2010. január 12., kedd

Ha tél, akkor teremfoci

Ne ijedjen meg senki, a szombati VI. Teremlabdarúgó Emléktornáról (lánykori nevén Trombitás Kupa, amit eleinte Szerencsen rendeztek) is lesz szó.

Takács Péter (Fotó: BOON)

Réges-régen, még gyerekkoromban szájtátva néztem a tv-ben a Focifarsangot, majd amikor tudatosult bennem, hogy ez Miskolcon van, akkor én is kinéztem, ekkor találkoztam először a teremfocival. Aztán a Focifarsang szép lassan kimúlt, jött helyette(?) a Borosi. Az már egy kicsit más volt, de még mindig teremben játszották. Érdekes volt a környékbeli játékosokat nézni, olyan spílereket láttam a pályán, akiket máshol biztosan nem. Emlékszem a Szirmabesenyő felemelkedésére, arra, hogy a Diósgyőr milyen ritkán tudott nyerni, mindig volt egy teremre kihegyezett csapat, amelyik jobbnak bizonyult.

Utána/párhuzamosan vele beindult téli terembajnokság. Először őrültek meg az emberek, ahogy hallottam, az Újpest résztvételével rendezett tornán szerintem történetében először és utoljára kitették a "megtelt" táblát a sportcsarnokra (ez valamikor a '90-es években, téli vizsgaidőszakban lehetett, mert nem tudtam kimenni). Utána lelkesen jártunk Dunaújvárosba, Nyíregyházára, Debrecenbe, mikor hol játszott a Diósgyőr, de mikor immár műfüvön újra Miskolcra jött az egyik selejtezőkör (2000-es évek közepe), akkor már nem volt az a tömegnyomor. Szép lassan kifaroltak a klubok is a terembajnokság mögül. Nagyjából ez olvasható a hétfői sport utolsó oldalán is, de a "miért?" szerintem kimaradt.

Néhány éve természetes volt, hogy egy csapat a téli felkészülése során fut a hegyekben, labdázik a teremben, mert a pályák használhatósága igencsak függött a természet kegyétől. Régen valahogy többször volt nagy hó - vagy csak a múlt szépíti meg az emlékeket? - és nagyobb hideg is. A havat nehezen takarították, a fagyott talaj pedig igencsak balesetveszélyes volt, kézenfekvő volt a fűtött terem. Tavasszal pedig a nyakig érő sárral gyűlt meg minden csapat baja.

Amióta van műfű és úgy tűnik, egyre több helyen pénz is (külföldi) edzőtáborokra, azóta a teremfoglalkozások kimaradtak a felkészülésből. Ezáltal a teremtornák is nyűggé váltak.

Én arra számítok, hogy az élvonalbeli csapatok egyre kevesebb teremtornán vesznek részt a jövőben, azok is inkább bemutató jellegűek lesznek, mint valódi tétmeccsek.

Itt értünk el a szombati teremtornához.

A csoportbeosztást a DVTK szája íze szerint alakult (készítették?), az Encs jóval gyengébb volt a másik csoportmásodik Mezőkövesdnél és a Bőcsöt is sikerült elkerülni. Az első meccs az Encs ellen szoros volt, de amikor a DVTK elkezdett adogatni, akkor simábban ment minden.

Az Abaújszántó elleni, a második meccs előtt fotóztam a bemelegítő játékosokat, így idézhetem Hagymási Zoltánt: "az elején figyeljetek oda és utána jönni fognak a gólok". Így is lett, nagyon sima és könnyed győzelmet aratott a DVTK és Balajti Ádám négy góljával megalapozta a gólkirályi címét.

Jött a döntő. Ismét fotóztam előtte, érdekes volt látni, hogy mennyire másként reagálják le a játékosok a várakozást. Balajti és Somodi egymást szórakoztatta, hogy fél-egy méterre a másiktól ki tudja elvenni/átvinni a labdát, Taki rendkívül feszülten melegített, Gohér Gergő a Diósgyőr-indulót énekelgette, az idősebbek pedig rutinosan melegítettek. A meccset szerintem Giák nyerte meg a Bőcsnek, ha nem ő véd, akkor lett volna esély. A végén már nem is ment diósgyőri lövés kapura, annyira sarokra helyezett mndenki a jól védő kapus mellett, csak éppen kicsit tévedett mindenki. A Bőcs jól kihasználta a helyzeteit és azt, hogy a Diósgyőrnek hátrányban mennie kellett. Ezzel együtt jól szórakoztam, ezért is jobb az ilyen foci, mint az NB I.-es terembajnokság, hogy itt nem fáj egy vereség.

A különdíjasok közül elsőre meglepődtem, hogy Somodira esett a választás, én a friss élmény hatására Giáknak adtam volna. A döntőben szuperül védett, egyik korábbi meccsen majdnem dobott egy gólt és ott sem okozott csalódást. Viszont Somodi többet védett és az Encs ellen tényleg parádézott. Érdekes volt a Kövesd két kapusa is, mintha fogadtak volna, ki mer több cselt megcsinálni a rárontó támadókkal szemben.

A gólkirály kiléte nem lehetett kérdés, Balajti megérdemelte. (Ha nem érdemelte volna meg, akkor is ő a király, mert ez matematika és nem választás eredménye.) Viszont a legtechnikásabb játékos szerintem jókora meglepetést hozott. Urbin Péter minden bizonnyal most nyerte el életében először ezt a címet. Lehet, részrehajló vagyok, de ez Lippai Ákost illette volna, persze ilyenkor az is szerepet játszik a döntésben, hogy ne egy csapat vigye el az összes különdíjat. (Régen emiatt osztották ki a "Legsportszerűbb csapat" címet, amit rendszerint az utolsó helyezetté lett.) Bogdány Csaba mezőny legjobbja díjával viszont mindenki egyet ért, azóta a DVTK.eu fórumán már követelik is, hogy a DVTK vezetése igazolja le.

Amikor bárkivel beszéltem a teremfociról, aki nem tudott kinn lenni, kivétel nélkül rákérdeztek a próbajátékosokra. Sokkal okosabbak nem lettünk, mert mégiscsak nagypályára kellene igazolni őket, nem terembe. Az biztos, Rooney (Roszel Róbert) küzdős típus, nem félti sem magát és sem az ellenfelet.

Az általános iskolában tanult bevezetés, tárgylás befejezés szentháromság utolsó részeként azt kell mondjam, mindent összevéve szórakoztató nap volt: aranyosak voltak a gyerekfocisták, jó volt ismét pályán látni a Diósgyőrt és találkozni néhány ismerőssel. A hangulatra nem lehetett panasz, de azért messze nem volt olyan, mint egy éve, amikor a Bajtársak szervezésében "Összefogás a Diósgyőrért" elnevezéssel játszott egymás ellen a DVTK akkori és öregfiúk csapata. Most is borsózik a hátam, ha megnézem az akkori videót.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése