2010. január 14., csütörtök

A DVTK centenáriumi mezéről

Nyilvánosságra került, hogy néz ki a hazai centenáriumi mez és az idegenbeli lehetséges variációi.




A hazai mez telitalálat, már most biztos, hogy veszek belőle. A centenárium pont arra ad alkalmat, hogy visszanézzünk a múltba (nem pedig állandóan révedezzünk, hogy "mekkora focista volt Puskás Öcsi, ajjaj!"), ez a mez pedig a kezdeteket eleveníti fel. Talán egyedül az "Errea Miskolc" felirat furcsa, de úgy hallottam, a végleges verzión már nagyobb távolság lesz közte és nem folyik össze, aminek nem kell.

Az idegenbeli mez kérdése nyitott, négy verzió is készült, lehet szavazni.

Ebből három csíkos. A vízszintes vagy függőleges kérdésben ízlés dolga, hogy kinek melyik tetszik, de ha a történelmet vesszük alapul, akkor a DVTK egykori mezeit végignézve egyértelmű, hogy a függőleges mellett kell letenni a voksot, mert a vízszintes "csak" a '90-es évek végén és 2000-es években volt elterjedt. Utóbbinál pont a centenárium különlegessége vész el, ha a közelmúltban, sőt, a jelenben is használt mezre esik a választás.






Bevallom őszintén, a két függőleges csíkozású mezből nekem a piros alapú tetszik jobban, de mivel váltómezről van szó, praktikus okokból mégis a fehér tűnik jobb választásnak (ie: legyen mit felvenni, ha az ellenfél pirosban játszik).

Éppen a gyökerekhez való visszatérés miatt nem gondolom azt, hogy fekete-aranynak kellene a centenáriumi idegenbeli meznek lennie, annak semmi hagyománya sincs, mindössze egy-két évig volt használatban néhány éve. Ráadásul a klub színeitől eltérő váltómez is modern találmány, mezeladásból hatalmas összegeket kaszáló klubok is csak az ezredforduló óta alkalmazzák.


Még egy kifogásom van a fekete-arany ellen: ha erre rákerül a reklám (jelen állás szeritn piros-fehér AVE), akkor máris nem fekete alapon arany keresztet látunk, hanem valami katyvaszt.

Még egy dolog jut eszembe a szavazásról, ami kettő is. Az internetes szavazások sajátossága, hogy lehet csalni, remélem, senki nem folyamodik ehhez, mert igazából senkinek nem érdeke bármelyik mez "győzelme". A másik pedig a szavazatok eloszlása. Ha a többségnek a függőleges csíkos mez tetszik, akkor is előfordulhat, hogy kisebbségbe kerülnek, mert megoszlanak a szavazatok a két változat közt. De ki mondta, hogy igazságos a világ?

6 megjegyzés:

  1. Esetleg lehetne rátenni a mezre egy négylevelű lóherét. Ha már Veréb Gyuri bácsi mindig azt osztogatta a többieknek! :o)

    VálaszTörlés
  2. nem akarok flamerkedni de olyan opció nincs hogy egyikse? :-) Az első még csak-csak, mármint alapjaiban, de a "feliriatok" sehogyse passzolnak, főleg ha fehér alapon lesz belógva világos minta. A piros fehér vendégmezek teljesen semmitmondóak, az utolsó pedig egy szipmla Inter-centenáriumi koppintás, szóval a tervezők se sz*rtak be az erőlködéstő az biztos.... na de mindegy, évek óta nem volt korrekt mezünk, bár a centenáriumra azért összekaphatnák magukat főleg ilyen elcseszett sálak készítése után. na kb ennyi ünneprontás elég is volt, bocsi

    VálaszTörlés
  3. amúgy at uccsó 4 fent van az errea honlapján, képen azért valamivel jobban néznek ki (a linkelést nem lehetne megoldani kommentbe? errea.com és ott a termékek közt van, meg lehet tervezni is mezt, bár csak errea-s keretek közt)

    VálaszTörlés
  4. @koppany77: csak a kapusmezre ;-)

    @Szkítör: mire gondolsz? Egyik se = félmeztelenül játsszon a csapat?

    "Inter koppintás" - A Parma korábban játszott ilyenben, ráadásul ők nem csak évforduló idején használták emlékeim szerint.

    "linkelés kommentben" - keresd meg a Google-t ;-) Egyébként lehet linkelni, egy icipici html tudás kell hozzá

    (a href="http://www.alinkelniakartoldalurlje.hu")erre lehet kattintani(/a)

    a ( helyett legyen <, a ) helyett pedig >

    Egyébként nem tudom, miért a fanyalgás. A hazai centenáriumi mez sztem direkt nekünk lett tervezve, ezért nem is szerepel az Errea kínálatában. Ez gondolom jó pénzt kóstált. Az idegenbeliek? Igen, ott a már meglévők közül válogattak a klubnál. De melyik a fontosabb, a hazai, vagy a vendégmez?

    VálaszTörlés
  5. @nkocsis: tényleg, a kapusmez hogy fog kinézni? Illetve azt lehet majd kapni?

    VálaszTörlés
  6. igen, végül is az utolsónál utóbb láttam is hogy a fantázianeve is parma, de nyiván az Inter miatt vetődött fel.
    A hazaival nem lenne gond, hisz a régi mez miatt adott, csak ahogy írtam, ami rákerül az így elrendezve nem néz ki valami túl jól.

    VálaszTörlés