Persze nem mindig van lelki ereje az embernek megnézni egy olyan meccset, ami már elsőre sem tetszett. Most a lelkierő megvolt, bár a páromnak nem kellett nagyon erősen érvelnie, hogy ne hagyjuk ki a Jóbarátok ezredik ismétlését. A második félidőbe pedig belealudtam egyszer, csak a fogmosás térített magamhoz.
Ennek ellenére láttam néhány dolgot, sőt, az összefoglalókat is megnézve egyre inkább megerősödött bennem az a vélemény, hogy a Siófok elleni meccs a ZTE elleni vereség újabb kiadása, csak gyengébb kivitelben. Mindkét meccsen voltak helyzetei a DVTK-nak, de azok kimaradtak, majd az ellenfél egy nagy védelmi hibából, hol több védő is érintett volt, megszerezte a győztes gólt. Zalaegerszegen egy erős ellenfél ellen egy helyenként jól játszó DVTK, míg most szombaton egy gyenge ellenfél ellen egy gyengébb DVTK szenvedett vereséget.
Mert azért azt nem szabad elfelejteni, hogy volt Hommának a fölé durrantott helyzete, Stanic csúsztatása, ami ha jobb, akkor gól, ha rosszabb, akkor gólpassz Hommának. Lippai lövése is simán bemehetett volna, de Stanic és Kamber félpályás szólója is az utolsó passz előtt akadt el. Gohér szabadrúgása is meglephette volna Milintét, főleg, ha Kamber bele tud egy picit piszkálni a labdába. Ezzel szemben a Siófoknak a gólon kívül - milyen iskolás gól volt! - volt egy Nagy Lajos-féle lövésig el nem jutó helyzete és egy életerős Ekounga-lövés. És kész.
És ennél a pontnál lehet megérteni, miért keseredett el mindenki. Hányszor ünnepeltünk, akár vesztes mérkőzés után is, amikor egy jól játszó, hozzánk képest bivalyerős csapathoz felnőtt a DVTK. Itt semmi ilyen nem volt, egy gyenge csapat színvonalára sikerült lesüllyedni. Ezt nehéz megemészteni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése