2009. május 11., hétfő

Ide vezetnek a tét nélküli meccsek (DVTK - Siófok 0-1)

A Diósgyőr már matematikailag is bennmaradt, elvileg pedig az első néhány tavaszi győzelem után el lehetett felejteni a kiesést, ami Vágó Attila idején még valós veszélyként tűnt fel. Így gyakorlatilag tétnélkülivé váltak a meccsek, aminek két következménye lett. A hazai nézőszám szépen stagnál 2500-3000 néző között, idegenbe sem indulnak tömegek, illetve Gálhidi elkezdte tesztelni a játékosokat abból a szempontból, hogy kire lehet számítani jövőre.

Mindezt megfejeli a nézőriasztó - otthon és idegenben egyaránt - Siófok, amelyik tuti kieső volt még 2-3 hete is. Most egy kicsit elkezdtek hajrázni, de a rákospalotai vereség miatt elúszott 3 pont még hiányozni fog a Nyíregyháza elleni csatában.

(Nem téma, ezért csak egy félmondat erejéig: hasonlítsátok össze a Nyíregyháza idei teljesítményét a 2006 tavaszi Diósgyőrével, amikor Sallói zseniális húzással, mivel megvolt az ősz végére a bennmaradás, télen eladta Tisza Tibort, Gáspár Józsefet, Pintér Zoltánt stb. Kísérteties a hasonlóság.)

Szóval Diósgyőr - Siófok. Országos egyes. Még úgy is, vagy éppen azért, hogy az ősz legfájóbb vereségét éppen Siófokon szenvedte el a Diósgyőr. A mindent tudó szurkolók persze azonnal bundát kiáltottak, hozzátéve, hogy Sebők Vili (akit valami ilyesmiért tanácsoltak el Zalaegerszegről is), Pintér és Kövesfalvi volt benne. Az hivatalosan nem derült ki, hogy valóban szándékosan kapott-e ki a csapat, de néhány héttel később mindhárom játékos családi okok miatt távozott Diósgyőrből. Vannak még véletlenek.

Gálhidi meghúzta azt, amit a Kaposvár meccs után már sejtettem, beállította Menyhértet a védelem közepébe, hogy kipróbálja, mire is képes. Nagyon nem lehet a szemére vetni, mert folyamatosan megy a verkli, magyar fiatalokat, miskolci kötődésűeket a csapatba az öreg légiósok helyett. Ráadásul a Siófok olyan csapat, ahol egy középhátvédnek elvileg nem sok dolga akad. Ez végül így is történt, voltak jó megmozdulásai, néhány rossz is, főleg a felesleges szabálytalanságok, de összességében elment volna egy első kezdőcsapatbeli szereplésnek. A feltételes mód pedig azért, mert a gólban vastagon sáros, illett volna szerelni a vendégek támadóját a saját ötösön. Ezen el is ment a meccs. (Mint ahogy elment Székesfehérváron a Kállai- és Horváth Szabolcs-féle teszten.)

Engem különösen azért bosszantott a vereség, mert a Siófok szinte a mi kedvünkre játszott. Gyenge ellenfél, amelyik nem áll be védekezni, kell ennél jobb? Jól is indult az első félidő, voltak helyzetek, helyzetecskék is Tóth Mihály előtt is, de Homma szemben állt a kapuval, igazán be kellett volna csak lőni, ehelyett fölé durrantott. Akkor még nem idegeskedtem. A Siófoknak nagyjából helyzete sem volt, viszont Lippai és Stanic élt a pálya közepén.

Szabó Viktor viszont nem. Azt mondta Gálhidi, hogy milyen nagyszerű képességű játékos, csak nem szakadt még át a gát. De akkor miért égeti szélső középpályásként? Semmi nem jött be neki, ráadásul ez a nap sem Tóth Misié, sem Hommáé nem volt, ha van a padon egy pihent csatár, akkor fel lehetett volna pörgetni a meccset. Középen biztosan egyszerűbb dolga lett volna, ráadásul ott néha tényleg elég csak belebotlani a labdába. Sajnálom, de eddig egyáltalán nem nyújtott NB I-es teljesítményt.

És ahogy telt az idő, úgy mondta egyre több ember a lelátón, hogy bunda, mire kontrázott a másik, hogy tippmix. Én azt mondom, akármi is volt, biztosan nem marad titokban, de az őszi meccs és következménye után félek tőle, hogy a csapat ezúttal valóban ennyire gyenge volt.

