2010. február 14., vasárnap

Kincset kaptam (kölcsön)

Most olyat láttok, amit eddig kevesen. Az DVTK 1979-80-as UEFA-kupa menetelésének két relikviáját.

A Tíz Diósgyőr szurkoló című bejegyzésemben írtam arról, hogy Tóth Gábor (Sluki) „állítólag ott volt a Kaiserslautern - DVTK KEK UEFA-kupameccsen is”. Most már biztos vagyok bene, ki lehet húzni az állítólagot, ugyanis tőle kaptam – sajnos csak kölcsön – két belépőjegyet. Az első a Rapid Wien – DVTK, a másik a Kaiserslautern – DVTK meccsre szólt.

Magyarországon még a ’90-és években is sok helyre ruhatári jegyre hasonlító papírfecnivel lehetett bemenni, addig Ausztriában és Németországban a már 1979-ben meccsre szóló belépővel várták a szurkolókat. De ez apróság, hiszen 1979-ben még javában állt a vasfüggöny, a futtballturizmus kifejezésről még álmodni sem mertek az emberek, így hiába volt jobb a magyar foci, csodaszámba ment, ha valaki „nyugatra” tudott utazni. Tóth Gabinak ez kétszer is sikerült.

Visszaemlékezése szerint például a kaiserslauterni út 19000 forint körüli összegbe került – repülővel, szállással, több napos ott tartózkodással – miközben a fizetése 3000 forint körül volt havonta. És nem volt egyedül, 100-150 diósgyőri közt nézte meg a találkozót. Persze ehhez az is hozzátartozik, hogy voltak, akik a kellemes meccset összekötötték egy hasznos bevásárlással, másik oldalról pedig volt olyan, aki azért nem jutott el a meccsre, mert a fináncok felfedezték, hogy kicsit sok márkát próbál a kabátja belső bélésében kivinni az országból.

Régi „szép” idők, manapság egy edzőmeccsre ugrik át Szlovákiába tucatnyi diósgyőri és ha még egyszer nemzetközi kupában indulhatnánk, akkor már csak a pénztárca befolyásolná az utazási kedvet.







4 megjegyzés:

  1. Istenem!! de jó lenne ezekről a mecsekről felvételek!!! Tuti telt ház lenne a régi békében!!!:)
    (talán a németeknek,horvátoknak..megvan még)

    VálaszTörlés
  2. http://shop.ebay.co.uk/?_from=R40&_trksid=m38&_nkw=DVTk
    Néha találni jó dolgokat

    VálaszTörlés
  3. bizony, az íbéj egy kincsesbánya. konkrétan "nyomdafriss" állapotban jutottam hozzá a dundee meccs újságjához párszáz forintért. celtic dettó.

    érdemes a "diósg*" és "diosg*" kifejezésekkel is operálni.

    VálaszTörlés
  4. szia Norbi,
    megvannak ezek neked vágatlanul, nagy felbontásban?

    üdv,
    Z

    VálaszTörlés