Hajrá, vidék!

A Diósgyőr - Debrecen meccs közben és után is többször felhangzott a régi szlogen: hajrá, vidék! Én személy szerint nem szeretem az ilyen általánosításokat, még emlékszem, amikor a '90-es évek elején jóban voltunk a kispestiekkel, akik kijártak a pesti meccseinkre, és én is ott voltam a Honvéd - MUFC-on sok más diósgyőrivel együtt. A Nyíregyházát, Pécset, Kazincbarcikát és sok más vidéki csapatot pedig már akkor sem zártuk a szívünkbe, szóval szlogennek jó volt, tartalomnak már kevésbé.

De most nem erről szeretnék írni, hanem arról, hogy milyen álszent dolog, amikor a pesti csapatok a múltjukkal kérkednek, ráadásul a legtöbb pesti szurkoló annak a rendszernek a kérlelhetetlen ellenségének tünteti fel magát, amelynek valójában kegyeltje és haszonélvezője volt a klubja. Még a Ferencváros is hét bajnoki címet nyert 1949 és 1989 közt, a Honvédról és az Újpestről nem is beszélve.

Mindez arról jutott most eszembe, hogy 15 éve nyert bajnokságot a Vác. Ennek kapcsán megnéztem, hogyan alakult a "Budapest - vidék párharc".

Az 1926-27-es szezonig ugyebár külön rendezték a Budapest- és a vidékbajnokságot (utóbbit a DVTK 1924-25-ben meg is nyerte). Ezen kívül 1945 tavaszán csak a budapesti csapatok vehettek részt a bajnokságban, ez összesen 25 sorozat vidékiek nélkül, majdnem a negyede az eddig megrendezett bajnokságoknak.

De még érdekesebb, ha azt nézzük meg, mi történt a rendszerváltásig és mi azután. Óriási változás! Míg az 1988-89-es bajnokságig lejátszott 87 szezonban mindössze négyszer (Nagyváradi AC 1943-44; Győri ETO: 1963 ősz, 1981-82, 1982-83), addig az azóta megrendezett 19 bajnokságban hétszer is vidékiek nyertek (Vác: 1993-94; Dunaferr: 1990-2000; ZTE 2001-02, DVSC 2004-05, 2005-06, 2006-07, 2008-09). Persze nem meglepő, ha tudjuk, hogy az előző rendszerben mindegyik pesti csapat mögött minisztériumok álltak, a pénz nem volt gond. Amit pedig nem lehetett elintézni pénzzel, azt elintézték hatalmi szóval. Ki tudja, hány játékos került úgy Pestre, hogy szabad akaratából eldöntötte, akar-e másfél, két évig katonaruhában bohóckodni, vagy inkább focizik a Honvédban, Újpestben. És persze ezek után kialakult az a kép, hogy a jó játékosok, akiket számításba lehet venni a válogatottnál Pesten játszanak, így amelyik vidéki focistának ilyen ambíciói voltak, az is jobban tette, ha Budapestre igazolt. És ez utóbbi túlélte a rendszerváltást, így lenne ma is, ha közben Budapest helyét nem veszi át a külföld és most már úgy hangzik az aranyigazság Tisza Tibor esetében, hogy ha az Újpest helyett a Bundesliga kettőben játszana, akkor bőven állandó válogatott kerettag lenne.

Változott a világ, a politikai hatalom helyett/mellett most a gazdasági hatalom összpontosul Pesten, de már a vidéki csapatok is labdába tudnak rúgni.

Szóval szép dolog a történelem, imádom is, de azért jó lenne, ha a számokat történelmi környezetükben nézné mindenki.

De végezetül őszintén bevallva, engem az sem bántana, ha az összes eddigi bajnokságot pesti csapatok nyerték volna, ha jövőre, két év múlva, egyszer az életemben a DVTK kapná az aranyérmet!

