meg merem kockáztatni, ha lenne két rutinos csatára a DVTK-nak, akkor Balajti sem játszana végig egyetlen meccset sem, de így kell kihasználni a kényszer szülte helyzeteket.

A kezdőrúgást Nota Gyula fia végezte el, kár, hogy ilyen apropóból kapta meg ezt a lehetőséget. Olvastam, tehetséges kapus, ha olyan lesz, mint az apja, akkor remélem nálunk véd majd.

Szóval elsőnek Milicic gólja. Kísértetiesen hasonlított a két héttel ezelőttihez, majdnem ugyanonnan, majdnem ugyanazzal a mozdulattal, de pontosan ugyanabba a kapuba csúsztatta a labdát. Egy nagy különbség volt, ezúttal a DVTK neve mellé került a strigula. Személyesen Milcicnek is kellett ez a gól, nem véletlenül sprintelt akkorát gólöröm gyanánt, de a Diósgyőrnek is, mert ezzel sikerült megalapozni a meccset. A Kecskemétről tudni lehet, hogy kétarcú csapat, ezzel a góllal sikerült megfogni őket. Ezidáig csak néhány percet vezetett összesen a csapat ebben az idényben (Debrecen ellen szinte a gól után azonanl lefújta a meccset a bíró, Újpest ellen 9 percig tartott az előny, Fehérváron és Győrben pedig mi rohantunk az eredmény után).

A gól után is nagyon élt a Diósgyőr, aminek több összetevője volt. A Kecskemét nem nagyon tudott támadni, mert az aktívabb bal szélüket jól levédte Lakatos - csak később gyűlt meg a baja a támadójával, amikor az hátrébb húzódott és lendületből tudott játszani -, a középpályán létszámfölényben volt a DVTK, elöl pedig Balajti szinte minden labdát megjátszott. Nem mondom, hogy azt éreztem, csak idő kérdése, mikor szerzi meg a DVTK második és harmadik gólját, de folyamatosan támadtunk.

Érdemes felidézni a többi találatot is. Takács szerzett labdát a középpályán, amit Ivancsics jól ívelt Lipusz elé. Lipi minden állítgatás nélkül középre adta a labdát, ahol jól érkezett Szabó és máris 2-0. Nagyon szép és gyors támadás volt, a kecskeméti játékosok egy része szerintem még a támadásvariáción gondolkodott, amikor már rezgett a háló. Tavaly rengeteget írtam, hogy Szabó nem az a csatár, aki kiharcolja magának a helyzetet, majd gólt lő, viszont ha jó labdákat kap szélről akkor... És ezt nem tudtam befejezni, mert nemigen kapott jó labdákat szélről. A kiugratásokat, még azt is, mikor a kapussal állt szemtől szemben idén sem tudta kihasználni, de most már látható, mi az erőssége. Tudom, sokan azért járnak meccsre, hogy szidjanak valakit és erre tökéletesen alkalmas egy gólképtelen csatár, de én azért jobban örülnék neki, ha ezután a gól után megtáltosodna Szabó Viktor és bebizonyítaná, nem véletlenül került ide.

A harmadik gól sem felállt védelem ellen esett, egy előrevágott labdát Gohér fejelt vissza Szabónak, aki továbbpörgette Balajti elé. Balajti sebességi fölényét kihasználva egészen a kapuig szaladt és akkora előnyre tett szert, hogy még volt ideje lelassítani, elhúzni a kapus mellett a labdát, majd éles szögből a hálóba lőni. A lelátón már mindenki tombolt, egyszerűen nem hittünk a szemünknek, nem ehhez vagyunk hozzászokva, sajnos.

Ahogy mondani szokás, apró gólokkal sikerült megzavarni az ellenfelet, ha nem a Kecskemét lett volna az ellenfél, akkor szerintem hátra is dőlök, hogy ez a meccs megvan. Jött is a válasz, amiben úgy érzem, benne volt az új kapus, Kovács Zoltán is. Nem amiatt, mert kötényt kapott, hanem amiatt, mert elindult kifelé, majd megtorpant. Azt egyetlen meccs alapján nem tudom, talán nem is lehet megítélni, hogy ez képességbeli hiány vagy az összeszokottság hiányának tudható be, esetleg fejleszthető. Ha az utóbbi kettő, akkor bízom Aczél Zoli és Veréb Gyuri munkájában.

