2009. február 26., csütörtök

Sisa Tibor visszatér

Be kell valljam, egy kicsit össze vagyok zavarodva. Amikor Sisa Tibor bejelentette, hogy az anyagi helyzet rendeződése ellenére sem tér vissza Diósgyőrbe, mert fontosabb a kimondott szó, akkor ugyan megbocsájtottam volna neki, ha nem tartja a szavát, de megértettem döntését.

Azt is tudtam, ül még ő a vendégkispadon Diósgyőrben, de arra nem gondoltam, hogy ilyen hamar (a sorsolás szerint március 7-én). És ez az, ami összezavar. Ennek ellenére sok siker Sisa Tibornak, csak ne a DVTK ellen!

Egyébként a meccs külön pikantériája lesz a két edző személye, mert Gálhidi György volt az (és segítőjeként Sisa Tibor), aki feljuttatta a Honvédot a másodosztályból néhány éve és Gálhidi már a DVTK edzője volt, amikor a Honvéd szurkolói még mindig lelkesen hordozták magukkal a Gálhidi Gyuri feliratú drapériát. Ha ezt most is elhozzák, akkor könnyen előfordulhat, hogy a mérkőzés elején több dicsérő felirat szól majd ez ellenfél edzőjének, mint a sajátnak - mert abban biztos vagyok, hogy Sisa Tibor olyan fogadtatásban részesül, amilyenben vendégedző még sosem.

4 megjegyzés:

  1. Valóban furcsa lesz, hogy vendégként érkezik a Tanár Úr. Én sem gondoltam volna, hogy ilyen hamar munkát vállal. De meg lehet érteni. Ez a munkája, ez az élete. Az is érthető, hogy nekünk akkor nemet mondott, a Kispestnek meg most igent. Azért be kell látni, hogy nem lehet összehasonlítani a két klubot, annak ellenére sem, hogy mi előrébb vagyunk a tabellán. Ha megkérdeznek egy embert, hogy hol lenne inkább portás a Hiltonban vagy egy hajléktalan szállón, nem kérdés, hogy melyiket választja.
    Egy kicsit örülök is, hogy nem a lilákhoz, a zöldekhez vagy a nyíregyhez ment, mert a Kispest nem olyan ellenszenves, mint ez a három másik klub. Ráadásul Kispesten lakom, így akár még többet is találkozhatok a Tanár Úrral. Nem hiszem, hogy elzavarna, ha DVTK sálban benéznék egy edzésre.

    VálaszTörlés
  2. Reméljük csak addig lesz meghitt és baráti a viszony, amíg el nem kezdődik a meccs!

    VálaszTörlés
  3. kardosig: szerintem pedig össze lehet hasonlítani a két klubot. Az csak szólam, hogy dicső múlt, meg milyen elődök, sokkal fontosabb a jelen (fizetés, játékosállomány) és a jövő (mit lehet elérni). Jobb a Salamancával spanyol bajnokságot nyerni, mint a Real Madriddal 10. helyen végezni mindenféle szempontból.

    Az persze más kérdés, hogy a Honvédnak nem csak a múltja eredményesebb, hanem jelen pillanatban is több a pénze, csak van egy hátulütő: idióta a tulajdonos.

    Mindezzel együtt megértem a tanár urat, a mai fociból aki egyszer kiesik, az nagyon nehezen tud oda visszakerülni.

    m.csaba: én pedig biztos vagyok benne, hogy Gálhidi és Sisa a meccs folyamán és azután is barátok maradnak. Ha szurkolókra gondoltál, akkor félreértettél, mert ott nem lesz barátság sem a meccs előtt, sem alatta, sem utána.

    VálaszTörlés
  4. nkocsis: Abban teljesen igazad van, hogy nagyobb dolog egy kis csapattal jó eredményt elérni! De ez, ami nálunk van, a félévente felbukkanó megszünés réme, az örökös pénztelenség teljesen felemészti az embert. Még a szurkolókat is, nemhogy azokat akik a klub alkalmazásában állnak és ettől a gazdasági társaságtól függ az egzisztenciájuk a családjuk.
    Abban is igazad van, hogy Hemi egy kicsit idióta. De én nekem valamiért szimpatikus az öreg, a bugyuta dolgaival is. Jószándékú és tenni akar, más kérdés, hogy elég naiv.

    VálaszTörlés