DVTK - DVSC másodszor

Jön a szokásos szerdai poszt - ezúttal csütörtökön - a kedd esti meccsnézés után. És abban sem szokásos, hogy tegnapelőtt este csak a második félidőt láttam, így csak részleges volt a memóriafrissítés.
Mindenekelőtt egy óriási hibát kell korrigálni - mea culpa, mea culpa maxima - a második gól előtt nem Bogunvic, hanem Lakatos volt az, aki rosszul helyezkedett és nem tudott fejjel tisztázni. De ezzel együtt az egész védekezést el lehet marasztalni. Érdemes visszanézni a harmadik kapott gólt, a jobb oldalon öt játékos állt, balon pedig senki, Gohér rohant kétségbeesetten, amikor Dombi megkapta a labdát.

Dicsérni pedig Takács keresztlabdáit lehet, sokat nem haladtunk vele előre, de arra pont jók voltak, hogy megmozgassák a Loki védelmét. Az ismétlés egyértelmű győztese pedig Lipusz volt. Jól játszott, sokat lendített a beállásával a csapat előrejátékán.

Arról már korábban is szó volt és a baráti beszélgetésekből, kommentekből úgy tűnik, szinte mindenki egyetért abban, nem a Tóth és Homma által szerzett 9 és 8 gól a kevés, hanem a középpályás sor találatai hiányoznak. És a Debrecen ellen nagyjából kiderült számomra az is, hogy miért. Egyik középpályásunk sem mer igazából fellépni a támadásokhoz, valahogy úgy vannak vele, hogy ott a két csatár, oldják meg ők. Ritkán ért úgy véget egy támadás - a pontrúgásokat kivéve - hogy a 16-oson belül legyen egy középpályásunk. Lipusz jó volt szélen, de befelé, a kapu felé egy kivétellel nem mozdult. Lippai, ha passzolt, akkor lépett is a társ mögé, a visszapasszért, ritkán indult meg előre, kérve a labdát. Kamber és Takács pedig eleve védekező játékos, akiknek a gondolkodásában az van benne, hogy szép dolog a támadás, de ha elveszítjük a labdát, akkor nekem kell visszafutni és visszaszerezni. Ahodikpét a kapu előtt az egész bajnokság során szinte nem is láttam a kontrákat kivéve, Szélpál az ikertestvére. Még talán Stanicban van leginkább benne ez a típusú játék, de bármennyire bíztam benne a tavasz elején, sokat nem mutatott. (Szabó Viktor csatár, még ha néha a középpályán játszott is.)

Apropó Stanic. A tv előtt ülve azon gondolkodtam, miért nem állította be Gálhidi. Lippai a végére ismét elfáradt, szükség lett volna a frissítésre. Aztán leesett, azzal, hogy Vojinovic védett, csak négy légiós lehetett a mezőnyben szerepeltetni. Bogunovic, Milicic, Kamber, Homma. Közülük kinek a helyére állhatott volna be? Ha nyáron Köteles külföldre igazol, akkor ez jövőre sok problémát okozhat, mert nem hiszem, hogy a centenáriumi évben kevesebb légiós lesz a keretben és újabb fiatalok feltűnésére sem számítok. A megoldás Szerbia EU-társult viszonya lehetne még, de az is nagyon messze van.

Jó magyar játékost pedig nehéz lesz idecsábítani, ha az újságokban megint a DVTK pénzügyeiről lesz szó. Közben a Vasas szép lassan megszűnik, Újpesten is beérik Siófok és Diósgyőr után Sallói munkájának a gyümölcse, de valahogy mégis ránk hamarabb harap mindenki.

És a végén még egy gondolat a mezről. Nekem semmi problémám nincs azzal, hogy idegenben a klubszínektől eltérő idegenbeli mezben játszik a DVTK, ahogy végignézek a lelátón, sokan abban járnak, elfogadták, meg is szerették a fekete-arany kombinációt. Azt azonban nem értem, hogy itthon miért kell abban játszani. A két klub technikai embereinek már jó régen meg kellett volna állapodni abban, melyik csapat miben lép pályára. Ja, hogy a Debrecennek nincs más? Az miért a mi problémánk? Oda kellett volna adni nekik a fekete-arany mezt a mi reklámjainkkal, játsszanak abban, jövőre biztosan hoztak volna a piros és fehéren kívül kéket, de még lilát és zöldet is.

Mi lesz veled, DVTK?

