2009. május 7., csütörtök

Egy félidő nem elég (Kaposvár - DVTK 1-0)

Ilyen sem volt még, az interneten néztem a Kaposvár - DVTK meccset. Korábban bele-bele néztem néhány meccsbe a neten, le is töltöttem segédprogikat, de zavart a szakadozó kép és a kicsi méret. De a Diósgyőr az Diósgyőr, ilyenkor semmi nem számít.

Ezzel együtt, amikor elkezdem írni ezeket a sorokat, mindig nem tudom, hogy a végén lesz-e játékosonkénti értékelés, mert ezúttal is kicsi és elmosódott játékosokat kellett volna hibátlanul felismerni, ráadásul a helyi kommentátor egy kicsit sem volt a segítségemre.

Az tisztán látszott, hogy az első félidőben a DVTK uralta a meccset és hallottam, olvastam Prukner nyilatkozatát a szándékos visszaállásról, de ennél több volt ez. A diósgyőriek egészen jól adogattak, bár azt nem mondanám, hogy rohantak, de sokkal több helyzet - azért nem ziccer - volt a hazai kapu előtt. És álljunk meg itt egy pillanatra. Én nem értem Pruknert, bár emberileg és az eredményeit nézve is tisztelem. Hogyan lehet ilyen öngyilkos taktikát választani? Mi történik akkor, ha bemegy Homma fejese, vagy sikerül az egyik kiugrása? Ha az egyik szabadrúgás beakad? Vagy éppen a félidő hajrájában Tóth Misi belövi Lakatos beadását? Három dolgot tudok elképzelni.
  • Utolsó két hazai meccsükön az Újpest és a Haladás ellen kétszer megégették magukat a támadásokkal (egyik meccset sem láttam, de mindkétszer 2-2 gólt lőttek és mégis kikaptak), ezért változtattak.
  • Olyan pocsék a tavasszal a hazai teljesítményük (otthon 1 pont, idegenben 8), hogy bármit kipróbálhatnak, csak jobb jöhet
  • A lelátót elnézve nincs akkora szurkolói nyomás, bátran lehet bekkelni, nem tör ki a lázadás
Akárhogy is volt, megúszták, sőt, az első félidő egyetlen valamirevaló hazai helyzetét be is lőtték. A második félidő pedig egy másik játék volt, mert akkor már náluk volt az előny, a Diósgyőr nem ért rá passzolgatni.

Most térjünk vissza az elejére, ahol kezdeni szoktam, a kezdőcsapattal. Amikor láttam a beharangozókban a várható kezdőcsapatot, akkor biztos voltam, Gálhidi trükközik, Viskovicot nem hagyja ki. Kihagyta. Ahogy Fehérváron beállította Kállait, Horváth Szabolcsot, hogy megnézze mire képes, jut-e nekik szerződés a következő bajnokságra, úgy most Bogunovic-Milicic belső párost tesztelte és talán Pelecaci is ilyen megfontolásból került a kezdőcsapatba. Ami egyébként meglepően támadó volt, mert az univerzális Kamber kivételével a többi középpályást nehezen lehetne védekezőnek minősíteni. Talán időnként ezért is folyt szépen a labda, hiszen Lippai, Pelecaci és Stanic is meg tudja csinálni a cselt és a labdát is oda tudják rúgni az emberhez - ha nem zavarja őket senki, akkor legalábbis biztosan.

Utólag már egyértelműen látszik, egyetlen baj volt az első félidőben, hogy nem sikerült gólt szerezni. Mert a második játékrészben már jóval kevesebb lehetőség adódott, talán igazából csak Pelecaci lövését lehet ide számítani, mert Kamber távoli próbálkozása és a szabadrúgások csak kísérletnek mennek el. A cserék sem vitték előre a csapatot, Szélpál egy betömörülő ellenféllel szemben hatástalan, Szabó nem is nagyon kapott labdát Lipuszt pedig egy szabadrúgással jelentkezett, mással nemigen. Apropó szabadrúgások. Egy fórumon olvastam, hogy Vámosi óta nem lőttünk szabadrúgásból gólt. Ez talán túlzás, de hiába gondolkodom, nem jut más eszembe. Ja igen, Tiszának volt az a Fehérvár ellen, a sorfalat állítgató kapust becsapó gólja, de azóta? A lényeg, hogy ebben a bajnokságban közvetlenül biztosan nem sikerült kapuba találni, ami azért is baj, mert anno Tornyi Barna kifejezetten tiltotta a 16-os előterében a szabálytalanságot, mert onnan egy gyenge csapat is gólt lőhet. És csak gyakorolni kell és gyakorolni, no meg gyakorolni. Akkor menni fog. A lehetőség ezúttal is megvolt, de nemhogy élni nem sikerült vele, hanem még veszélyt sem jelentett.

Ha azzal kezdtem a főszöveget - közben eldöntöttem, hogy mégis írok játékosonkénti értékelést -, hogy interneten néztem a meccset, akkor ezzel is fejezem be. Mindenféle bajával együtt nagyon jó volt, hogy ha csak így, de meg tudtam nézni a meccset. Bárcsak lenne közvetítés mindenhonnan! De abban is biztos vagyok, hogy a kaposváriak betörtek egy résbe, hiszen az internetes közvetítés jogáról tudtommal nem rendelkezik senki, a maradi MLSZ csak a tv-t akarja értékesíteni. És éppen ez a baj, ahogy egyre több és jobb hasonló kísérlet lesz, úgy fogja a tv-s jogokat birtokló cég rátenni a kezét az internetre is. És majd megint visszaáll a rend, lesz fordulónként 2-3 meccs, hiába lehetne több is. Bár ne lenne igazam!

Játékosonkénti értékelés


Kéretik ezúttal nem túl komolyan venni. Kötelest mindig felismertem, de egy nagytotálban mutatott akcióban a pálya közepén szaladgáló fekete pontokat annyira nem sikerült megkülönböztetni. Bár a foci iránt immunis párom azt mondta, hogy egészen jó a minőség.

Köteles László: Ha védi a gól előtti lövést, az óriási bravúr lett volna. Az első félidőt átunatkozta, a másodikban volt néhány szép védése. Amikor kipattant róla a labda, akkor a duplázást védve javított.

Lakatos Béla: Hm. (Vakarom a fejem.) Adott Tóthnak egy hatalmas labdát, ennyit láttam belőle.
Boris Milicic: Jogos volt a kiállítása, kár érte. A gól előtt nem sokon múlt, hogy szereljen, ha többször játszott volna Bogunovic mellett, akkor talán nem is alakul ki a helyzet.
Milan Bogunovic: Későn lépett ki a gól előtt, de ennek ellenére nem varrnám a nyakába. Amit láttam, az alapján nem volt rossz. A Siófok ellen tuti kezdő lesz Milicic eltiltása miatt. Valószínűleg Viskovic mellett, hacsak Gálhidi nem folytatja a kísérletezést, és állítja be Menyhértet.
Gohér Gergő: Vajon miért cserélte le Gálhidi? Megsérült? A szabadrúgásai beadásai ezúttal igen gyengék voltak, védekezni pedig nem kellett sokat, főleg az első félidőben.

Florin Pelecaci: Ő az, akit nem értek. Amióta Diósgyőrben van, még nem láttam igazán jól játszani, pedig biztosan több van benne. Például, ha a második félidőben bemegy a lövése. Gohér lecserélése után, ha jól láttam, visszahúzódott balhátvédnek.
Djordje Kamber: A gólban egy kicsit ő is benne volt, de amúgy jól játszott, főleg az első félidőben. Sajnos nem tudta a hátán vinni a csapatot.
Srdjan Stanic: A másik. Meccseket kellene nyerni a góljaival, gólpasszaival, ehelyett... A mostani meccset fogjuk a kis képre, azért nem láttam sokat tőle. Szabadrúgásból lőhetett volna gólt, de a lövés elakadt, az öcsém szerint Hommában. Itt is írhatom a fölösleges félmondatot, ha bemegy...
Lippai Ákos: Rossz szabadrúgásra és rossz lővésre, valamint jó passzokra emlékszem tőle. Meglepődtem, hogy lecserélte Gálhidi, talán megsérült?

Tóth Mihály: A legnagyobb diósgyőri helyzet az ő nevéhez fűződik. Mozgott rendesen, talán elfáradt a vasárnapi nagy hajtás után, ezért cserélte le Gálhidi.
Homma Kazuo: Ő is lőhetett volna gólt, igaz, főleg az első félidőben.

Szélpál Tamás: Nem igazolta a csere jogosságát, sőt, azt is megkockáztatom, mintha nem is lett volna pályán az őt jelképező fekete folt.
Szabó Viktor: Azért nem Tóth Misi kaliber. Főleg úgy, hogy sok labdát nem is kap. Kíváncsi lennék, hogyan játszana, ha meccsenként kapna 5 pontos beadást jobb- és balszélról
Liupusz Norbert: Ő is próbálkozott egy szabadrúgással, neki sem jött be. Többre nem volt ideje.

4 megjegyzés:

  1. Azt hiszem tavaly volt, amikor Lipusz lött egy szabadrúgás-gólt. Azon az örült 4-5-ös meccsen. Talán a harmadik gól volt 2-4 vagy 2-5-nél. Talán a Vasas ellen játszottunk? Attól függetlenül tényleg kevés gólt lövünk közvetlenül szabadrúgásból.
    Az internetes közvetítés tényleg hasznos dolog, pláne nekem, aki mostanában csak akkor tudok TV-n Diósgyör meccset nézni, ha a DunaTV adja.

    VálaszTörlés
  2. Üdvözlet a messzi északra!

    Erre gondolsz? DVTK - Vasas 4-5 (2-2) 2008. április 5.

    89. perc: Diósgyőri gól: Lipusz 25 méterről lőtt, a bal sarokra helyezett labdát Németh G. nem érte le, 3-5!!! Szépített a Diósgyőr!

    Egyébként a BOON-on megtalálható az összes idei gól leírása (http://www.boon.hu/hirek/SPORT/DVTK/cikk/a-dvtk-hazi-gollovolistaja-2008-2009/cn/news-20080803-12271932), gyorsan átfutva valóban nincs közte közvetlenül szabadrúgásból szerzett találat. Tavaly is csak Lipuszé, azelőtt, 2006-2007-ben pedig Binder lőtt egyet a Tatabányának, a kupában pedig Vitya a Budafoknak. 4 gól 3 bajnokság alatt. Valóban nem sok.

    Valamit szépít a képen, hogy viszont rengeteg gólt szereztünk pontrúgás után. Csak valahogy tavasszal ezek is elmaradtak.

    Nemrégen találtam egy oldalt, ha nagyon ki vagy éhezve, akkor innen teljes meccseket (pl: Újpest - Diósgyőr) is le tudsz tölteni: http://www.hunsportvideo.site40.net/

    VálaszTörlés
  3. a sztrímek véleményem szerint még tovább csökkentenék a mérkőzések látogatottságát :-(

    VálaszTörlés
  4. @piros: csak annyira, mint a tv-közvetítések. Illetve jelenleg a minősége miatt és az internetes penetráció miatt még annyira sem.

    Egyébként általánosságban is az a véleményem, hogy teljesen mindegy, mi a közvetítő (tv vagy internet) ugyanarról a mozgóképről van szó, így ugyanazok a hatások is.

    VálaszTörlés