2009. október 20., kedd

Kiser Marci

Ma délután kinn sertepertéltem a diósgyőri klubházban és találkoztam Kiser Marcival. Csak úgy poénból félhangosan megjegyeztem - de komolyan gondoltam és most is komolyan gondolom -, hogy itt van a legnagyobb Diósgyőr-játékos.

Hol? - nézett körbe. Majd kezet fogtunk és akkor azt mondta, a nagyok egy szinttel feljebb vannak, utalt a sajtótájékoztató-teremben Takács és Balajti ünneplésére gyülekező keretre. Végül abban maradtunk, hogy az én korosztályomnak - aki elég öreg, azonban a '70-es évek végén még nem járt meccsre - ő a legnagyobb játékos, de remélhetőleg mindketten látunk még jobbat is.

Wmitty rögtön egy győri találatot idézett fel Marcival kapcsolatban, de aki elég sokszor kísérletezik az a bedobások mellett lő néhány bombagólt is. Szóba jöhetett volna az a bizonyos DFC - Vidi meccs is, amikor kapusként is bizonyított, de nekem azért a kedvenc játékosom, mert ő volt az első all-round játékos, akit játszani láttam.

Korábban voltak nagyszerű támadók, akik várták, hogy a társak elvegyék az ellenféltől a labdát, majd elkérték azt és indultak az ellen kapuja felé. A csapat másik része pedig védekezett, labdát szerzett, utána pedig odaadták a labdát az irányítónak.

Kiser Marci viszont ma már természetes módon hajtotta az ellenfelet, lecsapdázta az átadást, majd pontos passzal indított vagy indult meg maga. Nem is tudom, egy védekezni is tudó támadó vagy támadni is tudó védő volt. Valószínűleg mindkettő egyszerre. De abban biztos vagyok, nagy játékos volt, az egyik legnagyobb, akit valaha diósgyőri mezben játszani láttam.

5 megjegyzés:

  1. nagy szerencsém, hogy én is láthattam élőben. az egyik legnagyobb értéke volt annak a dfc-nek, emberi kvalitásai miatt pedig nagyon sokak kedvence máig.
    többek közt az enyém is.

    VálaszTörlés
  2. Hát nem tudom. Én még azelőttre is emlékszem, mielőtt elment Barcikára focizni.
    Kis túlzással egy fél stadion fogta a fejét, másik fele meg szidta, hogy ki ez a kétballábas pancser.
    Aztán úgy tűnik, ott beérett.

    VálaszTörlés
  3. @piros: jó, hogy nem azt az időt hozod fel, amikor félévesen még járni sem tudott :-)

    Ezt csinálja nagyon ügyesen a Videoton, van csapata az NB III-ban, az NB II-ben is, szépen fokozatosan lehet felfelé lépkedni. Ritka az olyan tehetség, aki 17 évesen már felnőttmeccset játszik, majd ki sem kerül a csapatból.

    VálaszTörlés
  4. 1992 körül a szektorban úgy hívták gólképtelen akkoriban csatárt is játszott nekem akkor is a kedvenc játékosom volt vityával eggyütt. amikor a radi bajnok lett mind a ketten a tarcsiba játszottak a stadionban 20 ezer néző előtt piroskettes

    VálaszTörlés
  5. Szakközépiskolában sem ő volt a legjobb focista az osztályban. Biztosan későn érő tipus. Az osztályfőnök mindig óvva intette a fejelésektől. Azt mondta: ahány fejelés, annyi agyrázkódás! :)

    VálaszTörlés