A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Magyar Kupa. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Magyar Kupa. Összes bejegyzés megjelenítése
2011. december 4., vasárnap
2011. december 3., szombat
2010. augusztus 22., vasárnap
Rákospalota és Békéscsaba között félúton, Egerben
Nem tudatosan, de kivártam: a hétvégén mindkét kedvenc futballcsapatom ugyanúgy szerepelt, a Diósgyőr és a Dortmund is (utóbbi a Bundesliga 1-ben) 0-2-es vereséggel kezdte a hazai bajnokik sorát. Mindkét klub tipikus iparvárosban üzemel, tradicionálisan nagy közönséggel bír - hajrá, germanizmus! -, és sosem veti fel a pénz, sőt, az utóbbi évtizedben komoly anyagi gondok határozzák meg a mindenkori csapatépítést. (Persze, ha az ember látja a vadonatúj Signal Iduna stadiont, hétről hétre 80 ezres telt házzal, akkor itt véget is ér a párhuzam...)Szóval kezdhetem a kesergés, de egyrészt a DVTK-Békéscsaba elemzését meghagynám Norbi barátomnak, ez az ő reszortja és bizonyára hamarosan jelentkezik is vele, másrészt én magam még az egri kirándulásról ígértem szubjektív beszámolót a dvtk.eu fórumában, és bármennyire is nem látszik a dolog időszerűnek, azért ne tűnjek feledékenynek.
Érdekes héten vagyunk túl amúgy, az általam nem látott rákospalotai vendégjátékot alapvetően mindenki dicsérte, aki szintén nem volt ott, talán még jobban, mindenesetre általános elégedettség öntötte el szurkolótáborunkat a - várt?, nem várt? - idegenbeli pontszerzés nyomán. Olyasféle kommentárokkal, hogy lám, jó lesz ez a Dobos, ez a Roszel a másodosztályra, Lippai, Zsivoczky meg egyenesen főnyeremény, milyen jó, hogy visszajött Rados, Gal, és a fiataljainkra is lehet számítani. Aztán ez a szemlélet némileg módosult Egerben, ahol pedig nagyjából azt nyújtotta a gárda, amit feltételezésem szerint a REAC ellen, csak annyival gyengébben, amennyivel (normál helyzetben is, hát még most) kisebb a kupa presztízse a bajnokságnál. Megtizedelve - nahiszen, mihez képest... - is jól tartotta magát végig a tényleg igen jó nevekből álló hevesiek ellen a csapat, mondhatni, simán vezettünk 2-0-ra, és csak az újabb sorozatos peches fejleményeknek köszönhetően úszott el a diadal. Végül jött a Békéscsaba, amikorra végképp volt már okuk - mentálisan - kifáradni a srácainknak - lásd 18-19 évesek -, és a balszerencse legyűrte legjobb erőinket is. Ahogy a Borussia a Leverkusentől két, felállt védelem előtt eleresztett lapos, "surranós" lövéssel kapott ki, úgy a DVTK egy fatális öngóllal és egy még szerencsétlenebbül bevédett gyenge kapurarúgással; ilyesmi miatt érdemes temetni egy (két) csapatot?! Dortmundban nem is jut ilyesmi eszébe senkinek - a dvtk.eu fórumán annál többeknek.
Nem tudom, az örök vészmadarak és bosszankodók (szándékosan nem mondok más jelzőket) közül ki mindenki volt ott Egerben szerdán, bár egész tömegek adták elő, mi a véleményük az ott történtekről, valójában csak körülbelül száz embernek lehet(ett volna) saját benyomása a látottakról. Más kérdés, hogy ugyan büszkén lehet hangoztatni, ezúttal is lenyomtuk létszámban a hazaiakat, de hozzá kell tenni, az egri tábor a maga mintegy ötvenfős létszámával tényleg végig biztatta az övéit, és nem véletlenül mondhatta a végén az edzőjük, hogy köszöni a közönségnek a nem szűnő lelki támaszt, ami hozzájárult a bravúros fordításhoz. Eltöprengtem: ha netán mégis mi jövünk ki győztesen a párharcból - ami nyilván legalább olyan életszerű lett volna -, ugyanilyen alappal nyilatkozhatta volna fentieket Benczés Miklós? Bizonyára megtette volna, de állítom, nem lett volna meg ugyanaz az alap. Mert a piros-fehér drukkerhad ugyan jelen volt, zászlókat lobogtatott és transzparenseket húzott fel, valamint szokás szerint sokat énekelt is - de én sem véletlenül használtam az előbb a "tényleg végig biztatta" kifejezést a másik oldal esetében. Álláspontom szerint ugyanis az, ha ötven-száz ember elutazik egy meccsre, mert szokott, és szeret társaságban utazni, továbbá szeret egy lelátón állni, ugrálni, dalolni, utóbbi révén azonban elsősorban önmagát szórakoztatni, hergelni, valamint az ellenfelet és a bírókat gúnyolni/gyalázni, az nem ugyanaz, mint biztatni egy csapatot. Szurkolni azt jelenti: 90 percen át, vagy legalábbis annak nagy részében - különösen amikor, úgymond, szükséges - a "Hajrá, Diósgyőrt!" és ehhez hasonló kiáltásokat hallatni. A "Ne add fel soha", a "Mindent bele" és effélék sorolhatók ide. Az az érzésem, bár statisztikával nem szolgálhatok, hogy a felsoroltak igen kis hányadát képezték a felhangzó repertoárnak. Ami egyébként nem meglepő: nagyon sok éve így van ez már Diósgyőrben. Valójában a csapat, ahogy a pályán szaladgál, konkrétan elég keveset kap lelkierőben a lelátóról. Más szóval, ami onnan jön, kis arányban alkalmas arra, hogy mentális energiát szolgáltasson a futballistáknak. Szemben azzal, ami az egriekkel történt.
