2009. október 27., kedd

A magyar futball parizergyára

Rósa Dénes magyar labdarúgót arról kérdezik a sportnapilapban, hogy mit szól hozzá, csapata, a Ferencváros csak a 13-dik helyen áll az NBI-ben. Azt válaszolja, nocsak, annyiadikak lennénk? Mert hogy ő azt nem nagyon figyeli, nem nézi, úgymond a táblázatot, hogy "pontosan" hol is állnak rajta. "Sejtette" - mondja -, hogy nem valami elöl. Hát, tényleg nem.

A nagy dirrel-dúrral a másodosztályból felkerült - felmenedzselt - Fradi jóformán ott van, külfölditőkéstül, angol tulajdonosostul, lipcseistül és rósástul, újstadion-beruházásostul és így tovább, szóval kábé annyit hozott az őszön, mint a júliusban épp csak hogy megmaradt Diósgyőr. Ifikkel, másodvonalbeli kiegészítő emberekkel, innen-onnan szezonközbeni erősítésként összekapirgált játékosokkal. Ja, és itt még az edző is majdnem lemondott, az eredménytelenségre hivatkozva.

De vissza a nyitógondolathoz: szóval Rósa barátunk nemigen van képben, tulajdonképpen miként is szerepel az ő csapata. Hogyan működik a munkahelye. Mi a hétről hétre, napról napra elvégzett munkája eredménye.

Elmeséltem ezt az édesapámnak. A sommás vélemények embere, csak annyit mondott rá, "ezek", mármint a magyar focisták, "ilyenek". Tudniillik "mind". Szerinte csak azt nézik, mikor vehetik fel a pénzüket, meg kicsit edzenek, kicsit focizgatnak. Más nem izgatja őket. Mi tagadás, lám, van, akit az sem, kiesnek-e év végén vagy bajnokok lesznek... Csak szólna azért a menedzsere.

A sommás véleményekkel én nem szoktam egyet érteni. Nincs olyan, hogy "mind", meg az élet különben sem egyszerű, sematizálható. Hanem azért a bennem lévő kisördög csak felteszi a kérdést: vajon a mi szeretett DVTK-nknál is vannak ilyesféle emberek? Játékosok, akiket ennyire foglalkoztat (csak), hogy hol és milyen eredménnyel szerepelnek éppen? Akiknek netán a meccsek végi közönséghez törleszkedés is csak nyűg, mert tíz perccel később ülhet autóba, hogy hazainduljon végre? (Független attól, hogy városon belül vagy az ország egy más tájára.)
Fogalmam sincs. Kíváncsi lennék.

Persze, nem várok névsort. Elvégre ki tudhatná (biztosra). Meg illúzióromboló is volna. És akkor onnantól hogy...?
Mondják, az ember ne nagyon menjen a parizergyárba, mert megtudja az igazat.


(Lehetne egyik oldalról igazolná, másikról cáfolni a méltatlan feltételezést, mondjuk, most szombaton, az Üllői úton, több száz vendégdrukker előtt, értésére adva Rósának és társainak, hogy ők bizony immár csak 14-15-16-dikak, a Diósgyőr meg előrelépett legalább két helyet, bottal üthetik a nyomunk!)

(Persze, tudom, előtte még kupameccsen kellene helyt állni itthon a 3-0-ás előnnyel érkező MTK-val szemben... A felkapaszkodást ma rizikó nélkül el lehet kezdeni - 4-3-as összesítéssel kiesni se volna tragédia -, hogy hétvégén csak folytatni kelljen.)

11 megjegyzés:

  1. Édesapádnak igaza van. Aki ismeri őket (és imeri, nemcsak összefut velük városban, Stadionban) tudja, hogy így van. A "meccsek végi közönséghez törleszkedés is csak nyűg" megfogalmazás telitalálat! Még azok is így vannak vele, akikről a szurkoló álmában sem gondolná. Pedig igen. Parízer.

    VálaszTörlés
  2. Lerombolod a maradék illúzióimat...
    Na, ezért nem lettem sportújságíró! :) (hivatásszerűen)

    VálaszTörlés
  3. Nem kötözködésképpen, de elég jó sportújságíró lehetett volna belôled.. egy mondatot a szövegkörnyezetbôl kiragadni és más értelmet adni neki már megy :)
    itt a teljes cikk : "
    Rósa Dénes csodálkozva, kérdőn nézett.
    „Hogy a tizenhármas szám balszerencsés-e? Azt tudom, hogy Ferenczi Istvánnak nem, de nekem sincs bajom vele. Nem is értem, miért kérdi."
    Csak azért, mert a tabellán ez áll: 13. FTC.
    „Ezt nem tudtam ennyire pontosan – vágta rá a Ferencváros rutinos középpályása. – Sejtettem, hogy nem vagyunk túlságosan elöl, ezért inkább nem is kerestem meg a táblázatot, szégyelltem már ránézni is. Attól tartottam, nagyon ideges lennék, ha meglátnám, mennyire lent vagyunk."
    ( mondom ezt úgy hogy ki nem állhatom a fradit vagy Rósát, szóval nem védeni akarom )

    VálaszTörlés
  4. Denno:
    Kösz a "bókot", igyekszik az ember...
    Komolyra fordítva: nem volt szándékomban semmit sem kiforgatni. Nem is látom, hogy ilyesmit tettem volna. Úgy gondolom, hogy a magyar futballrajongók, a nap mint nap újságot olvasó sportkedvelők jelentős része fejből fújja az FTC helyezését, de még tán a gólkülönbségét is, ahogy valószínűleg a többi csapatét, a sajátot mindenképpen, de a többi nevesebbét is. Egy focista meg nem?! Én ezen komolyan megdöbbenek.
    Ezért írtam meg a fenti posztot.

    VálaszTörlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  6. Szal. Szerintem Dennonak igaza van, valóban kiragadott ez a mondat. És abban is, hogy: mocskos fradi! :)

    VálaszTörlés
  7. Havercsóti:
    Persze, kiragadott, merthogy valóban kiragadtam. Olvastam az újságot, valami megragadta a figyelmemet, továbbgondoltam a dolgot, és leírtam, ami eszembe jutott róla. Alátámasztani látszott valamit, amit amúgy is gondoltam valamiről. Ennyi történt, nem több :)

    VálaszTörlés
  8. írta egy újpesti az nb1.hu-n,
    hogy Molnár játszott és gólt lőtt ellenük is az MTK II-ben, a Magyar Kupában.
    az a csapat kiesett,
    most meg játszott ellenünk, és gólt lőtt.

    szóval erre felhívhatná valaki a vezetők figyelmét, hátha óvhatnánk

    VálaszTörlés
  9. Nem óvogatni kell, hanem futballozni!
    És tisztázni, hogy miért megint a bérleteseket szopatta meg a klub a belépővél?!

    VálaszTörlés
  10. miért szopatta a bérleteseket, kifejtenéd?

    VálaszTörlés
  11. http://dvtk.eu/hirek/keddtol-berletarusitas/1103/

    megtaláltam, igazad van, erre mondjuk adhatna a klub magyarázatot...

    VálaszTörlés