Mint egy régi NB II-es meccs (KTE - DVTK 2-0)

Szombaton elutaztam Kecskemétre, és az út nem csak néhány száz kilométert, hanem néhány évet is jelentett, mintha ismét egy NB II-és mérkőzésen találtam volna magam. Már útközben a régi NB II-és időket idéztük, amikor még két kecskeméti csapattal (KTE, KSC) játszott a DVTK egy szezonban, majd amikor megérkeztünk akkor láttuk, hogy egy falusi majálisba csöppentünk ingyen sörrel - természetesen csak a hazaiaknak -, mazsorettekkel, a szünetben 11-es rúgó versennyel, szép vonalkódos belépőjeggyel, és nem működő beléptetőrendszerrel, de menjünk szép sorjában.

Gálhidi ismét felforgatta a védelmet, ami meg sem lepett. Milicic eltiltása miatt nem játszhatott, Gohért pedig valószínűleg a Loki elleni bakijai miatt küldte az NB III-as keretbe. Direkt megnéztem, mindenhol a Lakatos, Viskovic, Bogunovic, Kállai négyest írták a hátvédsornak, de nekem a helyszínen úgy tűnt, hogy Viskovic egy kicsit előrébb játszott, Bogunovic és Kállai volt a két belső ember és Búrány zárta le a bal oldalt a meccs elején, tehát 4-1-4-1 volt szerintem a felállás, ahol Tóth Misi volt az egy szem csatár. Ez változott 4-3-3-ra a második félidő elején, amikor Homma a jobb, Lipusz pedig a bal oldalon lépett fel a támadósorba. Hogy a hátsó sor hogyan alakult, azt őszintén szólva nem tudom, a másik kapu mögül nem sokat láttam belőle. És sajnos nem is tartott sokáig ez az időszak, mert Bogunovic kiállítása miatt át kellett csoportosítani az erőket hátul egyből, középen és elöl pedig szép folyamatosan. Tóth Misi lecserélése után egy darabig Homma volt ez előretolt ék, majd Szabó Viktor beállása után visszament a jobb szélre.

A mérkőzés nem indult túl biztatóan, a KTE nyomott, volt is Kötelesnek egy-két szép védése. Az első harminc percben szinte momentuma sem volt a DVTK-nak, majd egy Lippai-bomba után megváltozott a helyzet. Mintha ekkor jöttek volna rá a kecskemétiek, hogy itt bizony nem csak rúghatnak, hanem kaphatnak is gólt. Azt nem állítom, hogy heves rohamokba kezdett a Diósgyőr, de a félidő harmadik negyedórája teljesen kiegyenlített küzdelmet hozott. És hogy miért nem 0-0 lett akkor a félidei eredmény? Egy óriási bírói hiba miatt. Az öt és feles és a 16-os vonala közti területen szó szerint ellökték Búrányt, aki szerette volna kiengedni az alapvonal felé csorgó labdát. A bíró továbbengedte, mert a partjelző nem jelzett, jócskán lemaradt az akcióról, pedig ha jól helyezkedik, akkor közvetlenül előtte történik minden. Az így megszerzett labdát már nem volt nehéz begurítani és még könnyebb volt a kapuba passzolni. Dühítő volt a bírói hármas bénasága - mintha az NB II-ben lennénk -, de az is, hogy ekkor egyáltalán nem lógott a levegőben a hazai gól. És ezzel véget is ért az első félidő.

