Háromból kettő

Sorra csereként kapott csak szerepet a Balajti Ádám, Búrány Zoltán, Takács Péter diósgyőri hármas az U20-as válogatott felkészülési meccsein, de ennek ellenére meg voltam győződve róla, végül mind a hárman ott lesznek Egyiptomban. Nem így lett, Egervári Balajtit és Takácsot viszi, Buró pedig ismét az utolsó pillanatban maradt ki a keretből, mint tavaly a csehországi vb előtt.

Felröppent, hogy amennyiben bármely csapatból legalább három játékos hiányzik az U20, U21 és A valogatott miatt, akkor kérheti az aktuális bajnokija elhalasztását. Számomra ekkor vált biztossá, hogy a diósgyőriek közül valaki itthon marad. És láss csodát, a DVTK-n kívül az MTK, Ferencváros és a Győr is "csak" két játékost ad a keretbe, nehogy véletlenül galiba legyen!

De miért Buró maradt ki? Balajti helye maximum azért megkérdőjelezhető, mert fiatalabb, de aki a felnőttek közt helytáll, annál erre nem lehet hivatkozni. Csatárra ráadásul mindig szükség van, azon a poszton meccs közben is többször cserélnek az edzők is, mert egy gyengébb formában lévő csatár soha nem rúg gólt, de egy gyengébb formában lévő védő lehozhatja a meccset rutinból, esetleg a többiek segítségével.

Taki rutinos u válogatott, amellett, hogy több poszton is bevethető - legutoljára jobbhátvédként próbálta ki Egervári -, míg Buró ugyan rendkívül hasznos, de legalább annyira szürke. Nem gondolom, hogy jobban értek a focihoz, mint Egervári (sőt!), de ahogy nekem mindig problémát okoz, hogy a meccs végén értékeljem a teljesítményét, el tudom képzelni, hogy a szakembereket is kevésbé tudja meggyőzni ezzel a játékstílussal.

Szóval, Taki és Balajti nagyon fog hiányozni - talán a vb idejére megérkezik Vukadinovic és Jeknic játékengedélye -, de kérdés, hogyan tudja ez a helyzetet feldolgozni Buró. Remélem gyorsan túlteszi magát rajta és ugyanolyan hasznosan játszik, mint eddig, mert több vérveszteséget nem engedhetünk meg magunknak.

Összességében így is nagy dicsőség ez a DVTK-nak, akár egyetlen játékost adni bármely nemzeti csapatnak örömteli, hát még kettőt! És ott a többi fiatal előtt a példa, van értelme dolgozni, be lehet kerülni az első csapatba, majd a válogatottba, már nem csak Budapest határáig látnak el a szövetségi kapitányok.

Válogatott vasgyári vagányok (MTK - U20-as válogatott 2-2)

Még augusztus elején emeltem ki a kommentek közül önálló posztba kardosig egy budapesti Ligakupa-meccsről írt beszámolóját. Utána beszéltünk is arról, hogy máskor is írhatna pesti meccsekről, és ennyiben maradtunk, részemről kicsit feledésbe is merült a dolog. Ma reggel meglepetéssel láttam a levelesládámban, hogy nem csak kinn volt az MTK - U20-as válogatott meccsen, hanem fotózott és meg is írta, mit látott. Az alábbiakban ezt olvashatjátok.

Vendégposzt: kardosig írása

Lehet, hogy nem vagyok százas, de engem ma jobban érdekelt az MTK - U20-as válogatott edzőmeccs, mint C. Ronaldoék esti VB selejtezője a Puskásban.

A Hidegkúti stadion meglátogatása azért volt számomra fontos mert gyakorlatilag a magyar utánpótlás krémjét lehetett látni a két csapatban, azon belül pedig 3(!) Diósgyőri legényt. Ehhez annyira nem vagyunk hozzászokva.

Tehetségek (Fotó: kardosig)

Sajnos a meccsen mindhárman a kispadon kezdtek. Egervári mester egy 4-1-3-2 felállást játszatott a fiatalokkal , ahol a számunkra fontos posztokon (védekező kp, csatár) Korcsmár ill. Németh K. és Simon A. játszottak -annyira azért nem lehengerlően.

Alacsony színvonalú első félidő egy szerintem Présinger- (a portálok szerint Simon-) góllal az egyik és egy Könyves-góllal a másik oldalon. Így 1-1-el vonultak le a csapatok.

Szünetre menet (Fotó: kardosig)

A második félidőben eljött a mi időnk. A szöv. kap. sort cserélt. Egyedül az AEK új sztárja maradt a pályán. Ekkor egy 4-4-2-es felállásban játszott a csapat. Ahol Takács Peti jobbhátvéd volt(!), míg Búrány Zoli belső kp. volt a halis Simon gyerekkel. Míg Balajti hátul melegített.