Fentieket azért is bátorkodom kifejteni, mert a szerdához képest szombaton meglepően jó tapasztalatokat szereztem ugyanezen téren. A bajnokin igenis sok volt a "tényleges" szurkolás. És bár sem a konkrét produkció, sem a hosszabb távon értelmezhető helyzet a klub körül nem ad sok okot a diósgyőri híveknek, hogy felhőtlenül csak a lelkes drukkolásnak szenteljék magukat, ez alkalommal többé-kevésbé megtették. Örültem. Hol az úgynevezett ultraszektorból hangzottak fel valóban biztatást jelentő szólamok, hol - főleg a második félidőben, ahogy romlott az állás - az új lelátó bal (szemből nézve jobb) oldaláról. Megjegyzem, érdekes tanulmány tárgya lehetne, az idők során miként rendeződnek át a szurkolói "erőközpontok" a stadionbeli "mozgásokkal".
Hanem okoskodás közben lassan elfelejtem, hogy mit ígértem: sztorit az egri túráról. Nos, úgy történt, hogy Tóni barátom, a Borsod Online riportere ajánlotta fel, elvisz magával, részben haveri alapon, részben mert legalább jót dumálunk menet közben a kocsiban, részben pedig mert tudhatta, tőlem várhat némi segítséget a tudósítói munka során. Itt jegyzem meg, a sok bántó és taszító megjegyzés között, amivel számukra ismeretlen emberek tetteit és szándékait illetik a dvtk.eu kommentjeiben a felelőtlen és nagyotmondó hozzászólók, ami épp nemrég megütötte a fülemet, az volt, hogy egy mérkőzés boon-os tudósításában "miért nem ír már semmit az újságíró tíz perce?, hát nem történik semmi, vagy elaludt meccs közben?!". Felesleges volna magyaráznom, mert aki nem tudja és nem is igen akarja érteni, milyen munka másoknak az, aminek ő csak az eredményét élvezi ingyen, annak hiába is mondanám, szóval csak röviden: pokoli intenzitást jelent egy élő rendezvényen ott lenni, figyelni, megérteni a dolgokat, időnként rohangálni valamilyen plusz, avagy elszakasztott információ miatt, kérdezősködni, jegyzetelni, netán közben fotózni és videózni, valamint a mobiltelefonon rendszeresen beszámolni a szerkesztőségben ülő kollégának arról, mint írjon be az internetre, más esetben laptopot kezelni, megszakadó netkapcsolattal bajlódni, e-mailt küldeni... És még egyszer kiemelve a lényeget: közben megérteni a dolgokat. Csak gondoljon arra az egyszeri meccslátogató: hányszor van, hogy egy gól vagy helyzet után bután kérdezgeti a mellett állót, ki lőtte, ki adta be a szögletet, kit buktattak a 11-esnél...? A fene se tud ennyire odafigyelni. És az összes sárgát, cserét, azok percre pontos időpontját felírni, tételesen. Mindebben segít, ha előre a szervezőktől, edzőktől, kap az ember mezszámos összeállítást. És amikor nem? Sokszor nem. Vagy igen, de beáll valaki, akinek a száma nincs a papíron. Most szaladjak kérdezősködni, hogy ki az, vagy majd a végén? "Csúcs", amikor kérdezzük az edzőt, ki ez az új játékos, és azt válaszolja: nem tudom pontosan a nevét... (Menjünk csak messzebb időben: épp Pásztor József békéscsabai edzővel esett meg ilyesmi, éles NB I-es találkozón, a televízió nyilvánossága előtt, a kilencvenes években.)
Szóval elmentem Tóni barátommal, négy szem többet lát, két kéz két papírra jobban fel tudja írni, mi van, te, kérdezd már meg Vityát, kit cseréltek, kérd el Farkas Gabitól az összeállítást, hopp, hogy volt ez az előbbi helyzet, ja, és pontosan melyik percben kezdődött a hosszabbítás második félideje, hogy ki tudjam számolni, Iksz mikor kapta a sárga lapot!
Jól elvoltunk. Közben néha rendőrattakot kell fényképezni, vagy nézőtéri rebelliót, pálya szélén ápolt játékosra figyelni, edzői bekiabálásra, hangosbemondóra. Izgalmas, persze. Már az izgalmas volt, a fokozott egyenruhás-jelenlét miatt is mennyire tudunk majd közel parkolni a stadionhoz, bejutunk-e könnyen. (Jelentem, szerencsére mindkét kérdésre igen lett a válasz.) Még amikor a vendégszektorhoz tartozó bejáraton mentünk be, akkor is engedte a rendező, hogy a kerítésen átmászva kerüljünk a pályához, nem küldött el megkerülni az egész komplexumot. Egy másik helybeli főember pedig szinte kérés nélkül nyújtotta a két csapat pontos összeállítását tartalmazó papírlap fénymásolatát. Rendes klubnak tűnt ez az egri, meg kell mondanom. A pályája ugyan oltárian régi és lelakott, viszont stílusos: mint ha Dobó Istvánék fociztak volna ugyanitt valaha, két török ostrom közötti békés időkben. ("Bornemissza Gergely lő, Jumurdzsák kapus pedig hiába nyújtózkodik, gól!")
Milyen volt a meccs? Kicsit hasonló, mint a három nappal későbbi. Az idősebbek rutinosan és odaadóan futballoztak, kitűnt Dobos és Roszel fáradhatatlansága, ami inkább lelki értelemben veendő, mivel fizikailag éppenhogy mindketten megroppantak idővel: Attilát le kellett cserélni - részéről az volt a váratlan, hogy Lippaival és Zsivóval ellentétben mégis láthattuk szombaton -, „Rúni” pedig legalább akkora részét sántikálva töltötte a meccs végének, mint a Csaba ellen, ha nem többet. Rúgott/fejelt egy-egy gólt mindkettő, szépeket, látszott, elsősorban azzal veszélyes a Diósgyőr, ha azok veszik kezükbe a kezdeményezést, akik nem első-második-ötödik felnőtt mérkőzésüket játsszák életükben.
