2012. január 13., péntek

Minden mást választhatsz

Mottó: ha tudsz olyan sálról, amit nem láttál a blogon, akkor
írj egy levelet a nkocsis(kukac)freemail(pont)hu címre!

Na végre egy jó sál! (Készült előtte is, de azok feldolgozása még várat magára. Egy biztos: meglesz.) A múltkor elrettentő példákat és fantáziátlan darabokat mutattam, éppen itt az ideje, hogy valami pozitív következzék.

A sálakat három fő csoportba lehet sorolni: csapatsál, csoportsál és emléksál (egy adott mérkőzésre kiadott sál). Ez egyik csoportba sem illik bele, mert csoportsálnak tűnik, de valójában nem az, nem köthető semelyik csoporthoz sem.

Erre utal az egyik oldal: Ultras Diósgyőr. Valamikor réges-régen volt egy ilyen csoport (UD'95) amelyik részt vett a Harcosok meglapításában a Redskins (URSD) és a Fighters (FD'96) mellett. Ez tulajdonképpen mellékes, mindössze azért írtam le, hogy eldicsekedhessek vele, én is tagja voltam ennek a csoportnak.


Szóval, Ultras Diósgyőr. Nem vagyok a fekete sálak híve, de ezúttal kifejezetten tetszik, mert nagyon jól kiemeli a felső piros-fehér és az alsó piros-fehér-zöld csíkokat. Olyannyira, hogy ugyan láttam előzetesen képen a sálat, de amikor Gyuri a kezembe adta a sajátom, meglepődtem, hogy fekete színű. Rafinált a betűtípus, mert elsőre egyszerűnek tűnik, de jobban megnézve látható, nem egy tucatdarab. Figyelemre méltó az aszimmetrikus elrendezés, ami maximum annyit követel meg a viselőjétől, hogy figyeljen, amikor a nyakába akasztja. Több helyen találkoztam már a karját egymásba fonó baseballsapkás ultra képével, ami mára legalább olyan általános szimbólum lett, mint korábban volt a bulldog vagy éppen az indiánfej.


A másik oldal dizájnja ugyanez más felirattal és grafikával. Minden mást választhatsz. Bevallom, elsőre nem igazán fogott meg a szlogen különösképpen azért, mert engem a kispestiek a '90-es évek végén bemutatott koreográfiájának szövegére emlékeztet: Nőt, kocsi cserélhetsz, klubot soha! De ahogy telik az idő, annál jobban bejön és persze eszembe jut a másik szlogen: Support your local football team, amivel teljes mértékben azonosulni tudok.

Az elrendezés ezen az oldalon is aszimmetrikus, a DVTK címere került fel a szöveg mellé kicsit döntött módon.

Anyaga átlagos, amit megszoktunk egy ilyen szurkolói sáltól.

Összegezve egy egyszerű sál néhány olyan finomsággal, ami miatt legkevésbé sem hat egyszerűnek. Örülök, hogy bekerült a gyűjteményembe.

1800 forint, kereskedelmi forgalomban nem kapható

 

2 megjegyzés:

  1. Kidolgozott Tippmix tippek!

    Tippmix tippek: https://napitutitippek.hu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kidolgozott Tippmix tippek!

      Tippmix tippek: https://napitutitippek.hu

      Törlés