2009. november 3., kedd

Mi legyen az FTC - DVTK végeredménye?

(Lesz helyszíni beszámoló is a Fradi - Diósgyőrről szokás szerint, de egyelőre nincs 1-2 órám megírni.)

Ahogy közeledik a szombaton félbeszakadt FTC - DVTK mérkőzés fegyelmi tárgyalása, úgy tudunk egyre többet a magyar foci fegyelmi szabályzatáról. Amikor kitaláltam, hogy erről írok kedden, akkor még azt hittem, majd tudok újat mondani, de most úgy vélem, érdekesebb, ha nem arról írok, mi a jogszerű, hanem ha arról, mi a jobb a Diósgyőrnek.

Fotó: Homoky György (BOON)

Elvi síkon három lehetőség áll fenn, marad a pályán elért 3-1-es győzelem, vétlen csapatként 3-0-lal megkapjuk a három pontot, vagy 3-1 a javunkra és lejátsszák a maradék ~25 percet.

Ebből egyértelmű, hogy a legutolsó a legkevésbé kedvező (szerencsére az is biztos, jogszerűen nem születhet ilyen döntés), marad az 1-3 és a 0-3. Szemmel látható, hogy egy gól a legnagyobb különbség, ami most semmit nem számít, de ki tudja, mi lesz a bajnokság végén? Hirtelen most nem is tudom, mi rangsorol, ha két csapat ugyanannyi ponttal áll a 30. forduló után. (Minden bizonnyal a több győzelem, ha az is egyenlő, akkor a gólkülönbség.) Szóval, lehet szerepe ennek az egy gólnak is.

Rövid távon többet számíthat, hogy ha megállapítják az eredményt, akkor nincs gólszerző, de nincs sárga lap sem. Örültem Huszák, Jeknic és Lippai góljának is, de sajnos egyikőjük sincs versenyben a gólkirályi címért, a dicsőséget pedig nem lehet elvenni, így sok gyakorlati szerepe nincs a találatuknak, viszont Milicic, Takács és Vukadinovic sárgája még rosszul jöhet, ha összegyűlik az öt.

Ezzel az a helyzet áll elő, hogy a jog egy olyan megoldás pártján áll, ami a DVTK számára is a legkedvezőbb.

11 megjegyzés:

  1. A sejtelmes utolsó mondatból tehát az következik hogy ha a megállapított eredmény lesz akkor a gólszerzők mellett a sárgalaposok is törlődnek?

    VálaszTörlés
  2. DVTK FC nevű csapat nincs is! :)

    lásd: Borsodblog.

    Amit én megvizsgáltatnék és plusz jól megbüntetném érte a Fradit, az az, hogy a rendezők viperákkal támadtak a szurkolóinkra!

    VálaszTörlés
  3. Fura, de Dragónert mégis eltiltják, pedig minden más szempontból "nem megtörtént" lesz a meccs. (persze az elmeszelés jogos)

    VálaszTörlés
  4. @oroszati: Igen, ahogy végh hanta is írja. Hajlamos vagyok valóban sejtetni a dolgokat, de szerintem ez elég egyértelmű: "ha megállapítják az eredményt, akkor nincs gólszerző, de nincs sárga lap sem"

    VálaszTörlés
  5. Mennyire számolgatjátok ezeket a sárgákat. Pedig csak azt kellene, hogy igazoljunk játékosokat és a jelenlegieket megtartani. Rövid a kispad.

    VálaszTörlés
  6. Kíváncsi vagyok mi lesz a vége

    VálaszTörlés
  7. Nem kell drapi a fradi ellen. Elég egy bazi nagy 3-as szám.

    VálaszTörlés
  8. nkocsis: Ha már közel vagy a tűzhöz, akkor szeretnék egy dolgot tovább, ha továbbítanál.
    A meccs végén vannak ugye hivatalos edzői nyilatkozatok. Ilyenkor nem lehetne valami szponzor fal elé ültetni az edzőket játékosokat?
    (Tudom, hogy tv közvetítések esetén ez nem biztos, hogy lehetséges, de az interneten ez nem lehet probléma.) Például az NB1.hu-n elég sokan megnézik az ilyen értékeléseket.

    VálaszTörlés
  9. Mivel a szponzorfalat az ortt "burkolt" (???????) reklámnak minősítette betiltották.
    Ha nem a kutya-macska barátok és egyéb civil szervezetek delegáltjai lennének sorsolás útján a testületbe talán lehetne.
    Néha megnézhetnének egy külföldi sportközvetítést. :(
    Ezzel sajnos a klubok reklámértékét csökkentik mivel a megjelenést tiltották le.
    Tehát pénzt vettek ki a klubbok zsebéből, amit még csak nem is a sajátjukba raktak, hanem csak úgy nincs. De ez csak elmélet.

    VálaszTörlés
  10. Az ORTT csak a tv-t tiltotta rádióban ugye meg nem látszik.Az internetet nem tudja, plána, ha az egy youtube-os oldalon van!
    Ahogy már írtam sokan nézik meg ezeket az nb1.hu, vagy a nemzetisport.hu vagy a pepsifoci.hu vagy samsunsport.hu stb.

    VálaszTörlés
  11. @Pe-pe, oroszati: Én is emlékszem ilyesmi ORTT-s tiltásra, de a gólösszefoglalóban azt láttam, ahol tartottak sajtótájékoztatót, ott gyakorlatilag mindenhol szponzorfal előtt történt.

    Továbbítom az ötletet.

    VálaszTörlés