A második játékrészben ahogy írtam, egy bátrabb DVTK jött ki, csak azt nem értem, miért kell mindig hátrányba kerülni, hogy előrébb húzódjon a csapat. Igazán élvezetes lett a mérkőzés, nagyon vártam, hogy mikor egyenlít a Diósgyőr. Jöttek sorra a helyzetek olyannyira, hogy Lipuszról le is cserélték a védőjét. Belelkesedett a csapat, Bogunovic ígéretesen tört előre, de sajnos még mielőtt szabadulni tudott volna hosszú szólója végén a labdától elvesztette azt, majd egy rossz ütemű becsúszás miatt megkapta második sárgáját. Kétség sem fér hozzá, jogos volt a sárga, de körülöttem többen mondták, az első viszont nem volt az. Nem tudok állást foglalni, mert én abban a szituációban már azt néztem, merre is indul a támadás. Az viszont már a kiállítás előtt is látszott, hogy Bogunovicot nem hatotta meg különösebben a sárgája, egy kicsit sem fogta vissza magát egyetlen szituációban sem.

Mindenesetre megijedtem, mert ilyenkor szokott összeomlani egy csapat, de a DVTK tartotta magát, sőt, továbbra is voltak gólhelyzetei, míg a Kecskemét csak támadgatott. Aztán megint jött egy kétes szituáció, ahol a saját szemem - több mint 100 méterre álltam az esettől - helyett inkább azokat idézem, akik közelebbről látták: véleményes volt a 11-es. Kötelesnek esélye sem volt védeni, nagyon jól rúgta Yannick a jobb felsőbe. És hogy ismét visszakanyarodjak az NB II-es fílinghez, ezek után néhány helyinek ismét az jelentette a gólörömöt, hogy nekünk mutogatott. Persze van ilyen NB I-es stadionokban is, de ott hülyegyerekek, alkoholisták reszortja ez, nem pedig látszólag normális felnőtt embereké.

És még ekkor sem volt vége a DVTK részéről a meccsnek, de ahogy az egész tavasszal, úgy most is gond volt a gólszerzéssel.

A meccs után volt egy kis hezitálás a játékosok részéről, hogy kijöjjenek-e hozzánk. Meg tudom érteni, mert sem ezen a meccsen, sem tavasszal nem nyújtottak fergeteges teljesítményt, illetve a teljesítmény még csak-csak elfogadható volt időnként, de az eredmények messze elkerültek. És mi sem tomboltunk annyira, hogy fel se merüljön, néhányan öngyilkosok lesznek, ha azonnal el nem indulnak felénk. Azért csak kijöttek és senki nem anyázta őket. Néhányan mezt akartak szerezni, be is ugrottak a pályára, de a rendezők rögtön lekapcsolták őket. Ilyet még nem láttam, Kamber olyan ellentmondást nem tűrő határozottsággal „szabadította ki” a szurkolókat, mintha a rendezők főnöke lett volna. Az ilyen játékosokért érdemes lelkesedni, főleg, ha még focizni is tud. Állítólag a klub megtiltotta, hogy kidobálják a mezeket, amit igazán nem is sajnálok, mióta bárki vásárolhat belőle. Sok olyan ember van, akinek ingyen kell a mez, de ha fizetni kell érte, akkor már kevésbé.

Végezetül a rendezők még bejöttek a szektorba, hátha lesz egy kis balhé vagy attól tartottak, ott szeretnénk aludni. Kikísértek a stadionból, ahol rendőrsorfal között mehettünk a ... Hová is? Vendégparkoló nem volt, így mindenki a kecskemétiek autói közt parkoló járgánya felé vette az irányt. Nem tudom, végül elcsattant-e néhány füles, de ha nem, akkor az nem a hazai rendezőknek volt köszönhető. És ahogy a hazai nézők közt sétáltam, ismét felötlött bennem, ilyen „élményem” legutóbb akkor volt, amikor a DVTK a másodosztályban játszott. És ha már szurkolók, akkor nagy meglepetésemre mintegy százan gyűltünk össze a vendégszektorban és az is erősen másodosztályú volt, hogy még a 30. perc táján is érkeztek diósgyőriek, sőt, ha a többség alkoholos befolyásoltságára gondolok, akkor az ütötte a legszebb ’90-es évek közepét.

Összegzésként: az biztos, gól nélkül nem lehet nyerni, de jó lenne, ha az ilyen bírókat örökre elzavarnák az NB I. környékéről is. Én még azt is megfontolnám, hogy nézőként beengedjem-e Farkast.

