2009. október 8., csütörtök

Miért nem írok az U20-as vébéről?

Már tart egy ideje Egyiptomban az U20-as világbajnokság, a fél, negyed ország, a futballtársadalom lázban ég (ki emlékszik már a Honduras elleni betlire!). Viszont én még egy sort sem írtam a blogomban róluk, csak a twitteren. Miért, kérdezi Johnny?

Pedig ott van a nyolc közé jutó csapatban két diósgyőri, Takács Péter és Balajti Ádám is!

Balajti Ádám (Fotó: fifa.com)

Hát ez az. Bármennyire is lelkesít az eredmény - nem lelkesít, nem az a jó utánpótlás válogatott, amelyik jó eredmény ér el, hanem az, amelyikből minél többen lesznek az A válogatott stabil tagjai -, ez a blog a DVTK-ról szól. Persze írhatnék Balajtiról és Takiról, de sajnos eddig megmagyarázhatatlan okból csak epizódszerep jutott nekik. Elsősorban nem is a percek számára gondolok, hiszen azt kevesen vitathatják, hogy Németh Krisztián jobb játékos Balajtinál, hanem arra, hogy Egervárinak milyen elképzelése van velük.

Takácsnak egy közel teljes meccs jutott jobboldali középpályásként, és korábban egy negyedőra jobbhátvédként. Balajti sem járt jobban, előbb ~5, majd 24 percet játszhatott, de másodszorra saját elmondása szerint is néha szinte jobbhátvédbe kellett visszazárnia. Így nehéz kiemelkedő teljesítményt nyújtani.

És persze végig ott motoszkál a tudatalattimban az a nem szép gondolat, hogy azért Takácsra és Balajtira nagy szükség lenne Miskolcon is, pontosabban legközelebb Nyíregyházán.

Szóval ez a vébé egyelőre nem Takácsról és Balajtiról szól, ezért nem írtam róla.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése