2009. október 21., szerda

A második centenáriumi sál

Mottó: Azért írok időnként sálakról, hátha egyszer
valaki megdob egy Emigrantes Rojos sállal

Még tavasszal vettem egy elég gyengécske selyem centenáriumi sálat, most itt a második, igaz ez kötött.



Rögtön az elején leszögezem, ez sokkal jobban tetszik, sőt, ez tetszik. Az 1910-2010 feliratú oldal szinte tökéletes, kár, hogy nem az aranykeretes címer került a sálra.

Talán a képeken nem jön igazából át, de a rojt és a kísérőszín sárga, méghozzá élénk sárga, egy aranyosabb árnyalattal biztosan jobban mutatna, de igazából ez sem ront az összhatáson.

Nekem a másik oldal kevésbé jön be, a "Diósgyőrinek születni kell" szlogen már a pólón sem volt kedvencem, a "100 éves a Diósgyőr" feliratot pedig nem érzem sálra valónak. Nem tudom megfogalmazni, miért, de olyan hivatalos szaga van.

Még egy kritikai észrevétel, a két oldalon a betű ezen is ugyanabba az irányba állnak, tehát a hosszú használat során ez is el fog "görbülni", nem is beszélve a sálazáskor fejjel lefelé tartott sálak problematikájáról.

Mindent összevetve örülök ennek a sálnak, a jobbak közé tartozik.

(Kötött kétoldalas Diósgyőr centenáriumi sál, 2800 forint, kapható a Déryné sörözőben )

14 megjegyzés:

  1. nem lesz itt a blogon címkefelhő?
    hiába címkézel, ha utána nem tudjuk előhívni a 'sál' cikkeket, csak ha egyet előbb nehezen megkeresünk.

    VálaszTörlés
  2. tudnátok segíteni?

    keresek egy ideje selyemsál gyártókat,
    találtam is,
    és most az egyik azt mondja, max 1 m-est tud csinálni.

    nehéz elképzelnem, de az 1 m-t nagyon kevésnek találom egy drukkersálhoz.

    ha van valakinek selyem, ami 'jól fekszik', alkalmatos,
    az megtenné hogy megmondja, milyen hosszú?

    köszönöm

    VálaszTörlés
  3. @piros: 120 cm-re emlékszem a szélessége pedig 18 cm.

    VálaszTörlés
  4. Piros!!! nézz szét itt! itt tutik a cuccok csak bonyolult a rendelés.De ha elhivatott vagy biztos menni fog! www.tifo.it
    Itt csak kötött van www.fuxin.hu
    elküldöm az árajánlatot amit küldtek,ha kéred
    Nézzegess itt is szét:http://forum.index.hu/article?t=9019067
    Azt ugye tudod hogy a Dvtk és a cimer copyright os cuccok ,és pillanatok alatt remélhetőleg a szembetalálod a magad a klub jogászával. Legalábbis remélem! Ha ultraklubodnak akarod csinálni gondolom az nem gond.Ha tudod használni az infot egy tiszteletpéldánnyal megdobhatsz!!!!:)

    VálaszTörlés
  5. nkocsis! Mostmár hogy te vagy a dvtk.eu szerkesztője, felvethetnél egy grafikaversenyt sál témakörben a hivatalos oldalon! A legjobb sálakat legyárhatnák! Gyüjtöm én is sálakat és Dvtk szurkolok nem vagyunk valami tulságosan eleresztve! Évente simán kiadhatnának 2-3 újjat! Megvenném!!Az tuti! Felvethetnéd a klubvezetőknél!

    VálaszTörlés
  6. Mármint sálak választékában nem vagyuk eleresztve! Egy jó sálra mindig jut egy kis lové!

    VálaszTörlés
  7. Norbi,
    ez a sál megvan neked?

    http://img253.imageshack.us/img253/6619/sal.jpg

    VálaszTörlés
  8. A Twitteren (http://twitter.com/dvtkblog/statuses/5474721767) írta Norbi, hogy ő is beszerezte már az új sálat, ami nem rossz, de majd úgy is leírja kritikát ;) Segítek elkezdeni neki: a két oldalon a betűk ennél is egy irányba állnak, ami sorozatos használat után ennél is görbülést fog eredményezni.

    VálaszTörlés
  9. @Vifon: Versenyt lehetne, de ki gyártatná le? A klub nem foglalkozik ilyennel.

    @piros: Nincs. Ha jól emlékszem, ez valami egyedi sál volt, ami talán véletlenül készült az első, nagyon hosszú sál melléktermékeként. Pont ezért értékes.

    @Paparazo: Ahogy mondod.

    VálaszTörlés
  10. Legyen verseny,
    én legyártatom!

    VálaszTörlés
  11. Sziasztok!

    Lenne egy kérdésem.
    Akkor végülis hol lehet kapni centenáriumi sálat? Csucsu-bár, Déryné söröző?
    Belvárosi ajándékbolt már nincs?
    És ezek mikor vannak nyitva? Hétvégén nyitva vannak esetleg? Mert hétközben nem vagyok Miskolcon...
    Köszi!

    VálaszTörlés
  12. @Jgermeister: ezt a Déryné utcában található Déryné Sörözőben (a színház mellett).

    VálaszTörlés
  13. még vasárnap is nyitva van, általában reggel 9től este 10ig tuti

    VálaszTörlés