Egészen másról akartam írni, de most minden eltörpül amellett, hogy felszámolási eljárás lebeg a DVTK feje fölött.

A történetet nem ismétlem el, előbukkant egy, a Sallói-Siliga páros által felvett hitel, amit a május 25-i határidő után maximum 8 nappal ki kell fizetni, különben felszámolási eljárás indul a DVTK ellen, ami talán nem is lenne óriási baj, ha ez nem jelentené a klublicenc többé-kevésbé automatikus visszavonását.

Sajnos, engem már nem tud nagyon felidegesíteni egy ilyen hír, olyan sok hasonlót hallottam az elmúlt években. Majd akkor ver szaporábban a pulzusom, ha azt az Andrássy úton járva azt látom, hogy egy nagyobb brigád talicskán tolja az 500 eurósokat a klubházba. Volt már itt megszűnés, majd újrakezdés a 7. osztályban; telephelycsere az utolsó pillanatban és sok minden más is. A közös minden esetben az volt, hogy még a legutolsó pillanatban is ígérgetett valaki. Ezért megtanultam, pénzügyekben, ahol abszolút nem látok tisztán csak utólag mondok bármit is, nem idegesítem fölöslegesen magam.

Most ígérgetés nincs és azt hiszem, annyival jobb a helyzet, hogy a tulajdonosoknak van pénzük. Az más kérdés, hogy nem akarják a DVTK-ra költeni, de ezen elhatározás megváltoztatásának még mindig nagyobb a valószínűsége, mint annak, hogy Ott Erzsébet, Reszeli Soós István, Kuti István, Sallói István - és a sor még hosszasan folytatható lenne - hirtelen talál némi pénzmagot a párnájába varrva. Illetve pontosítok, Baranyi Sándor jelentette ki, hogy ad egy "bizonyos" összeget, de többet nem. Wicha nem nyilatkozott egyelőre, bár az homályos előttem, ő pontosan milyen módon is kapcsolódik a DVTK-hoz. Mezszponzor? Résztulajdonos?

Mivel jó a fantáziám, el tudom azt is képzelni, hogy egyelőre "csak" egymás idegeinek szilárdságát próbálgatják a felek, helyezkednek a minél jobb alku érdekében. Aztán ahogy jön a végső határidő, úgy válnak egyre rugalmasabbá. Mert egyik félnek sem érdeke, hogy ne egyezzenek meg, csak az a nagy kérdés, pontosan mi lesz az alku tárgya. Nem vagyok üzletember, de azt elég rossz húzásnak gondolom, hogy x forint befektetést hagyok elúszni x/10 forint miatt (főleg úgy, hogy a pletykák szerint van is érdeklődő a klubra, aminek jócskán visszaesik az értéke NB I-es licenc híján) és feltehetőleg Néder is így gondolkodhat, viszont ~10 millió a számlán sokkal többet ér, mint a behajthatatlan 16. Szóval nem számítok arra, hogy június elejéig megoldódjon a helyzet.

És mi lehet a megoldás? Például tagi kölcsön, ami később átalakul támogatássá, tulajdonrésszé. Kérdés, hosszú távon itt tervezi a jövőjét valaki? A másik lehetőség, ami a szép emlékű DKSK haláltusáját is meghosszabbította, hogy a jövőbeni támogatás terhére a város előre folyósítja a hiányzó összeget. Ennek az a veszélye, hogy akkor nyáron/ősszel kell kevesebb pénzből gazdálkodni, tehát semmit nem old meg véglegesen, csak a problémát odázza el. És ezen túl a mindenkori önkormányzatot el is lehet felejteni, a DVTK egy magánvállalkozás, amit nem kell támogatni. Az utánpótlást, infrastruktúrát (stadion) igen, a klub működését - bármilyen fájó is - nem. És ezen kívül is van biztosan más megoldás, amire én nem is gondolok.

Szóval van még néhány nap és kiderül mi lesz a DVTK sorsa és némi akasztófahumorral mondom, most jobb a helyzet, mint 2000-ben, mert nem legalulról kell újrakezdeni, hiszen van egy NB III-as csapatunk is.