Ezzel együtt a fiatalokkal nekem nincs semmi bajom, Kovács Zsolt, Kovács Ádám nem okoz csalódást, vagyis inkább pozitívat. Szabó Dávid, Demkó Balázs és társaik személyében újabb tehetségeket fedez fel a szakvezetés, mert butaság őket kárhoztatni, hogy nem lesznek rögtön motorjai a jóval idősebbek csapatának; igenis szép, hogy egyből bevethetők magasabb szinten, és nem okoznak látványos csalódást. Illés Ricsi pedig lassan olyan, mint ha ki tudja mióta a DVTK középpályáját erősítené.
Nem vesztegetek egy szót sem holmi gazdasági vagy vezetési bizonytalanságra, pláne nem lehetséges befektetők jelenlétére avagy távolmaradására. Én ugyanis egy futballcsapat szurkolója vagyok, e minőségben írogatok itt a blogon beszámolókat, és szerkesztgetem társaimmal társadalmi munkában a klub hivatalos weboldalát, saját észből és jóakaratból táplálkozva. Nem egy gazdasági vállalkozásnak, nem egy "politikai manővernek" vagyok a drukkere - és végképp nem bírálója vagy fogadatlan ellenőre! -, hanem a DVTK-nak. Az pedig a fociról szól.
Bevallom, büszkeségre adott okot, hogy már a kezdés után nem sokkal kikerült (Norbi közreműködésével, MMS-ben elküldve) a klubhonlapra ez a helyszíni fotó
Kicsivel később pedig már le is cserélődött erre - lásd a sorozat nyitóképe -, ami az első gólunkat ábrázolta (a sorozat egésze pedig a következő másodperceket)Videófelvételeim a találkozóról:
http://www.youtube.com/watch?v=WE-cD8mCpng
Itt mesélném még el kiegészítésképpen, milyen különös egybeesések tarkították a meccsnézést. Mint említettem, a segítő közreműködés volt a fő "feladatom" a 120 perc során, figyelni, jegyzetelni, stb. De azért egyszer-egyszer előkaptam a Communicatoromat, hogy MMS- minőségű (azonnal elküldhető) fotót, illetve a Sony kamerámat, hogy jobb képeket, valamint videót is készítsek. Első alkalommal a kapu mögé álltam egy szögletünknél - Roszel mindjárt gólt fejelt. Mikor a kamerát kapcsoltam a be valamivel később, sikerült megörökíteni Bogyó lefejelt labdáját és Dobos emelését (2-0). A ráadásban, mikor veszni látszott a derbi, Tóni felvette: indítsam be ismét a videófelvételt, olyankor mindig gólt lövünk... Mint a fenti anyagban látható, a gombnyomás pillanatában Horváth Gábor betalált; más kérdés, hogy les miatt ez nem lett hivatalos gól. Viszont (majdnem) eldönthető általa, hogy az volt-e tényleg vagy sem.
2010. augusztus 19., csütörtök
Kiesett a DVTK (Eger - DVTK 3-2, MK)
Nem tartott sokáig ez a kupamenetelés, rögtön az első mérkőzésen sikerült kiesni.
Normál esetben ilyenkor szomorú és levert vagyok, különös tekintettel arra, hogy az Eger az NB III-ban játszik. Viszont azt vettem észre magamon, hogy ugyan nem dobott fel a tény, de nem is döntött le a lábamról. Sajnos olyan a jelenlegi helyzet Diósgyőrben, hogy egy kupakiesés bármikor benne van a levegőben, sőt, nagyobb kérdések vannak, minthogy tovább megyünk-e a következő körbe.
Magyarországon nincs kultusza a Magyar Kupának. Ennek ezer és egy oka van - általában sincs sok meccsre járó néző; az MK-ban rendkívül kevés a nem nyitott a párharcok zöme, mert nagy a különbség az első és alsóbb osztályok közt, stb. - én most egyet emelek ki: nálunk nincs értéke a kis sikereknek. Nézzétek meg, mit érdemel az a bűnös, aki olimpián "csak" 4. lesz? Örüljön, ha nem húzzák karóba, szerencsés esetben át sem lépi az utca embere ingerküszöbét (hacsak korábban nem volt ismert). Miért motiváljon egy kiscsapatot a kupamenetelés, ha kupát nyerni úgysem fog, a 4-5 győztes meccset pedig senki nem értékeli a végén.
Ezért szokás feláldozni a kupát. A DVTK most nem áldozta fel, bár utólag azt mondom, lehet, jobban tette volna. Még nem tudni, mennyire súlyosak a sérülések, de a fáradtság biztosan nyomot hagy a szombati bajnokin is. Jó lett volna egy kis sikerélmény, de az sem adatott meg.
Hogy miért nem, arról dőreség lenne bármit is mondani, mivel nem voltam ott a helyszínen (meccset rendezni munkanapon munkaidőben...), de az feltűnő, hogy a 2010-2011-es bajnokság két meccsén eddig 6 félidőt játszott a DVTK, ebből négyszer közvetlenül a kezdés után gólt vagy büntetőt kapott a csapat.
0-2-nél azt hittem, megvan a meccs, a néhány idősebb által irányított fiatalok majd jól bírják az egri öregfiúk ellen, de ahogy elfogyott a középpálya (Zsivoczky, Dobos, Lippai), úgy éreztem a csapat vesztét. A végén még a büntetőkben bíztam, de arra már nem került sor.
Egyre biztosan jó volt ez a mérkőzés. Aki nem értette meg Giák beállításakor, hogy sürgősen játékosokat kell igazolni, mert különben nem lesz mindig szerencsénk, az hátha most már érti, ifikkel csak ideig-óráig lehet eredményt elérni (már amennyiben eredmény két idegenbeli x, amiből az egyik kupakieséssel végződött).
Normál esetben ilyenkor szomorú és levert vagyok, különös tekintettel arra, hogy az Eger az NB III-ban játszik. Viszont azt vettem észre magamon, hogy ugyan nem dobott fel a tény, de nem is döntött le a lábamról. Sajnos olyan a jelenlegi helyzet Diósgyőrben, hogy egy kupakiesés bármikor benne van a levegőben, sőt, nagyobb kérdések vannak, minthogy tovább megyünk-e a következő körbe.