Németh éktársa a hórihorgas és szerintem egy kicsit esetlen Futács volt. Azért ők ketten csak összehoztak egy gólt a második játékrészben. (Futács beadás, Némó gól.)

A gól után rögtön lejött Németh és végre beállhatott a miskolciak királya.

Ádi beáll (Fotó: kardosig)

Ádi nem is sokat vacakolt. Lendületes elfutásokkal, ügyes cselekkel mutatkozott be. Gyakran nyíltszíni tapsot kiváltva az illusztris nézőközönségtől. A lelátón ott volt pl. Kisteleki elnök úr, az Újpest teljes vezetősége skótostul, Salecostól, a kis Albert, Várszegi Gábor stb.

Buró a szokásos játékát hozta, míg Takinak nem igazán ízlett a bekk szerep. Ugyan nem mentek el mellette, de az utolsó percben róla kapott egy tizit az MTK. Bár a lelátón senki nem tudta megmondani, hogy mit követett el azon kívül, hogy közel ment az ellenfélhez.

A lefújáskor lementem a srácokhoz. (Ádi elég hamar eltűnt így csak Buróval és Takival beszéltem.) Peti elmondta, hogy ő sem tudja, mit fújt be a bíró a büntetőnél. Valamint kérdésemre elmondta, hogy az utazó keretet pénteken jelöli ki Egervári. Azt nem tudják, hogy ők benne lesznek-e.

Búrány Zoltán és Takács Péter (Fotó: kardosig)

Azt nehezen tudom elképzelni, hogy mindhárman utazzanak, de remélem, hogy DVTK játékosnak is szól majd a himnusz Egyiptomban!

Aczél, kék, de inkább piros, mint zöld

Norbi barátommal ülünk a nagylelátón - aki megkért a következő két hétre, hogy néhány bejegyzéssel, úgymond, helyettesítsem őt, míg nincs gépközelben -, szóval ülünk, nézzük a Bőcs elleni Diósgyőrt, és másfél órán át találgatjuk, melyik mezben ki játszik. Mármint piros-fehérben.
Ne higgye senki, hogy ma kezdtük a szurkolói szakmát, két évtizede legalább idejárunk, emlékszünk Bozóra és Pitácsra is, a jelenben meg a Holcim vasárnap délutáni csabai meccseire is, mégis, talán legjobban az jellemzi a mai kusza viszonyokat, és most nem a gazdasági háttérre gondolok, hogy két ilyen elvakult drukkernek 90 perc kevés, hogy mindenkiről kispekulálja, ki is lehet. Nekem például mániám a találkozó során végig, hogy mindenkire, aki ismeretlennek tűni, úgy arcra, mint mozgásra, alkatra, hogy biztos "ő Bubori!", Norbi megfontoltabb, ő különféle vezetéknevű Ádámokat - a 19-20 éves korosztályban annyi van, hogy képtelenség észben tartani... - vél látni az ifiből frissen felkerült srácokban, csak a fene tudja, épp melyiket.

A "top infóval" viszont kétségkívül én rendelkezem. A stadionba érkezve úgy állítottam le a robogómat, hogy épp a játékosbejáróhoz sodródtam, s minthogy megláttam a még kisgyerekorából ismerős Takács Petit az északos sportszerkesztő Berecz Csabi kollégámmal beszélgetni, csatlakoztam hozzájuk. Mi van veled, Peti? - szólt az óvatlan kérdésem, s aválasz mellbevágott: Most szóltak nekem, hogy megyek Bochumba... - mondja a fiatal miskolci tehetség.
Mi van?!
Na, hát többet ő se tud, sőt, a szavaiból több bizonytalanság érezhető ki, mint csapattársa, Szabó Viktor 16-os közeli labdakezeléséből a pályán, de hát a szurkoló meg már igazából semmin sem döbben meg, hát istenem, vagy őrajta is gyorsan túladnak a távozóban lévő Szeviépék, vagy valami marhaságot hallhattunk az imént, amin majd jót nevetünk pár hónap vagy év múlva, mint anno azon, hogy Verebessel tutira idejön Lakatos meg Pintér - na hiszen, találj már ki hülyeséget!
Norbi nem is lepődik meg a neki átadott híren, szépen tovább is meséli azoknak, akikkel a következő másfél órában beszél, én meg ahogy újra meg újra hallom a Bochum szót elhangzani, egyre jobban kuncogok magamban. Egyre hülyébben hangzik a sztori.
Ráadásul meggyőződésem, hogy ha valaki, akkor Peti az, aki csak a legnagyobb unszolásra hagyná el városát, Miskolcot és álmai csapatát, a DVTK-t. Még emlékszem, amikor pár éve másik barátomtól, aki általános iskolás korában tanára-edzője volt, hallottam a sztorit, miszerint Petit MTK-ifista korában, társaival együtt végigkérdezték ottani trénerei, mire vágysz, mi szeretnél lenni, hol játszani majd felnőtt korodban. Barcelona, Milan, Real Madrid - jöttek a gyerekszájakból a válaszok, majd egyszercsak csönd, és azt követően felcsattanó nevetés: Peti azt mondta, a Diósgyőrben... Nos, egy éve immár itt van, hazajött, a szót szoros értelmében, rá épülhet a jövő csapata, ahogy mondani szokták, itt garantált a szeretet; nem tudom, minek kéne történnie, hogy innen könnyű szívvel elcsábíthassák. Bár, ahogy szintén szokás mondani, van "az a pénz"... És hát többeknek az ő korában, az elmúlt években, finoman szólva is nem tett rosszat, hogy fiatalon kikerültek Németországba. (Ha már a jó példák, és akkor elsőként Hajnal Tamás juit eszembe, hadd kívánjam "Takinak", hogy kedvenc Bundesliga-csapatomba kerüljön, a BVB-be, Dortmundba. És ha már kívánságlista: lehetőleg még ne idén...)

