2010. január 25., hétfő

Elkezdődött a centenáriumi ünnepségsorozat

Ugyan volt szombaton egy edzőmeccs is, de kezdjük a vasárnapi teremfocival a frissebb élmény miatt.

Vlado Jeknic és Bojan Brnovic kellemes helyzetben (Fotó: Kun Peti)

A DVTK100 centenáriumi teremtornával kezdődött az egész éven át tartó ünnepségsorozat. Nem akarom különösképpen a szervezőket kritizálni, de mintha egy kicsit nagyot álmodtak volna a kétnapos centenáriumi teremfocival. A két nap rendben van, de több olyan dolog is volt, ami szinte kódolta, hogy szombaton nem lesz sok néző. A Focifarsangokon mindig nagy népszerűségnek örvendtek az öregfiúk, de őket tenni főattrakciónak! Főleg úgy, hogy nincs is más attrakció aznap mellette, mert a szurkolók meccsei annak a 20 drukkernek biztosan hatalmas élményt jelentettek, de a többi nézőnek nem hiszem. Van több is. Ha a nép ki van éhezve a focira, akkor tömegek mehetnek ki egy U19-es osztályozóra is - volt rá példa -, de ha másnap jön az első csapat, akkor annyit éhesen is kibír az ember. És a fő probléma: ugyanabban az időpontban ingyen meg lehetett nézni a DVTK előkészületi meccsét a Barcika ellen, amikor a teremben a mai csapat egy része a szurkolókkal szórakozott (jó értelemben). Én sem voltam kinn szombaton, csak vasárnap.

A vasárnapról egy mondatban azt tudom elmondani, hogy a Diósgyőr - Debrecen meccs egymaga volt akkora élmény, hogy utána már bármi történhetett és sajnos egymaga többet nyújtott, mint az azt követők összesen. A nyitómeccset komolyan vette mind a két csapat (meg is sérült Horváth Gábor), jót tett az iramnak a sok csere és mindkét oldalon voltak ügyes játékosok. Bajzát már az elején belopta magát a szurkolók szívébe - ugyanezért az erőszakos, sokszor szabálytalan játékért utáltuk győriként -, nagyon bízom benne, hogy nem lövi el az összes puskaporát télen. Nekem mégis Brnovic játéka tetszett jobban, mert sokkal inkább csapatjátékos, nem csak gólt lő, hanem elő is készít. És biztosan végigjátssza a meccsket, nem csak a bíró jóindultán múlik, hogy leküldi-e vagy nem. A meccset mégis Ivan Rados nyerte meg a Diósgyőrnek. Két gólt kaptunk attól a Lokitól, amelyik a 10-et lőtt a Nyíregyházána és 8-at a B.-A.-Z. megye válogatottjának. Tudom, még egy kapusnak is más a kispálya mint a nagy, de ez a teljesítmény biztató volt.

A többi meccsről kár sokat beszélni. A DVTK - DVSC-t még elnéztem volna egy ideig, később viszont már sok volt a 2x20 perc. A Nyíregyháza - B.-A.-Z. megye válogatott legalább izgalmas lett a végére, de a többiben néha unatkoztam volna, ha nincs kivel beszélgetni. Jó volt a "vegyes zóna", ahol bárki szóba állhatott a játékosokkal, készültek közös képek is, de Búránnyal például a másik kapu mögött, az ajándékboltnál váltottam néhány szót.

A DVTK - B.-A.-Z. megye válogatott meccs csak néhány percig tűnt izgalmasnak, amikor váratlanul kiegyenlített Vámosi, a Nyíregyháza meccs legforróbb pillanata az volt, amikor - persze pont ezt nem láttam - az egyik nyíregyházi kiszólt(?) kifelé köpött(?). Állítólag Szentes Lázárt nem lehetett meggyőzni, hogy engedje el az első csapatot, így a tarcsi jött, de legalább megvolt az áldozat, mint a Harlem Globtrotters bemutatóin.

A már említett Bajzáton és Brnovicon kívül Supic és Jeknic játéka tetszett, de Huszák Tamásnak is voltak szép megmozdulásai. Hm, ha jobban belegondolok, akkor ők öten alkották az első sort, amely nagyságrendekkel jobb és eredményesebb volt a másiknál.

A torna méltó volt a centenáriumhoz, végül botrány sem volt, amire azért a Nyíregyháza meccs előtt nem mertem volna fogadni. Sőt, a bemutatáskor még szolid taps is felhangzott! Nem volt zsúfolásig telt ház, de azért megtelt a sportcsarnok. De az is látszik, a focifarsangok időszaka elmúlt, és már nem is tér vissza.

1 megjegyzés:

  1. a balhé tömören: a nyíregy meccsre a régi balhésok közül is lementek páran a korláthoz, egyikük beszólt valamit miskolczinak, aki ránézett, majd arconköpte. szerencséje volt, hogy kartávolságon kívül állt, amondó vagyok.

    egyébként a tirpákgyalázás innentől indult be igazán, kár érte, de keleti szomszédaink ismét megmutatták, hogy kicsit máshogy vannak összerakva belül.

    eredményhirdetésre nem megjelenni meg minden szempontból bunkóság. főleg, ha a szabolcs volános busz még kint áll a csarnok előtt. pont.

    VálaszTörlés