Bemutatkozott a (3-as kódjelű) Tornyi-csapat

Méghozzá felemás módon. Ahogy egy héttel korábban a teremfoci döntőjében, most a felkészülési időszak első edzőmeccsén maradt alul a formálódó DVTK az e tekintetben nyilván jóval előrébb tartó (és sosem lebecsülhető) Bőccsel szemben. Most is kis különbséggel. De azért simán.
Igaz, az edzőmérkőzésen már megint újabb emberek léptek pályára piros-fehérben, mármint őszhöz képest is, de a múlt hétvégéhez képest is. Szóval a keret még bőven a formálódás állapotában van, ahogy a tréner is mondta pár napja, nincs még csapat, de még keret se. Naná, szinte teljesen új gárdát kell összeraknia, sok (lesz) az érkező, másféle játékra van igény, és pláne eredményességre.

Mindazonáltal a szurkolók között most is stabilan megvan az a réteg, amely felkészülési meccsre nem azért megy ki, hogy a felkészülés menetéről, állásáról meggyőződjön, netán az aktuális próbajékosokról alkothasson saját benyomás - hanem hogy azonnali "eredményt" követeljen, ragyogó támadófutballt, győzelmet. Nekik bizonyára hiába magyaráznák a józanabbak, hogy egy-egy ilyen 90 perc alatt akár még a győzelem-vereség ténye is tökéletesen mellékes lehet a szakvezetés szemében, amely viszont értelemszerűen bizonyos emberek tudásáról, formájáról,e rőállapotáról, valamint ezen emberek egymással való együttműködési készségéről, az összjáték lehetőségeiről szeretne képet kapni. Az adott időbeli fázisnak megfelelően.

Nemrég sms-ezett Nobi barátom, hogy ha már én is ott voltam szombaton déltájban a hátsó műfüvesnél, írjam meg, mint láttam. Oké, legalább maradjon a blog krónikájában nyoma az eseménynek.

Nos, nem tudjuk megmondani megmondani, milyen volt a kintlévők körében a józanabbak, illetve a követelőzőbbek aránya. Csak azt: összesen talán ezren is megvoltunk. Mondják, népszerű a futball Miskolcon... A magam részéről igyekeztem olyan fotót készíteni, amin látszik, a pályát három oldaláról is körbeállják a népek, tehát nem csak a szokványos betonizé, -lépcső van tele nézővel, hanem a főutca felőli kapu mögött is végig álltunk, meg onnan jobbra, a Digéphez vivő járda mentén is még minimum százan. Persze, páran a Szinva partján is, szemben.
Szerencsés helyzetben voltunk (azaz voltam én), mert a tömeggel szemben hamar képet kaptam a mezszámok és arcok-nevek összefüggéseiről: Farkas Gábor technikai vezető adott egy papírt, amire minden fel volt írva. Mások csak találgatták, melyik az a Peres (ő sérült le egész az elején, le kellett cserélni), a Marian Victor, a Crnagorac (előbbi ügyesnek, utóbbi ügyetlennek tűnt), és hogy a sokat tetszését elnyerő 20-as, az Zsivoczky. A kapuban végig Malinauskas állt, ő kapott kettőt az első félidőben, megoszlanak a vélemények, hogy benne volt-e valamelyikben is, mindenesetre olvastam a dvtk.eu-s fórumon hozzászólásokat, miszerint ő megfelelő megoldás lesz. Fene tudja. A túloldalon, be kell valljam, nekem jobb érzés volt nézni az immár a bőcsi kapuban álló Giák Tamást; amíg ő volt ott, nem is kaptak gólt. (Félidő 0-2.)


Na, szóval, nagy okosságot nem lehetett leszűrni a nyitó 45 percben látottakból, világos volt, hogy a hazaiak nem nyerni vagy "villogni" akarnak, és még azt is megértettem - amit azért elég sokan nem -, hogy még a kapura lövést sem ambicionáljuk; ez a találkozó nem erről szólt. A szünetben nagyobbrészt átalakult tizenegy más felfogásban, agresszívabban és gólratörőbben lépett fel, ebben szerepe lehetett egy edzői fejmosásnak, de én itt is inkább azt hiszem, hogy őket egyszerűen már más feladattal (hajtsatok, szerezzetek gólt, szórakoztassátok kicsit a közönséget) küldte ki Tornyi Barnabás.
Ki volt jó és ki kevésbé? Mint mondta, nehéz okosat mondani. Akadnak, akiknek Roszel tetszett, vagy George, mások a legkevésbé sem voltak elragadtatva tőlük. Az említett belső védőről azért többen mondták (bennfentesek is), hogy ő nemigen marad itt, nem megoldás.
Ugyanakkor egy alighanem mellőzésre ítélt hátvédünk, Lakatos Béla gólt fejelt, azzal lett döntetlen. (Valamivel előtte Lipusz szép, erős szabadrúgást eresztett meg, abból lett a szépítés.) Ennél érdekesebb volt - amellett, hogy a 3-2-es végeredménnyel a Bőcs azért csak elvitte a képzeletbeli három pontot, némi rosszérzést és hiányérzetet hagyva a sok száz nézőben -, hogy a második játékrészben pályára lépett olyan valaki is, akinek neve és száma (8) nem is szerepelt az említett listán. Nem tudom, mások hogy voltak vele, én nem jöttem rá - igaz, épp átellenesen játszottak akkor hozzám képest a fiúk -, csak lefújás után Hagymási Zoltántól tudtam meg, hogy Brnovics volt az, aki a messiásként várt győri különítmény előőrseként szombat reggel váratlanul befutott és mezt kért. Hajtott, ügyesebbnek és energikusabbnak tűnt, mint aznapi elődei a csatárposzton, lőtt is lesről egy gólt; ha az szabályos, máris belopta volna magát a hazai szurkolók szívébe. Talán így is. Igaz, ezt Bajzáttól még inkább várjuk.
Ahogy a folytatást is.

Ennyit tudok elmondani, folytatni amúgy sem tudom, mivel kezdődik (már el is kezdődött) a Minnesota Vikings - Dallas Cowboys NFL főcsoport-elődöntő netes közvetítése! Tudom, hogy "csak a Diósgyőr"... de azért nem csak.