Nem tudom felidézni, a harmadik gól, vagy a szünet után változott meg a játék képe, egyre inkább jött a Kecskemét, de a lehetőségek többsége olyan volt, ahogy akár nagy helyzet is lehetett volna előle, de igazából egyik sem volt az. Viszont a DVTK egyre kevesebbet támadott, lehetett látni, hogy Balajti nagyon elfáradt és Szabó sem sértődött volna meg egy cserén. Helyettük Ivancsicson könyörült meg Aczél és behozta Nagy Róbertet, amivel át is rendezte a középpályát, Lipusz visszament eredeti helyére a bal oldalra, míg Nagy a jobbon próbált zavart kelteni.

A meccs végi nyilatkozatában Aczél mondta is, nem tudott cserélni, mert csupa védő ült a kispadon, így fordulhatott elő, hogy a középpályás, néha védő Bokros Tibor csatárposztra állt be.

Kovács Z.
Lakatos, Horváth G., Milicic, Gohér
Nagy R., Takács P., Búrány, Lipusz
Bokros, Balajti

És ezt tetézte volna a Balajti Kállai csere, ahol azért használom a feltételes módot, mert szerintem Kállai el sem foglalta a neki kijelölt helyet, mikor a bíró le is fújta a meccset.

De előtte történt még egy fontos momentum, megszerezte a negyedik gólt a DVTK. Ez teljes mértékben Lipusz érdeme, labdát szerzett, elfutott vele, egy szép testcsellel megverte a védőjét és tisztán adhatott be. A jó játékosnak van szerencséje elv alapon a volt nyíregyházi Lazareanu kiejtette a labdát, amit Balajti pattintva a kapu bal felső sarába rúgott.

Érdemes lenne a gólörömökről külön bekezdést írni, de szerintem az olvasók egy része már el sem jutott idáig, menet közben elveszett a betűtengerben, ezért csak az utolsót emelem ki: Balajti átugrott a reklámtáblán és követte a teljes csapat egészen a kerítésig, talán Kovács Zoltán maradt egyedül a pályán. Amikor láttam, hogy jön a bíró az alapvonalhoz, azt hittem, a futballtörténelemben először egy teljes csapat sárga lapot kap, ami azt is jelenti, hogy a korábban besárgultak ki is állnak. Talán ettől rémült meg a bíró, ráadásul kapóra jött Aczél döntése, hogy Balajti cserével kiáll. Már nem is engedte vissza a pályára, az utolsó másodpercekben az alap- és oldalvonalon túl sétálva fogadta a közönség ünneplését. Hat NB I-es meccsen öt gól, meccsenként majdnem egy, nem rossz kezdet, de majd ha 60 meccsen lesz 30 gól - két meccsenként "csak" egy -, akkor azt többre fogom értékelni a folyamatos jó teljesítmény miatt.

Szuper este volt, nem mindig a DVTK uralta a játékot, de nagyon szép és eredményes támadások futottak. Végül hét kapura tartó lövésből született a négy gól, ami a hatékonyságot is dicséri. Ha a Kecskemét összes kapura tartó lövése bemegy, akkor is 4-3-ra miénk a meccs. Ezzel öt meccsen hat pontunk van és most már többször is bizonyították a srácok, hogy ilyen hozzáállással van keresnivalójuk. Túl vagyunk a legnehezebb ellenfeleken és egyáltalán nem szakadtunk le, sőt!

A jövő héten egy másik műfaj következik, a Vasas biztosan nem fog támadni, ott nem kontrákból szerzett szép gólokkal, hanem felállt védelem ellen beadások utáni fejesekkel, távoli lövésekkel lehet győzelmet aratni. És még valami. A Kecskemét a Ligakupa 0-3-a után talán lelke mélyén elhitte, biztosan győzni fog Diósgyőrben. Mi 7-0-ra vertük a Vasast, csak nehogy ugyanebbe a hibába essünk!