Magyarországon nincs kultusza a Magyar Kupának. Ennek ezer és egy oka van - általában sincs sok meccsre járó néző; az MK-ban rendkívül kevés a nem nyitott a párharcok zöme, mert nagy a különbség az első és alsóbb osztályok közt, stb. - én most egyet emelek ki: nálunk nincs értéke a kis sikereknek. Nézzétek meg, mit érdemel az a bűnös, aki olimpián "csak" 4. lesz? Örüljön, ha nem húzzák karóba, szerencsés esetben át sem lépi az utca embere ingerküszöbét (hacsak korábban nem volt ismert). Miért motiváljon egy kiscsapatot a kupamenetelés, ha kupát nyerni úgysem fog, a 4-5 győztes meccset pedig senki nem értékeli a végén.
Ezért szokás feláldozni a kupát. A DVTK most nem áldozta fel, bár utólag azt mondom, lehet, jobban tette volna. Még nem tudni, mennyire súlyosak a sérülések, de a fáradtság biztosan nyomot hagy a szombati bajnokin is. Jó lett volna egy kis sikerélmény, de az sem adatott meg.
Hogy miért nem, arról dőreség lenne bármit is mondani, mivel nem voltam ott a helyszínen (meccset rendezni munkanapon munkaidőben...), de az feltűnő, hogy a 2010-2011-es bajnokság két meccsén eddig 6 félidőt játszott a DVTK, ebből négyszer közvetlenül a kezdés után gólt vagy büntetőt kapott a csapat.
0-2-nél azt hittem, megvan a meccs, a néhány idősebb által irányított fiatalok majd jól bírják az egri öregfiúk ellen, de ahogy elfogyott a középpálya (Zsivoczky, Dobos, Lippai), úgy éreztem a csapat vesztét. A végén még a büntetőkben bíztam, de arra már nem került sor.
Egyre biztosan jó volt ez a mérkőzés. Aki nem értette meg Giák beállításakor, hogy sürgősen játékosokat kell igazolni, mert különben nem lesz mindig szerencsénk, az hátha most már érti, ifikkel csak ideig-óráig lehet eredményt elérni (már amennyiben eredmény két idegenbeli x, amiből az egyik kupakieséssel végződött).
2010. június 18., péntek
A hattyúdal (DVTK tartalék - Sajósenye 0-0)
Szerdán valami hülye vb-meccs helyett elmentem megnézni - mint utóbb kiderült - a szezon utolsó DVTK-meccsét.
A DVTK tartalék játszott a Magyar Kupában a Sajósenyével, amire előzetesen azt hittem, edzőmeccs lesz a kétosztálynyi különbség miatt, de Földesi Károly figyelmeztetett, ha tovább is jutnak, az első gólig akkor is nagyon nehéz lesz. Végül így is történt. Nem sikerült gólt lőni, így a 0-0 azt jelentette, az alacsonyabb osztályú Sajósenye jutott tovább a Magyar Kupában.
Télen többször is írtam, mennyivel másabb közvetlenül a vonal mellől nézni a meccset, mint a lelátóról, most pedig azzal az élménnyel lettem gazdagabb, hogy mit is látnak az edzők meccs közben, lévén szinte a kispad mellett álltam a 90 perc nagy részében. Kiderült, milyen nehéz a dolga a szélső játékosoknak egy félidő erejéig, mert közvetlenül a kispad előtt mozogva folyamatosan kapják a jó tanácsokat, persze a másik félidő meg jutalom, mert a túloldalra már csak extra esetben kiabál át az edző. Mint például Földesi Karcsi, aki kiabálva dícsérte Esztergályost egy szép felfutás után, de a játékos csak a kiabálást és mutogatást vette észre és jött is a kispadhoz, arra gondolva, hogy őt cserélik le. A játékosok közti meccs közbeni kommunikáció is tökéletesen érthető volt, jól szórakoztam Jakabon, aki menet közben tanította a középhátvéd helyezkedésének fortélyait Banunak (az okok lentebb).
Azt korábban is tudtam, hogy a diósgyőri kis füves (fű II.) talaja még a rossznál is rosszabb, mégis meglepett, hogy mekkorákat pattant időnként a guruló a labda. Ilyen pályán játszani - de még edzeni is - kész büntetés lehet. A stadionrekonstrukció következő állomása nem új lelátó, hanem még több jó minőségű füves pálya építése kell hogy legyen. (Ha jól tippelem, ez még olcsóbb is, bár kétségtelenül drágább a fenntartása.)
Testközelből azt is jobban lehetett érezni, hogy mikor fáradt el az ellenfél, a végén már szinte át sem jöttek a félpályán. Sajnos a DVTK tartalék ezzel sem tudott élni, hiába volt a vége felé egyre több kecsegtető lehetőség, a kapu felületét nem sokszor sikerült eltalálni, úgy pedig ritkán születik gól.
A DVTK tartalék tulajdonképpen felfogható utánpótláscsapatnak is, ezért nem lepődtem meg, hogy Banu Attila csatárként kezdett, majd Hegedűs sérülése után visszament középhátvédnek, de a meccset már középcsatárként fejezte be. Hátha sikerül megtalálni a posztját, és felnőttként akkor sem kerül zavarba, ha kényszerből a idegen poszton kell egy találkozó bizonyos részében teljesítenie.
Ennek apropóján meg s örökítem a DVTK tartalék felállását és annak változását, úgyse sok ilyen található a weben:
A kezdőcsapat
A szünet után
Az utolsó 10 percben
Egyébként végig azt írtam, DVTK tartalék, a jegyzőkönyvekben is az szerepelt, de hol van már ez az őszi DVTK tartaléktól! Eleinte még az NB I.-es csapatból is játszottak vissza, majd az első csapatból kiszorultak léptek pályára. Tavasszal ilyen már alig volt, jött az U19-ből kiöregedettek és az U19-esek vegyescsapata. Tegnapelőtt pedig már legalább négy U18-as kerethez tartozó (Czégel, Szaszkó, Mészáros, Menyhért Á.) is játszott, úgyhogy jó, hogy vége a szezonnak, mert nem jártunk messze az U6-osok bevetésétől.
