2009. február 16., hétfő

Edzőmeccsnek nagyon jó volt

Tétmeccsként viszont akadt némi hiányérzetem a DVTK - Vác után. Természetesen a helyzetkihasználásról van szó, és most nem az a kérdés, hogy félig tele van a pohár vagy félig üres, hanem egy edzőmeccsen a taktika gyakorlása a lényeg, míg a tétmeccsen a gól. Tehát az előbbin többet ér egy szépen kijátszott helyzet, mint egy védő hátáról bepattanó gól, utóbbin pedig mindegy hogyan, csak guruljon át a gólvonalon a labda.

A Vác ellen tényleg szépen játszott a Diósgyőr osztálykülönbség volt, talán nem is egy. Viszont az első félidőben minden kimaradt és félek tőle, a második is úgy folytatódott volna, ha a Vác nem rúg a semmiből egy gólt. A DVTK-nak 8 góllal kellett volna győznie ahhoz, hogy csoportelsőként végezzen a Ligakupában, persze ez inkább elvi lehetőség volt. Azért félig a poén kedvéért elkezdtem számolni, hány valódi gólhelyzet van, amikor a csatár egyedül áll a kapussal szemben, biztató lövés, fejes stb. 12 lett a vége és hozzá a 4 gól, tehát távolról sem volt elérhetetlen a cél.

Azért nem szomorkodom. A fenti gondolatmenetet folytatva, ugyan tétmeccsről volt szó, de mégis sok tekintetben jobban hasonlított egy edzőmeccsre. Műfüves edzőpálya, óriási különbség a csapatok közt, tét alig. Innen nézve pedig tényleg jó volt látni a sok helyzetet és bízni benne, hogy a bajnokikon majd bemegy.

A meccsen nekem legjobban Stanic játéka tetszett. Ha nála volt a labda, akkor azt tényleg jó irányba tette, ha kellett előre, ha kellett, akkor hátra és még egy gólt is lőtt. Jó képességű játékos, sokat várok tőle tavasszal.

A többiek közül Viskovic többet nyújtott, mint korábban bármikor. Milicic, Bokros semmi extra, Horváth Szabolcsnak viszont tetszett, hogy a gyenge ellenfél miatt mehetett előre. Takács jól szűrt, Búrány beállása után kiment a baloldali középpályásnak. Kamber sem volt rossz, de tud ennél többet is - ő tette magasra a mércét. Lipuszból sok minden nem maradt meg, legyen ez kritika, igaz akkor nagy hibát sem véthetett. Homma is kihagyta az első félidőben a kihagyhatatlan(oka)t, majd rúgott egy olyan gólt, amelyik előtt már a diósgyőri közönség is kezet kiáltott, annyira feltűnő volt, csak a bíró(róla lentebb)/partjelző nem vette észre. Az tetszik Homma játékában, hogy letámad, de szerintem többre képes csatárként, mint a középpályán. Tóth Misi nem volt rossz, igaz, a csatárt a góljai minősítik. Eddig ő is elkényeztetett a helyzetkihasználásával, most nem.

A cserék közül Szabó Viktor sokat volt játékban, rúgott egy gólt, mégsem mondanám azt, hogy a kezdőcsapatban van a helye. Szélpál (Palika, ahogy hívták előttem :-)) kapura is egyre veszélyesebb, őt hamarabb betenném a csapatba, de egyelőre csak akkor, ha van tér futni. Búrány sokat nem játszott, ráadásul a Vác a végén sem a támadójátékával tűnt ki.

Hiányzott a csapatból Ahodikpe, aki a 4-1-4-1-es felállásban nálam befér a jobboldali középpályás helyére (ahol most Homma játszott), Bogunovic és Simic, akiket még nem láttam játszani. Nagy meglepetés lenne, ha a két szerb közül bármelyik kezdene a REAC ellen, majd meglátjuk.

Végezetül a bíróról, ha már megígértem. Soha nem láttam még női játékvezetőt fújni, de nagyjából ennyiben ki is merül minden érdekesség. Rob sokat dumált, adott neki egy sárgát, Homma kezezésénél és előtte egy leshelyzetnél az asszisztensének kellett volna segíteni. Ennyi, könnyű meccs volt, jól lehozta. Ha nem lett volna copfja és Urbán Eszter helyett Kiss Jánosnak hívnák, akkor ennyit sem írtam volna róla.

4 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik a blog! Igazi hiánypótló! Köszi!
    Csak így tovább!

    És örülök, hogy Te már láttad jól játszani Stanicsot! Nekem sajnos még nem sikerült. :-(
    Tőle sokkal-sokkal többet várok tavasszal!

    VálaszTörlés
  2. Köszi szépen, igyekszem. Egyúttal gratulálok, mint első hozzászólónak :-)

    Stanicra térve, nekem úgy tűnik, a sérülése óta nagy kedvvel és hasznosan játszik, persze azóta nem volt igazi tétmeccs. Majd a tavasz mindent eldönt, de mikor legyünk optimisták, ha már a bajnoki rajt előtt sem?

    VálaszTörlés
  3. Norbi, tudnál adni egy e-mail címet, ahová írhatnék neked?

    Köszi

    VálaszTörlés
  4. nkocsis (kukac) freemail (pont) hu

    Kiteszem a profilba is, hátha mást is érdekel.

    VálaszTörlés