Ha már - részben - megírtam a múlt heti meccset, akkor gyorsan a mairól is.
Nincs rossz formában a Vecsés, de a DVTK sem. Küzdelmes meccs lesz, ami akár szoros is lehet, de akár ezúttal is jöhet egy magabiztos győzelem.
Az őszi meccset nem akarom idézni, hiszen ez már egy másik DVTK, még akkor is, ha a délután kezdők közül csak Vadász és Arze nem volt diósgyőri ősszel (a Vecsés elleni meccs időpontjában még Granát sem, illetve George és Abdou csak a meccs előtt kapta meg a játékengedélyt). Azóta összeállt a csapat, sikerült begyakorolni néhány játékelemet, nem is beszélve a szögletekről.
Ebben lehet bízni és az maximum megnehezíti a dolgunkat, hogy a Vecsés már-már mezőkövesdi szinten kevés gólt kapott. A DVTK és a Nyíregyháza messze kiemelkedik a mezőnyből, nem lehet kérdéses, ki az esélyes.
Azonban előfordulhat, hogy nem az első félórában nyerjük meg a meccset, hanem a végéig kell várni - mégiscsak fel kell idéznem az őszi találkozót -, ehhez viszont türelem kell a játékosok és a szurkolók részéről is.
Mert a saját kezünkben van a sorsunk, ne is engedjük ki onnan!
2011. március 26., szombat
Háromból háromszor három (DVTK - Újpest B 3-1)
Érdekes érzések kavarognak bennem a szombati győzelem után. Tulajdonképpen könnyű győzelem volt, mert Radošnak egyszer kellett (volna) védenie, valahogy mégis hiányérzet maradt bennem. Lehet, csak elkényeztetett eddig a csapat.
Végül nem jött be egyik meccs előtti várakozásom sem, mert gólparádéba sem torkollott a meccs - bár nem sok hiányzott hozzá -, de a gólváltás is elmaradt. A korai gólra viszont ráhibáztam..
Így hiába hiányzott Luque és Dobos, akkora előnnyel indult a DVTK, amit esélye sem volt az újpesti tartalékoknak behozni. Pedig ők nem is ismerik azt a statisztikát, miszerint ha vezetést szerzett a DVTK az idei bajnokságban, azt a meccset meg is nyerte.
A történeti hűség kedvéért álljon itt a kezdőcsapat:
A REAC elleni mérkőzésről szóló posztnak azt a címet adtam, hogy helyzetparádé. Ennek is lehetett volna, mert helyzet akadt bőven, de azáltal, hogy az újpesti fakó nem állt be védekezni mégsem volt az az érzés, hogy egykapuzunk.
Vezettünk 1-0-ra, de volt a liláknak két olyan ellentámadásuk, amikor óriásit mentett előbb Gal majd Vadász. Ezért ugyanazt éreztem a félidő közepén, mint Békéscsabán: jó lenne - ezúttal még egy - gólt lőni. És jött a gól! Ekkor sem mondom, hogy megnyugodtam, de tudat alatt valahol biztos voltam benne, az ellenfél találhat egy gólt, de kettőt biztosan nem.
Főleg, amikor már benn volt a harmadik gól is. És itt álljunk meg egy gondoatra! Azt nagyon nem érdemes tovább ragozni, hogy ismét szöglet után született két gól. Kell egy - jobb, ha kettő, de még jobb három - kitűnő rúgótechnikájú játékos, és a többi már csak gyakorlás kérdése. Azonban ezen túl is azt látom, hogy nem ad-hoc jelleggel történnek a dolgok a pályán, hanem ahogy azt az edzésen megbeszélték. Mondok egy példát: amikor Arze előrekeveredett bal oldali támadó posztjára, de az ellenfél megszerezte a labdát, akkor Granát különösebb felszólítás nélkül zárt vissza jobb oldali középpályásnak, így Arze nem sprintben húzott hátra, hanem kényelmes kocogásban. És amikor odaért, akkor visszacserélték a pozíciót és közben egy pillanatig sem tátongott lyuk a középpályán. Ez azért fontos, mert a fülemben cseng Aczél Zoli szava: “most mit csináljak, látod, hogy elmondom nekik, a meccsen mégsem tudják!”
Úgy hozzászoktam már a 3-0-ás győzelmekhez, hogy furcsa 3-1-et írni. Sorozatban négy mérkőzésen produkált hibátlant a védelem, most nem sikerült gól nélkül lehozni a meccset. Nem osztott-szorzott, de mégis jobban esett volna, ha nincs. Ugyanakkor lehetett volna 4-1 is, ha nem vonják vissza Granát második találatát. Már sejtem, hogy miért intett lest a partjelző (a lövés pillanatában nem volt lesen Granát, de onnan lépett vissza), de akkor sem vagyok teljesen biztos benne, hogy nem volt szabályos a gól.