Azonban nem csak a szezonnak, hanem a DVTK tartaléknak is vége van, mert általam nagyon nehezen értelmezhető módon NB II.-es csapat nem indíthat tartalékcsapatot. Még opcionálisan sem. Az vitathatatlan, ugyanabban az osztályban nem játszhat ugyanazon klub két csapata, de a DVTK esetében NB II.-ről és NB III.-ról van szó. Ki érti ezt?
A DVTK tartalék játszott a Magyar Kupában a Sajósenyével, amire előzetesen azt hittem, edzőmeccs lesz a kétosztálynyi különbség miatt, de Földesi Károly figyelmeztetett, ha tovább is jutnak, az első gólig akkor is nagyon nehéz lesz. Végül így is történt. Nem sikerült gólt lőni, így a 0-0 azt jelentette, az alacsonyabb osztályú Sajósenye jutott tovább a Magyar Kupában.
Télen többször is írtam, mennyivel másabb közvetlenül a vonal mellől nézni a meccset, mint a lelátóról, most pedig azzal az élménnyel lettem gazdagabb, hogy mit is látnak az edzők meccs közben, lévén szinte a kispad mellett álltam a 90 perc nagy részében. Kiderült, milyen nehéz a dolga a szélső játékosoknak egy félidő erejéig, mert közvetlenül a kispad előtt mozogva folyamatosan kapják a jó tanácsokat, persze a másik félidő meg jutalom, mert a túloldalra már csak extra esetben kiabál át az edző. Mint például Földesi Karcsi, aki kiabálva dícsérte Esztergályost egy szép felfutás után, de a játékos csak a kiabálást és mutogatást vette észre és jött is a kispadhoz, arra gondolva, hogy őt cserélik le. A játékosok közti meccs közbeni kommunikáció is tökéletesen érthető volt, jól szórakoztam Jakabon, aki menet közben tanította a középhátvéd helyezkedésének fortélyait Banunak (az okok lentebb).
Azt korábban is tudtam, hogy a diósgyőri kis füves (fű II.) talaja még a rossznál is rosszabb, mégis meglepett, hogy mekkorákat pattant időnként a guruló a labda. Ilyen pályán játszani - de még edzeni is - kész büntetés lehet. A stadionrekonstrukció következő állomása nem új lelátó, hanem még több jó minőségű füves pálya építése kell hogy legyen. (Ha jól tippelem, ez még olcsóbb is, bár kétségtelenül drágább a fenntartása.)
Testközelből azt is jobban lehetett érezni, hogy mikor fáradt el az ellenfél, a végén már szinte át sem jöttek a félpályán. Sajnos a DVTK tartalék ezzel sem tudott élni, hiába volt a vége felé egyre több kecsegtető lehetőség, a kapu felületét nem sokszor sikerült eltalálni, úgy pedig ritkán születik gól.
A DVTK tartalék tulajdonképpen felfogható utánpótláscsapatnak is, ezért nem lepődtem meg, hogy Banu Attila csatárként kezdett, majd Hegedűs sérülése után visszament középhátvédnek, de a meccset már középcsatárként fejezte be. Hátha sikerül megtalálni a posztját, és felnőttként akkor sem kerül zavarba, ha kényszerből a idegen poszton kell egy találkozó bizonyos részében teljesítenie.
Ennek apropóján meg s örökítem a DVTK tartalék felállását és annak változását, úgyse sok ilyen található a weben:
A kezdőcsapat
Jakab
Esztergályos, Bihari, Hegedűs, Szaszkó
Kovács B., Sztraka, Czégel, Subert
Szabó D., Banu
Esztergályos, Bihari, Hegedűs, Szaszkó
Kovács B., Sztraka, Czégel, Subert
Szabó D., Banu
A szünet után
Jakab
Esztergályos, Bihari, Banu, Szaszkó
Subert, Menyhért, Czégel, Sztraka (Mészáros)
Kovács B., Szabó D.
Esztergályos, Bihari, Banu, Szaszkó
Subert, Menyhért, Czégel, Sztraka (Mészáros)
Kovács B., Szabó D.
Az utolsó 10 percben
Jakab
Subert, Bihari, Czégel, Szaszkó
Kalber, Menyhért, Mészáros
Kovács B., Banu, Szabó D.
Subert, Bihari, Czégel, Szaszkó
Kalber, Menyhért, Mészáros
Kovács B., Banu, Szabó D.
Egyébként végig azt írtam, DVTK tartalék, a jegyzőkönyvekben is az szerepelt, de hol van már ez az őszi DVTK tartaléktól! Eleinte még az NB I.-es csapatból is játszottak vissza, majd az első csapatból kiszorultak léptek pályára. Tavasszal ilyen már alig volt, jött az U19-ből kiöregedettek és az U19-esek vegyescsapata. Tegnapelőtt pedig már legalább négy U18-as kerethez tartozó (Czégel, Szaszkó, Mészáros, Menyhért Á.) is játszott, úgyhogy jó, hogy vége a szezonnak, mert nem jártunk messze az U6-osok bevetésétől.
Azonban nem csak a szezonnak, hanem a DVTK tartaléknak is vége van, mert általam nagyon nehezen értelmezhető módon NB II.-es csapat nem indíthat tartalékcsapatot. Még opcionálisan sem. Az vitathatatlan, ugyanabban az osztályban nem játszhat ugyanazon klub két csapata, de a DVTK esetében NB II.-ről és NB III.-ról van szó. Ki érti ezt?