Játékosonkénti értékelés

Kovács Zoltán: A gólról írtam, ezen kívül volt egy nagy védése a második félidőben. Ez nem az a meccs volt, ami alapján meg lehet ítélni a tudását.

Lakatos Béla: Nagyon jól kezdte a meccset, levette a védőjét, de később sokszor kellett kisegíteni. A támadást megoldották a többiek, nem hiányzott.
Horváth Gábor: Stabil volt középen, sokszor kilépett előre és jobbra, néha balra is. A bekapott gól előtt nem volt szerencséje, akár tisztázhatott is volna.
Boris Milicic: Góljával megadta az alaphangot, legközelebb is csak a melegítés előtt kell neki megmondani, hogy játszani fog :-) Védekezésben az elején volt két kisebb bizonytalansága, de utána Horváthtal sziklaszilárdan álltak. Neki is volt ereje fellépni és segíteni a középpályás védekezést.
Gohér Gergő: Védőként természetesen nem ment annyit előre, ezúttal távoli lövése sem volt. Viszont kihagyott egy óriási helyzetet, a már cserére váró Mitrovic kapuját nem tudta eltalálni a 16-osról, pedig nem állt előtte senki. Védekezésben nem hibázott, sőt, a harmadik gólt ő készítette elő a felszabadító fejessel. Amint lehet, hozni kell egy bal oldali védőt, hogy visszamehessen a középpályára.

Lipusz Norbert: Hallottam Várhidi értékelését, hogy gondolkodott rajta, legyen ő a meccs embere. Első hallásra furcsa, de végül is adott két gólpasszt, jól játszott mind a két szélen. Neki is a bal oldal az igazi helye, jobbról szinte kizárólag befelé cselez, ami nem is lenne baj, csak kiismerhető.
Takács Péter: Az első kép, ami beugrik, az a második gól előtti labdaszerzése, a második kép pedig egy lövés, ami nem sokkal kerülte el a kaput. Még többet kellene lövésre vállalkoznia, megvan hozzá a tudás.
Búrány Zoltán: A szünetben elgondolkodtam rajta, hogyan értékelném a teljesítményét. Semmi nem jutott róla eszembe. Nem baj, majd a második félidőben jobban figyelek. Hiába, megint semmi. Nem volt látványos megmozdulása, nagy hibája sem, de félek, megérezzük a hiányát, ha egyszer nem tud pályára lépni.
Ivancsics Gellért: A második gól előtt nagyon szép labdát adott Lipusznak, volt több jó megmozdulása is, de ez a teljesítmény azért arra nem volt elég, hogy hálát rebegjek, amiért sikerült leigazolni.

Szabó Viktor: Róla is volt bővebben szó fentebb. Most legalább Lippait nem kell félig egészségesen - milyen szép a magyar nyelv, ez azt jelenti, hogy sérülten - játszatni. Egyszer a megcsúsztatott/lefejelt labdákból is lehet valami.
Balajti Ádám: Nagyot játszott, szinte minden bejött neki, még az is, amikor fogtam a fejem, hogy minek kell a 16-oson belül emelgetni. Amikor elfáradt, akkor már kevésbé tudta megtartani a labdát, de azért a végén odaért a kipattanóra. Csak ne szálljon el, tudja kezelni a sikert és a majd törvényszerűen bekövetkező hullámvölgyet is. És már most tárgyalni vele a szerződéshosszabbításról!

Nagy Róbert: Lazareanut egyszer majdnem csőbe húzta, másra nagyon nem emlékszem.
Bokros Tibor: Majd egyszer nagyapaként elmesélheti, hogy a Diósgyőrben még védekező csatárt is játszott.
Kállai Norbert: Én is beállnék egyszer, hogy a kerítésen belülről csináljam végig az ünneplés ceremóniáját.

Köteles László: Megérdemelte az ünneplést, sok sikert Kötél!