2009. augusztus 4., kedd

Szívfájdító álomcsapat

Köteles László Belgiumba (Racing Genk) igazolhat. Már korábban is volt szó Belgiumról, de Oroszországról (csapatnév nélkül), Lengyelországról (Śląsk Wrocław) és Angliáról (Norwich City) is, hogy ne soroljuk fel az összes magyar bajnokságnál erősebb ligával rendelkező országot. Nem is véletlen, hogy mindig erős volt a DVTK kerete kapusposzton, ugyanis Kötél maradásával a a kispadon is olyanok ültek, akikre a kezdőben számítani lehetett.

De Köteles esetleges eligazolása csak apropó, hogy számbavegyem az elmúlt évek veszteségeit. Összeállítottam a DVTK legújabbkori NB I-es történetének (2004 őszétől napjainkig) játékosaiból egy olyan csapatot, akik ma már máshol szerepelnek, függetlenül attól, hogy elküldték, eladták őket, vagy már csak levezetésként játszanak. Ha ezek a játékosok ma is Diósgyőrben játszanának és azt nyújtanák, amit fénykorukban, akkor... Figyelem, játék!

Vojinovic
Bessong, Gáspár, Máté, Elek
Tisza, Kamber, Vitelki, Sipeki
Egressy, Horváth F.

Kispad: Szalma, Tóth M., Homma, Binder, Douva, Foxi

Mint minden álomcsapatnél itt is lazán kezeltem a posztokat, emiatt kérlek ne kommenteljetek :-) De ha nektek is van ilyesféle szívfájdító álomcsapatotok, akkor bátran írjátok le!

12 megjegyzés:

  1. Hú, nekem is volt egy ilyen csapatfotóm,
    ahol összeszedtem, a ma is aktív mindenkori diósgyőrben játszó futbalistát közül, hogy szerintem milyen lenne az álomcsapat (lényegében ez ugyan az, mint amit te csináltál :-)

    majd megkeresem otthon.
    az rémlik, hogy a védelemben volt Kuttor, Máté és Vanczák is.
    Meg Lippai is, de ő már visszatért :-)))

    VálaszTörlés
  2. (nem kommentelem a névsort, mert ha megtenném, mint "álomcsapat" úgy kezdeném, hogy Farkas J., Nasztasevszkij, Dancs, Csehi, ...)

    Inkább a Köteles esetleges eligazolásához szólnék hozzá.
    Érdekes volt az a szurkolói vélekedés, miszerint pár hete a Szeviép - ÖK adásvétel azért húzódozott volna napokon át, mert a kapus küszöbön álló eladásából a régiek is ki akarták venni a részüket, meg persze az újak is igényt tartottak a százmilliókra... Hihető okoskodásnak tűnt.
    Aztán Köteles maradt, a szerződés aláírtatott, és nem tudhatjuk, erre az ügyletre tartalmaz-e kitételt a jövőre nézve. Nevezetesen hogy ha ma a DVTK túlad rajta, a bevételből mennyi marad helyben... Lehet, hogy nem sok.

    Amúgy is fájlalom, hogy bár például Nagy Béla az ankéton beszélt ilyen-olyan pénzösszegekről, a helyi média nem ment rá a témára: mennyi százmilliónyi közpénz kellett eddig a Diósgyőr úgymond megmentéséhez?, mennyi most, mennyi már év elején, honnan lett ez a pénz (melyik iskolában kell érte felszámolni az ingyen iskolatejet), és pontosan hova ment; elhangzott, hogy a Szeviép bár eleinte befektetett, végül nem jött ki rosszul a miskolci kalandjából: ezt is a mi közpénzünkből biztosították?
    De vissza az eljére: Köteles árából most a DVTK gazdagodhat, vagy már megvan annak a helye - máshol?

    VálaszTörlés
  3. Kötelesből szerintem nem sok pénzt lát a klub.

    a másik kérdésről a véleményem:
    januárban, úgy tudom, Wicha pénze volt a "megmentő" csomag.
    a tavasz vége felé nem hogy többet adott volna az önkori a rendesen megítélt havi támogatásból, hanem még a meglévőt is visszatartotta, más pénzekkel együtt (voda pénz az utánpótlásra, CIB rendkívüli támogatás, stb.)

    szóval elmúlt évben egy iskolát sem kellett bezárni :-)

    rendeződtek a viszonyok, gondolom a visszatartott pénzek "beugrottak" újra a csapathoz.
    nézd meg a jegyet: a jelenlegi támogatók a
    - MIK Zrt,
    - MIVÍZ Kft,
    - Miskolc Holding,
    - Mihő,
    - RégióPark

    ezek, bár többségében (részben?) önkormányzati cégek, keményen profitorientált társaságok, szóval
    ha pénzt adnak, attól sem kell bezárni iskolát,
    hanem sporttámogatás címén leírhatják innen onnan, adóból.

    a klub támogatásáról meg már hallottam olyat is,
    hogy egy lelátó megépül 800 helyett 600 millából is, a maradék meg
    a maradék 200 meg becsurog a csapatba. ha már DSM ez is az is :-)

    szóval nem a "mi zsebünkre" mennek itt a dolgok, illetve tök mindegy, a Szeviép vagy bámelyik vállakozás támogatása is végeredményben a te zsebedre megy ezt elhiheted

    VálaszTörlés
  4. @piros: kíváncsian várom! Nem lepne meg a hasonlóság, mert olyan nagyon sok jó játékosunk azért nem volt.