Jelen bejegyzés olvasóit mindazonáltal jobban érdekelheti az én focis vágyaimnál, hogy mi a csuda történt kedden a Diósgyőr háza táján. Ami azt illeti, lényegében semmi, estig csak annyit lehetett hallani (lásd internetes hírforrások), hogy 1. szerdára húzódik a "nagy bejelentés" az egyesület jövőjét érintő kérdésekről (állítólag ez nem máson múlik, mint hogy az inkriminált napokban lezajló játékoskiárusítások bevételeiből mennyire részesül még a korábbi tulajdonos, és mennyire az új..., például Köteles Laci szintén állítólag már levajazott százmilliós eladásából), továbbá hogy 2. Aczél Zoltán a nap során már felbukkant Miskolcon, sőt, este az edzőmeccsen is, noha csak nézőként, de erősen megtámogatva azt a szóbeszédet, miszerint őrá vár a diósgyőri kispad. Mi, mondjuk, nem láttuk, de nem is olyan helyen ültünk, hogy láthattuk volna. Míg, teszem azt, Halgas Tibort két hete láttam a díszpáholyban, oszt', ugye, sehol semmi. Szóval nem a saját szemünk az, aminek ilyenkor elsősorban hinnünk kell.

Ami a meccset illeti, ha valaki olvasóink közül nem látta volna, egy meglepően enervált, alulmotivált Bőcs jött ki az Andrássy útra, amelyet egy nagyon alacsony átlagéletkorú és ehhez képest egész kulturáltan paszolgató DVTK meglepően simán vert 2-0-ra. S hogy még egyszer használjuk a meglepő jelzőt: Gohér Gergő rúgta mindkét gólt. Mi a fene? Pedig ő, mint tudjuk, Diósgyőrben "le van átkozva" (más szóval: be van oltva) góllövés ellen! És mégis. S azt sem találná ki senki, aki nem volt ott, hogy egyiket sem szabadrúgásból: hanem Balajti által kijátszott ajtó-ablak helyzetből egy méterről, illetve tömörülés után kivágódó labdát a 16-osról a léc alá vágva.

De ha már Balajti említődött, a keddi derbinek szerintem ő volt a hőse, mondhatni, a felfedezettje, mert a tavaszi egy bajnoki szereplés és az ott a Debrecennek lőtt gólja ellenére úgy vélem, nevével még igazán majd csak most kezd ismerkedni a hazai publikum jelentős része. Az U19-es keretből a felnőttbe emelt tehetség egyre inkább egy afféle "bükkaljai Bajzátra" emlékeztet, ami a tehetségét, a játékstílusát-felfogását, s sajnos a játékhoz való hozzáállását illeti (ha van kedvem, játszom, ha nincs, nem játszom). Én azért így is nagyon elégedett volnék, ha a belátható jövőben beváltaná a hozzá fűzött reményeket.

Hadd zárja soraimat ezek után az én drukkeri hozzáállásomat legjobban leíró szlogennel, amit ajánlok megszívlelni azoknak a szurkolótásaknak, akik talán már hajlamosak elfeledni, túllépni ezen (bár nekik lehetne igazuk!): minden meccs ajándék. Ezt majd mindig megismétlem.