2009. október 27., kedd
A magyar futball parizergyára
Rósa Dénes magyar labdarúgót arról kérdezik a sportnapilapban, hogy mit szól hozzá, csapata, a Ferencváros csak a 13-dik helyen áll az NBI-ben. Azt válaszolja, nocsak, annyiadikak lennénk? Mert hogy ő azt nem nagyon figyeli, nem nézi, úgymond a táblázatot, hogy "pontosan" hol is állnak rajta. "Sejtette" - mondja -, hogy nem valami elöl. Hát, tényleg nem.
A nagy dirrel-dúrral a másodosztályból felkerült - felmenedzselt - Fradi jóformán ott van, külfölditőkéstül, angol tulajdonosostul, lipcseistül és rósástul, újstadion-beruházásostul és így tovább, szóval kábé annyit hozott az őszön, mint a júliusban épp csak hogy megmaradt Diósgyőr. Ifikkel, másodvonalbeli kiegészítő emberekkel, innen-onnan szezonközbeni erősítésként összekapirgált játékosokkal. Ja, és itt még az edző is majdnem lemondott, az eredménytelenségre hivatkozva.
De vissza a nyitógondolathoz: szóval Rósa barátunk nemigen van képben, tulajdonképpen miként is szerepel az ő csapata. Hogyan működik a munkahelye. Mi a hétről hétre, napról napra elvégzett munkája eredménye.
Elmeséltem ezt az édesapámnak. A sommás vélemények embere, csak annyit mondott rá, "ezek", mármint a magyar focisták, "ilyenek". Tudniillik "mind". Szerinte csak azt nézik, mikor vehetik fel a pénzüket, meg kicsit edzenek, kicsit focizgatnak. Más nem izgatja őket. Mi tagadás, lám, van, akit az sem, kiesnek-e év végén vagy bajnokok lesznek... Csak szólna azért a menedzsere.
A sommás véleményekkel én nem szoktam egyet érteni. Nincs olyan, hogy "mind", meg az élet különben sem egyszerű, sematizálható. Hanem azért a bennem lévő kisördög csak felteszi a kérdést: vajon a mi szeretett DVTK-nknál is vannak ilyesféle emberek? Játékosok, akiket ennyire foglalkoztat (csak), hogy hol és milyen eredménnyel szerepelnek éppen? Akiknek netán a meccsek végi közönséghez törleszkedés is csak nyűg, mert tíz perccel később ülhet autóba, hogy hazainduljon végre? (Független attól, hogy városon belül vagy az ország egy más tájára.)
Fogalmam sincs. Kíváncsi lennék.
Persze, nem várok névsort. Elvégre ki tudhatná (biztosra). Meg illúzióromboló is volna. És akkor onnantól hogy...?
Mondják, az ember ne nagyon menjen a parizergyárba, mert megtudja az igazat.
(Lehetne egyik oldalról igazolná, másikról cáfolni a méltatlan feltételezést, mondjuk, most szombaton, az Üllői úton, több száz vendégdrukker előtt, értésére adva Rósának és társainak, hogy ők bizony immár csak 14-15-16-dikak, a Diósgyőr meg előrelépett legalább két helyet, bottal üthetik a nyomunk!)
(Persze, tudom, előtte még kupameccsen kellene helyt állni itthon a 3-0-ás előnnyel érkező MTK-val szemben... A felkapaszkodást ma rizikó nélkül el lehet kezdeni - 4-3-as összesítéssel kiesni se volna tragédia -, hogy hétvégén csak folytatni kelljen.)
A nagy dirrel-dúrral a másodosztályból felkerült - felmenedzselt - Fradi jóformán ott van, külfölditőkéstül, angol tulajdonosostul, lipcseistül és rósástul, újstadion-beruházásostul és így tovább, szóval kábé annyit hozott az őszön, mint a júliusban épp csak hogy megmaradt Diósgyőr. Ifikkel, másodvonalbeli kiegészítő emberekkel, innen-onnan szezonközbeni erősítésként összekapirgált játékosokkal. Ja, és itt még az edző is majdnem lemondott, az eredménytelenségre hivatkozva.
De vissza a nyitógondolathoz: szóval Rósa barátunk nemigen van képben, tulajdonképpen miként is szerepel az ő csapata. Hogyan működik a munkahelye. Mi a hétről hétre, napról napra elvégzett munkája eredménye.
Elmeséltem ezt az édesapámnak. A sommás vélemények embere, csak annyit mondott rá, "ezek", mármint a magyar focisták, "ilyenek". Tudniillik "mind". Szerinte csak azt nézik, mikor vehetik fel a pénzüket, meg kicsit edzenek, kicsit focizgatnak. Más nem izgatja őket. Mi tagadás, lám, van, akit az sem, kiesnek-e év végén vagy bajnokok lesznek... Csak szólna azért a menedzsere.
A sommás véleményekkel én nem szoktam egyet érteni. Nincs olyan, hogy "mind", meg az élet különben sem egyszerű, sematizálható. Hanem azért a bennem lévő kisördög csak felteszi a kérdést: vajon a mi szeretett DVTK-nknál is vannak ilyesféle emberek? Játékosok, akiket ennyire foglalkoztat (csak), hogy hol és milyen eredménnyel szerepelnek éppen? Akiknek netán a meccsek végi közönséghez törleszkedés is csak nyűg, mert tíz perccel később ülhet autóba, hogy hazainduljon végre? (Független attól, hogy városon belül vagy az ország egy más tájára.)
Fogalmam sincs. Kíváncsi lennék.
Persze, nem várok névsort. Elvégre ki tudhatná (biztosra). Meg illúzióromboló is volna. És akkor onnantól hogy...?
Mondják, az ember ne nagyon menjen a parizergyárba, mert megtudja az igazat.
(Lehetne egyik oldalról igazolná, másikról cáfolni a méltatlan feltételezést, mondjuk, most szombaton, az Üllői úton, több száz vendégdrukker előtt, értésére adva Rósának és társainak, hogy ők bizony immár csak 14-15-16-dikak, a Diósgyőr meg előrelépett legalább két helyet, bottal üthetik a nyomunk!)