Játékosonkénti értékelés

Köteles László: Volt nagy védése, volt bravúrja, a gólokról nem tehetett. A meccs után nem jött ki a szurkolókhoz, tényleg megsértődött a bundavádak miatt? Az viszont érdekes volt, hogy sem Tóth, sem Lippai lecserélése után nem rá került a csapatkapitányi karszalag.

Lakatos Béla: Ha valóban 11-es volt a második gól előtt, akkor azt ő csinálta. Amúgy sok problémám nem volt vele.
Milan Bogunovic: Végre volt lehetősége, hogy az ideigazolásakor előkerült videón láthatóhoz hasonlóan támadjon is, erre rögtön kiállították.
Kállai Norbert: Ebben a szezonban kevés lehetősége közül most játszott a legjobban.
Búrány Zoltán: Abban biztos vagyok, hogy az első gól előtt ellökte a vendégek csatára, de ha egy kicsit erőszakosabb, akkor erre nem kerül sor.

Despot Viskovic: Emlékezetes megmozdulása nem maradt meg, illetve mégis egy: a második félidőben egyszer ígéretesen tűnt fel a kecskeméti kapu előtt, de végül nem kapott labdát, pedig gólhelyzet lett volna.

Homma Kazuo: Jót tett neki a japán szurkolótábor (a családja?) jól mozgott, voltak helyzetei is. Kár, hogy gólt nem tudott szerezni.
Djordje Kamber: Neki is voltak helyzetei, el nem tudom képzelni, miért nem rúgott gólt egész tavasszal. Ahány tényleg jó lövése volt, azok közül néhánynak már csak a valószínűségszámítás alapjai miatt is be kellett volna akadnia. Lippai lecserélése után ő lett a csk.
Lippai Ákos: Ha Gálhidi munkásságában egyetlen hibát kellene megnevezni, az nem Szabó Viktor, hanem Lippai Ákos indokolatlan pályán tartása lenne. Ismét annyira elfáradt a második félidő közepére, hogy többször az ék Tóth Misi hamarabb visszaért az ellenfél kapuja elől a saját térfélre, mint a középpályás Lippai. Javára írandó, ezt ő is érzékelte, amikor Stanic odaállt az oldalvonalhoz, már indult is lefelé és szerintem ő lepődött meg a legjobban, hogy pályán maradhatott. Amúgy a lövése szép volt, gólt érdemelt volna, és amíg bírta, addig nem csinált rossz dolgokat, de 45 perces játékos.
Lipusz Norbert: Amikor többet támadott a Diósgyőr, akkor neki is jobban ment, mindent elmond a teljesítményéről, hogy lecserélték a védőjét. Tőle is a gólt hiányoltam az egész szezonban.

Tóth Mihály: Tudom, ismétlem magam, de ismét bebizonyosodott, három támadó esetén jobb teljesítményre képes, mint amikor egyedül kell középen küzdenie. Az pedig nem az ő hibája, hogy senki nem volt mögötte, hogy kiszorítsa a kezdőcsapatból, amikor kevésbé ment neki a játék.

Srdjan Stanic: Nálam Lippai előtt van a sorban, Gálhidinél nem, ez a pechje. Próbálkozott lövéssel, passzokkal, de emberhátrányban nem olyan könnyű az, ami egyenlő létszámban sem mindig ment.
Florin Pelecaci: Sokan nem értették, miért őt küldte pályára Gálhidi. Szerintem kizárásos alapon, nem volt más középpályás a padon. Lippai teljesen elfáradt, muszáj volt cserélni, esetleg Takács beállításával és Kamber előreküldésével lehetett volna még operálni, de ezzel a megoldással elvileg támadóbb lett a csapat.
Szabó Viktor: Nem kapott sok időt, de azért ismét megpróbálkozott egy 11-es eljátszásával.