FRISSÍTVE: a bundavádról bővebben a Borsodblogon.

Játékosonkénti értékelés


Köteles László: A gólról nem tehetett, ezen kívül volt még egy léc alá tartó lövés, amit védett.

Lakatos Béla: Ismét volt gólhelyzetet teremtő beadása, ebből kellene még több, hogy feliratkozhasson a gólpasszlistára.
Menyhért Gergő: Ahogy írtam, ha nem kapunk róla gólt... Talán sok még neki egy teljes meccs, fokozatosabban kellene beépíteni.
Despot Viskovic: Annyival volt jobb Menyhértnél, hogy neki csak egyetlen hibája volt, abból sem kaptunk gólt. Mondjuk ez nem csak rajta múlt.
Gohér Gergő: Most jók voltak a pontrúgásai. A Siófok góljánál nem tudott segíteni Menyhértnek, de a jobbak közé tartozott.

Szabó Viktor: Szegény. Tényleg sajnálom. De ha ellenséges a légkör, akkor idegenben miért nem rázza meg magát?
Srdjan Stanic: Azt hittem az elején, ez most az ő meccse lesz. Többször jól indult meg, már-már úgy játszott, ahogy mindig kellene. Adott gólt érő passzt, de volt olyan szituáció is, amikor egyszerűen nem tudott kinek passzolni, mert Tóth és Homma nem jól helyezkedtek. Nekem váratlanul cserélte le Gálhidi.
Djordje Kamber: A védőfeladatát megoldotta, majd Búrány beállása után előrébb lépett. Neki is volt egy nagy előretörése, amit nem tudott lövéssel befejezni.
Lippai Ákos: Egyre jobb. A kapura most kevésbé volt veszélyes, nem miatta kaptunk ki.

Tóth Mihály: Ha kicsit hosszabb lenne a kispadunk, akkor lehetne egy kicsit pihentetni. Szerintem sokkal több hasznát vehetnénk a fejelőtudásának és a robbanékonyságának, ha oldalról jönnének a labdák a kapu elé, nem pedig a félpályáról, sőt, védősorból előrevágott labdákat kellene megoldania.
Homma Kazuo: Hasonlóan Tóth Misihez annyival árnyalva, hogy ő nem csak a kapu elé tud érkezni, hanem be is tud adni. Megnyerhette volna a meccset, mert ha mi lőjük az első gólt, akkor biztosan megvan a három pont, ha tényleg tiszta volt a küzdelem.

Búrány Zoltán: Eljátszogatott a középpályán, nem is emlékszem megmozdulására. Valahogy így képzelem el Menyhért beépítését is, mint ahogy Búrányét. Már nincs sok hátra, hogy teljes meccseket játsszon.
Euloge Ahodikpe: Többször írtam, hogy a kispadról, pihenten beállva milyen hasznos lenne. Rámcáfolt.
Lipusz Norbert: Kevés időt kapott, nem sok mindent tudott tenni.

1 megjegyzés:

  1. Nem láttam a meccset, de összességében szerint az a probléma, hogy a középpálya nem elég gólképes. Nézzük csak meg, hogy mennyi gólt szereztek. Ezek a gólok nagyon hiányoznak mivel, a legtöbb megnyert meccsünket is csak 1-0-ra hozták le.

    Tóth Mihály 9
    Homma Kazuo 7
    Kamber, Djordje 3
    Milicic, Boris 3
    Takács Péter 2
    Pelecaci, Florin 1
    Stanic, Srdjan 1
    Lippai Ákos 1

    A csatárok lassan termelik a gólokat, de a középpálya az nagyon vérszegény : 8 gól és ebből 2 tizenegyes. A védőktől is kevés a 2 gól, ha fejenként lenne tőlük ennyi az már rendben lenne, de így csak Milicic aki hozta a 2 gólt. A legnagyobb baj, hogy az egy-egy elleni játékban, amikor mi hoznánk fel a labdát nagyon kevés a nyert ütközet. Az eladott labdákról meg már egy sport könyvet lehetne írni. Nekem pl Takács játékában az nem tetszik, hogy amikor tanítani valóan megszerez egy labdát, akkor néha olyan rossz passzal játssza meg azt, hogy az ember haja égnek áll. Pedig Ő a kedvenc játékosom. Remélem ezt majd kinövi és lesz az új Makelele. :)

    VálaszTörlés