(Persze, tudom, előtte még kupameccsen kellene helyt állni itthon a 3-0-ás előnnyel érkező MTK-val szemben... A felkapaszkodást ma rizikó nélkül el lehet kezdeni - 4-3-as összesítéssel kiesni se volna tragédia -, hogy hétvégén csak folytatni kelljen.)
2009. október 22., csütörtök
Lenullázva (MTK - DVTK 3-0, Magyar Kupa)
Budapesti emberünk, kardosig ismét jelentkezett helyszíni tudósításával. Jó olvasást!
A Hidegkuti Stadionban az első sokk a pénztárnál ért: 1500.-Ft-ba került a nem túl szurkolóbarát belépő a vendégszektorba.
A csapatok melegítettek és a helyi műsorközlő már olvasta a csapatok összeállításait amikor beértem. De a kezdőt én már tudtam a Norbi jóvoltából, akivel telefonon beszéltem. A névsor érdekessége az volt, hogy nem tartalmazott jobbhátvédet. 3 védő 6 kp. és 1 csatár - Apostu személyében. Norbi szerint Taki lesz jobbhátvédben, mivel már Egyiptomban szerepelt ott. Bennem felmerült még, hogy lehetne esetleg Vuka is, mivel olyan már volt, hogy a mester hátravitte a baloldalra és akkor mondjuk Huszák játszhatna jobbközepet.
Máris látszik, hogy Norbi bejár a klubházba, mert Aczél az ő variációját preferálta és így álltunk fel (Semmi köze a kettőnek egymáshoz, Aczél Zoli soha senkinek nem árulja el a kezdőcsapatot - nkocsis):
Annyi kis igazítással, hogy Gellért folyamatosan visszalépegetett a középpályára, így csupán Apostu volt az egyetlen csatár.
Az, hogy ez a felállás jó vagy rossz volt-e hamar eldőlt. Bár a szívem csücske Takács Peti, azt be kell látni, hogy nem jobbhátvéd. Háromszor láttam az utóbbi idóben őt ebben a pozícióban játszani.
Az U20 felkészülési meccsén ugyanitt az MTK ellen, a VB-n és most. Egyik alkalommal sem brillírozott. A felkészülési meccsen is kaptak róla egy tizit és most is... Kapu előtti kavarodásnál lekerült a földre, szinte már feküdt, amikor mellette gurult el a labda, kinyúlt a kezével és maga alá húzta. Érthetetlen és megmagyarázhatatlan mozdulat volt a VB bronzosunktól.
A 11-est a kapufa belsejére rúgta Gosztonyi, így esélye sem volt Kovácsnak.
Ekkor már látszott , hogy ez nagyon nem lesz egyszerű. A játékosaink nem futottak, pontatlanul passzoltak és úgy kezeltek labdát, mint aki most lát ilyet előszőr. Így nem meglepő, hogy az MTK kapujáig nem sikerült eljutnunk. Ellenben az MTK a szokásos ügyes öszjátékait játszva több helyzetet is kidolgozott a bizonytalankodó védőink segítségével. Egy ilyen alkalommal Zsidai be is talált. Egy beadást húzott át a hosszú sarokba, ezzel 2-0.
A gól után sem sikerült felpörögnünk: ötlettelen tili-toli, az is oldalra - ez volt a játékunk. Ha véletlenül valaki felrúgta a támadó harmadba a labdát az a rendkivül indiszponáltan játszó Aposturól jött vissza. Szörnyű volt látni, hogy a megváltóként érkezett csatárunk a 16-os vonalán állva úgy vette át a labdát , hogy az visszapatant a felezővonalig...
A félidő utolsó momentuma Takács Peti sérülése volt. Egy rúgást kapott a jobb lábára ami miatt a földön maradt és hangos jajgatásba tört ki. Hordágyon vitték be az öltözőbe.
A szünetben kettőt cserélt Aczél. Bejött Lipusz és Szabó Viktor, Vuka és Apostu helyett. Taki maradt annak ellenére, hogy a helyi szpíker már "lecserélte" és szimpatikusan jobbulást kívánt neki.
Ez a csapat 3 perc alatt két ziccert dolgozott ki és ha azokat Lippai illetve Lipusz belövi rögtön más a leányzó fekvése. De nem rúgta be. Mindenesetre Szabó és Lipusz új lendületet vitt a játékba. Gyorsabb, kombinatívabb lett a játékunk és voltak helyzeteink. Feljavultak a védőink is, így hátul is stabilabbakká váltunk. Maga a meccs is pörgősebb lett, aminek örülhettünk volna, ha nem az MTK szerez újabb gólt. A 16-os sarkáról Bori mesterien csavarta a szabadrúgást a sorfal fölött a felső sarokba 3-0.
A csapat ennek ellenére nem adta fel, de semmi sem sikerült, pedig a helyzeteink megvoltak. Szabó V. kapufát lőtt, de volt burleszk filmbe illő kapu előtti kavarodás is, amikor 3-4-en is gólt szerezhettek volna, de mindig kivágódott valakiről a labda.
10 perccel a vége előtt beállt Taki helyére Lakatos, ami nem osztott, nem szorzott. Ezen a napon az döntött ,hogy az első félidőt átaludtuk, míg a másodikban nem sikerült az adódó lehetőségeinket gólra váltani.
Akik kilógtak a mai csapatból:
Ezzel gyakorlatilag el is dőlt a párharc. Nyugodtan készülhetünk egy cserecsapattal a visszavágóra, hogy a Fradi ellen pihent társaság léphessen pályára.
A Hidegkuti Stadionban az első sokk a pénztárnál ért: 1500.-Ft-ba került a nem túl szurkolóbarát belépő a vendégszektorba.
