2009. augusztus 6., csütörtök

Ilyen lesz? (kábé)

Azt írta be a hivatalos klubhonlap egyik hírének olvasói kommentjei közé (én legalábbis ott olvastam) valaki, hogy olyan lesz a jövőre év elejére elkészülő új keleti, állóhelyi stadionrész, mint amilyen a holland Twente pályájának hasonló blokkja, s illusztráció gyanánt betett egy linket, amelyen igen látványos flash-animációval, interaktív módon tanulmányozható „a jövő”. Vagyis a képet zoomolhatjuk, forgathatjuk. „Hátunk mögé” nézve érzékelhető, hogy a pár éve felújított-átépített főépületi rész tényleg hasonló, ergó valóban hihető, hogy később az egész stadion kábé ugyanígy fog kínézni. Fantáziálás, álmodozás végett most egyelőre ez is megteszi.

A mozgatható kép itt tekinthető meg.


(a mellékelt statikus fotón az Indianapolis Colts-os óra nem része a tervnek; csak a pécém desktopjának, amiről kimásoltam)

9 megjegyzés:

  1. @wmitty: nagyon jó! Egy aprónak nevezhető különbség van, Enschedében a lelátó aljára érkezik a bejáraton a szurkoló, míg Diósgyőrben lefelé és felfelé is lehet majd menni, éppen úgy mint most. Vagy ahogy a miskolci sportcsarnokban.

    (vö: http://media.boon.hu/pubs/Bildserie/A_DVTK_stadion_l_tv_nyterve_2009_07_22_/2553518.jpg)

    Ami a teljes stadiont illeti, akár ilyen is lehet, de ahogy Kovács Laci szavaiból kivettem, még nincs döntés a hogyan továbbról.

    Pedig tovább nem lehet halogatni a döntést, el kell dönteni, hogy futópálya kell, vagy futballaréna. A kettő együtt nem megy.

    Az én javaslatom - ami természetesen a pénzkérdésen bukik meg -, hogy a tartalékpályát kell átalakítani egy 500-1000 főt befogadó mini stadionná, ahol lehet edzőmeccset játszani, vagy atlétikai versenyt rendezni. A futópálya köré teljesen fölösleges a nagy lelátó...

    VálaszTörlés
  2. méreteiben próbáltam elképzelni milyen lesz a lelátó,
    hasonlítgatva magyarországi pályákkal.

    az MTK-s vendég oldal hasonló méretű, 3000 fő körüli ülőhelyes lelátó,
    persze fedetlen, és bejárók nélküli.

    VálaszTörlés
  3. Nem nagyon fognak szeretni az atléták de a rekortánt megszüntetném!Mindig élveztem a megyerin,hungarián,üllőin hogy közel van a pálya.

    VálaszTörlés
  4. http://www.magyarfutball.hu/data/grounds/0/014/ground_014_001.jpg

    erre (szpari) minden tekintetben hasonlítani fog az új lelátónk.
    ez 3400 ülőhelyes.

    a miénk talán valamivel szélesebb és alacsonyabb lesz.

    egyébként én azon gondolkoztam, hogy ha építési terület lesz az egyenes egésze, akkor tuti nem lehet majd addig elmenni "mögötte",
    így véleményem szerint, ha vendég zurkolók is érkeznek,
    akkor a hazai szurkolók számára megközelíthetetlen marad a vasgyár felőli kanyar :-(

    ez a pár szabad szektor még hiányozhat is egy esetleges jó szereplés esetén

    VálaszTörlés
  5. @nkocsis: természetesen Varga és nem Kovács Laci.

    @Vifon: szerintem mindenki úgy gondolja, nem kell a futópálya a stadionba, talán maguk az atléták is, de Diósgyőrből nem akarnak távozni és különben is, mi a garancia arra, ha egyszer elbontják a rekortánt, hogy építenek nekik egy másikat? Ezért írtam az edzőpályás megoldást.

    VálaszTörlés
  6. Emlékszem, még valamikor a nyolcvanas években még - lám, akkor ilyen volt a hazai sportélet általános hangulata! - focidrukker létünkre kimentünk Diósgyőrbe atlétikaversenyre is. Úgy emlékszem, országos bajnokság volt, az akkor híres és sikeres magyar sprinter, Kovács Attila volt a legközönségvonzóbb szereplő.
    Szóval nem ördögtől való, abszurd elképzelés az, hogy atlétikát stadionban, népes lelátók előtt rendezzenek - csak épp mostanában (utóbbi másfél-két évtized) nincs szezonja hazánkban, azon belül Miskolcon se.
    Megjegyzem, nagy önkormányzati felhajtás volt, amikor a mostani rekortánt, milliós közpénzből, nem olyan sok éve megépítették, (al)polgármester ünnepeltette magát az avatása kapcsán. Cikis kérdés volna a városi illetékesek felé, hogy vajon a belé fektetett összeg mennyire hálálta meg magát, hány atlétikaversenyt rendeztek azóta rajta, összesen mennyi néző szórakoztatására...
    Ami mindebből következik: hogy szükség van-e atlétikapályára egy stadionban, az egyszerűen döntés kérdése. Mert vagy fel akarják a belátható jövőben virágoztatni ezt a sportágat, a sportági életet a városban, és akkor kell (mert reális remény, hogy évek múlva majd ezrek élvezzék a lelálókról), vagy nem akarják, és akkor felesleges megtartani, karbantartani. Szóval: dönteni kell. Ezen múlik, nem a személyes szimpátián vagy antipátián, pláne nem mienken, focidrukkerekén.
    (És igen, ha utóbbi a döntés, akkor egyszerűen áthelyezhető az egész egy "kevésbé zavaró" helyre, edzőpályára, stb.)

    VálaszTörlés
  7. Ez a zuhanyhíradó műsort nem vette fel véletlenül vki ? Vagy neten megnézhetó ?

    VálaszTörlés
  8. fenébe, kibabráltak velem/velünk: nem az volt ma délután, amit a tévéújság írt (Zuhanyhíradó ismétlése), hanem a Honvéd tegnapi meccse... beprogramoztam felvételre a DVD-t, de most látom utólag, hogy hiába

    VálaszTörlés