A gólkülönbségből nem hiszem, hogy hiányozni fog, viszont sokat dobott volna a meccs végi hangulaton.
(Időszűkében itt most abbahagyom, de elárulom, hogy ezt a posztot úgy írtam, hogy nem csak a helyszínen, hanem az interneten is láttam a meccset. Második alkalommal készítettem jegyzeteket, ami alapján hamarosan - khmmm- megírom a játékosonkénti értékelést is.)
Végül nem jött be egyik meccs előtti várakozásom sem, mert gólparádéba sem torkollott a meccs - bár nem sok hiányzott hozzá -, de a gólváltás is elmaradt. A korai gólra viszont ráhibáztam..
Így hiába hiányzott Luque és Dobos, akkora előnnyel indult a DVTK, amit esélye sem volt az újpesti tartalékoknak behozni. Pedig ők nem is ismerik azt a statisztikát, miszerint ha vezetést szerzett a DVTK az idei bajnokságban, azt a meccset meg is nyerte.
A történeti hűség kedvéért álljon itt a kezdőcsapat:
Radoš
Vadász, Gal, Raković, Gohér
Arze, Abdouraman, Lippai, Bogáti
Granát, Menougong
Vadász, Gal, Raković, Gohér
Arze, Abdouraman, Lippai, Bogáti
Granát, Menougong
A REAC elleni mérkőzésről szóló posztnak azt a címet adtam, hogy helyzetparádé. Ennek is lehetett volna, mert helyzet akadt bőven, de azáltal, hogy az újpesti fakó nem állt be védekezni mégsem volt az az érzés, hogy egykapuzunk.
Vezettünk 1-0-ra, de volt a liláknak két olyan ellentámadásuk, amikor óriásit mentett előbb Gal majd Vadász. Ezért ugyanazt éreztem a félidő közepén, mint Békéscsabán: jó lenne - ezúttal még egy - gólt lőni. És jött a gól! Ekkor sem mondom, hogy megnyugodtam, de tudat alatt valahol biztos voltam benne, az ellenfél találhat egy gólt, de kettőt biztosan nem.
Főleg, amikor már benn volt a harmadik gól is. És itt álljunk meg egy gondoatra! Azt nagyon nem érdemes tovább ragozni, hogy ismét szöglet után született két gól. Kell egy - jobb, ha kettő, de még jobb három - kitűnő rúgótechnikájú játékos, és a többi már csak gyakorlás kérdése. Azonban ezen túl is azt látom, hogy nem ad-hoc jelleggel történnek a dolgok a pályán, hanem ahogy azt az edzésen megbeszélték. Mondok egy példát: amikor Arze előrekeveredett bal oldali támadó posztjára, de az ellenfél megszerezte a labdát, akkor Granát különösebb felszólítás nélkül zárt vissza jobb oldali középpályásnak, így Arze nem sprintben húzott hátra, hanem kényelmes kocogásban. És amikor odaért, akkor visszacserélték a pozíciót és közben egy pillanatig sem tátongott lyuk a középpályán. Ez azért fontos, mert a fülemben cseng Aczél Zoli szava: “most mit csináljak, látod, hogy elmondom nekik, a meccsen mégsem tudják!”
Úgy hozzászoktam már a 3-0-ás győzelmekhez, hogy furcsa 3-1-et írni. Sorozatban négy mérkőzésen produkált hibátlant a védelem, most nem sikerült gól nélkül lehozni a meccset. Nem osztott-szorzott, de mégis jobban esett volna, ha nincs. Ugyanakkor lehetett volna 4-1 is, ha nem vonják vissza Granát második találatát. Már sejtem, hogy miért intett lest a partjelző (a lövés pillanatában nem volt lesen Granát, de onnan lépett vissza), de akkor sem vagyok teljesen biztos benne, hogy nem volt szabályos a gól.
A gólkülönbségből nem hiszem, hogy hiányozni fog, viszont sokat dobott volna a meccs végi hangulaton.
(Időszűkében itt most abbahagyom, de elárulom, hogy ezt a posztot úgy írtam, hogy nem csak a helyszínen, hanem az interneten is láttam a meccset. Második alkalommal készítettem jegyzeteket, ami alapján hamarosan - khmmm- megírom a játékosonkénti értékelést is.)
2011. március 23., szerda
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