A csapatok melegítettek és a helyi műsorközlő már olvasta a csapatok összeállításait amikor beértem. De a kezdőt én már tudtam a Norbi jóvoltából, akivel telefonon beszéltem. A névsor érdekessége az volt, hogy nem tartalmazott jobbhátvédet. 3 védő 6 kp. és 1 csatár - Apostu személyében. Norbi szerint Taki lesz jobbhátvédben, mivel már Egyiptomban szerepelt ott. Bennem felmerült még, hogy lehetne esetleg Vuka is, mivel olyan már volt, hogy a mester hátravitte a baloldalra és akkor mondjuk Huszák játszhatna jobbközepet.
Máris látszik, hogy Norbi bejár a klubházba, mert Aczél az ő variációját preferálta és így álltunk fel (Semmi köze a kettőnek egymáshoz, Aczél Zoli soha senkinek nem árulja el a kezdőcsapatot - nkocsis):
Kovács Z.
Takács, Jeknic, Milicic, Gohér
Vukadinovic, Búrány, Huszák, Lippai
Apostu, Ivancsics
Takács, Jeknic, Milicic, Gohér
Vukadinovic, Búrány, Huszák, Lippai
Apostu, Ivancsics
Annyi kis igazítással, hogy Gellért folyamatosan visszalépegetett a középpályára, így csupán Apostu volt az egyetlen csatár.
Az, hogy ez a felállás jó vagy rossz volt-e hamar eldőlt. Bár a szívem csücske Takács Peti, azt be kell látni, hogy nem jobbhátvéd. Háromszor láttam az utóbbi idóben őt ebben a pozícióban játszani.
Az U20 felkészülési meccsén ugyanitt az MTK ellen, a VB-n és most. Egyik alkalommal sem brillírozott. A felkészülési meccsen is kaptak róla egy tizit és most is... Kapu előtti kavarodásnál lekerült a földre, szinte már feküdt, amikor mellette gurult el a labda, kinyúlt a kezével és maga alá húzta. Érthetetlen és megmagyarázhatatlan mozdulat volt a VB bronzosunktól.
A 11-est a kapufa belsejére rúgta Gosztonyi, így esélye sem volt Kovácsnak.
Ekkor már látszott , hogy ez nagyon nem lesz egyszerű. A játékosaink nem futottak, pontatlanul passzoltak és úgy kezeltek labdát, mint aki most lát ilyet előszőr. Így nem meglepő, hogy az MTK kapujáig nem sikerült eljutnunk. Ellenben az MTK a szokásos ügyes öszjátékait játszva több helyzetet is kidolgozott a bizonytalankodó védőink segítségével. Egy ilyen alkalommal Zsidai be is talált. Egy beadást húzott át a hosszú sarokba, ezzel 2-0.
A gól után sem sikerült felpörögnünk: ötlettelen tili-toli, az is oldalra - ez volt a játékunk. Ha véletlenül valaki felrúgta a támadó harmadba a labdát az a rendkivül indiszponáltan játszó Aposturól jött vissza. Szörnyű volt látni, hogy a megváltóként érkezett csatárunk a 16-os vonalán állva úgy vette át a labdát , hogy az visszapatant a felezővonalig...
A félidő utolsó momentuma Takács Peti sérülése volt. Egy rúgást kapott a jobb lábára ami miatt a földön maradt és hangos jajgatásba tört ki. Hordágyon vitték be az öltözőbe.
A szünetben kettőt cserélt Aczél. Bejött Lipusz és Szabó Viktor, Vuka és Apostu helyett. Taki maradt annak ellenére, hogy a helyi szpíker már "lecserélte" és szimpatikusan jobbulást kívánt neki.
Kovács Z.
Takács, Jeknic, Milicic, Gohér
Búrány
Lippai, Huszák, Ivancsics, Lipusz
Szabó V.
Takács, Jeknic, Milicic, Gohér
Búrány
Lippai, Huszák, Ivancsics, Lipusz
Szabó V.
Ez a csapat 3 perc alatt két ziccert dolgozott ki és ha azokat Lippai illetve Lipusz belövi rögtön más a leányzó fekvése. De nem rúgta be. Mindenesetre Szabó és Lipusz új lendületet vitt a játékba. Gyorsabb, kombinatívabb lett a játékunk és voltak helyzeteink. Feljavultak a védőink is, így hátul is stabilabbakká váltunk. Maga a meccs is pörgősebb lett, aminek örülhettünk volna, ha nem az MTK szerez újabb gólt. A 16-os sarkáról Bori mesterien csavarta a szabadrúgást a sorfal fölött a felső sarokba 3-0.
A csapat ennek ellenére nem adta fel, de semmi sem sikerült, pedig a helyzeteink megvoltak. Szabó V. kapufát lőtt, de volt burleszk filmbe illő kapu előtti kavarodás is, amikor 3-4-en is gólt szerezhettek volna, de mindig kivágódott valakiről a labda.
10 perccel a vége előtt beállt Taki helyére Lakatos, ami nem osztott, nem szorzott. Ezen a napon az döntött ,hogy az első félidőt átaludtuk, míg a másodikban nem sikerült az adódó lehetőségeinket gólra váltani.
Akik kilógtak a mai csapatból:
- Taki, Huszák, Apostu - lefelé
- Szabó V., Lipusz, Búrány - felfelé
Ezzel gyakorlatilag el is dőlt a párharc. Nyugodtan készülhetünk egy cserecsapattal a visszavágóra, hogy a Fradi ellen pihent társaság léphessen pályára.
2009. október 1., csütörtök
Nyírbátor - DVTK 0-4 (MK)
Továbbjutottunk. Hurrá!
Magabiztosan. Hurrá!
Négy gólt rúgva. Hurrá!
Apostu is játszott. Hurrá!
Ivancsics és Szabó is lőtt gólt. Hurrá!
(Ha esetleg valaki volt Nyírbátorban és tud bővebben is írni, azt megköszönjük.)
Magabiztosan. Hurrá!
Négy gólt rúgva. Hurrá!
Apostu is játszott. Hurrá!
Ivancsics és Szabó is lőtt gólt. Hurrá!
Lippai Ákos (Fotó: SZON)
(Ha esetleg valaki volt Nyírbátorban és tud bővebben is írni, azt megköszönjük.)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