    @wmitty: olvasd el még egyszer: "Összeállítottam a DVTK legújabbkori NB I-es történetének (2004 őszétől napjainkig) játékosaiból egy olyan csapatot". Egyébként jönnének nekem itt Paulással és Károlyi Jocival...

    Köteles árának sorsáról mai NS-ben (az nso-n csak a kurtított információ van fenn) Nagy Béla egyértelműen beszél: a pénz fele Beszédes Sándor menedzseré (hogy ebből mennyi pénz marad nála és mennyi megy tovább Baranyihoz, arról nincs hír), a maradékból tartozást törleszt a DVTK és "mintegy 30 millió marad a kasszában".

    Szerintem Köteles két ok miatt marad(hatot)t Diósgyőrben: egyrészt rá nem hatottak valamiért azok az erők, amelyek miatt a tavalyi csapat többsége távozott (nem hívta volt edzője, ha magyar csapathoz igazol, akkor bukja az őszi külföldi szerződést, esetleg volt pénzügyi tartaléka, esetleg tényleg szeret Diósgyőrben játszani), másrészt valószínűleg Baranyi így is részesedik az árából, ezért nem kellett mindenképpen aprópánzre váltani.

    VálaszTörlés
  5. akiket én még beraknék: Douva, Katona, Ebala(bár nem nyújtott maradandót de képességei és egyes megmozdulásai alapján szerintem messze kiemelkedett a hazai mezőnyből)

    VálaszTörlés
  6. Piros: amiket felsoroltál, annyira "kőkeményen" profitorientált cégek, hogy egytől egyig az önkormányzat egy-egy szolgáltatásra létrehozott társaságai - mondhatni, a polgármesteri hivatal "kihelyezett" osztályai. Ha az adott szolgáltatás viszonyai és a gazdálkodás folytán hiányuk van, az ÖK közpénzből pótolja; ha többletük, az a városé - kellene hogy legyen. Ha viszont máshova rakják - ál-szponzorációként (mint anno az ál-amatőrizmus) -, akkor az sajnos a közösből hiányzik, mindegy minek nevezzük avagy könyveljük el.
    Magyarul: azért sok a néninek a távhőszámla meg a vízdíj (és mindnyájunknak), mert a csekken befizetendő összegnek - összességében a milliók - egy része megy Viskovicsnak meg Baranyinak.
    Ez, ha nem rideg dévétékádrukker-logikámmal nézem, felelős városlakóként felháborító.

    Norbi: csak nem várod, hogy az írásaidat annyiszor olvassam el, míg megtanulom kívülről?! :) Előbb igazold, hogy minden kommentemet egyenként tízszer áttanulmányoztad, kijegyzetelted és elemezted, utána szólj!

    VálaszTörlés
  7. @Szkítör: Douvával egyetértek, ott is van a kispadon. A kezdőbe nálam azért nem fért be, mert kevés gólt rúgott, ami egy csatárnál fontos szempont.
    Katonán én is gondolkodtam, ha olyan dolgokat is figyelembe veszek, hogy kell a kispadra védő is, akkor biztosan odakerül. Így viszont kimaradt, mert tényleg voltak jó meccsei, de azért nem az a világmegváltó játékos. Szvsz a védelemben és védekező középpályán is voltak nála jobbak.
    Ebalán viszont nem is gondolkodtam, annyira csak ígéret maradt és Újpesten sem csinált semmit. Ugyanez a kategória Srdjan Stanic, akitől kicsit félek is, nehogy a Kaposvár elleni meccsen bizonyítsa, kár volt lemondani róla.

    @wmity: No várj, csak! Tesztelhetsz, ha legközelebb találkozunk. (Bízom benne, a saját írásaidat sem tanulod meg.)

    VálaszTörlés
  8. http://img91.imageshack.us/img91/1266/top11x.jpg

    ha már megígértem...

    de nem teljesen pontosan emlékeztem. ez amolyan tobb 11 a még aktív, Diósgyőrben valaha megfordult játékosokból.

    VálaszTörlés
  9. hopp, rémes, de még ilyen távlatból is van, akit fel sem ismerek a képről...
    aha, szóval a balhátvéd Vanczák! így már ismerős
    de, ugye, jól emlékszem, ő az itteni felnőtt csapatban nem (nagyon) játszott (vagy egyáltalán nem?) anno?

    VálaszTörlés
  10. ma már Kuttort nem tenném be...


    Vanczák nálam jelölve van az 1999/2000-es Temesváris megszűnös szezonhoz.
    úgy emlékszem játszott.

    VálaszTörlés
  11. megnéztem, a csapat fotón nincs rajta (vagy most én nem ismerem meg...)

    de a wiki adatlapja szerint is játszott 1 mérkőzést a DFC-ben :-)

    VálaszTörlés