Maga a meccs igazából nem volt túl izgalmas. Azok játszottak, akik itt maradtak, teljesen új arc nem volt. Azért a teljesen kitétel, mert én például nem ismertem fel Krizlert és a mellettem álló bennfentes, aki többször látta őt játszani ősszal az NB III-as csapatban is azt mondta, sokkal atletikusabb, mint ahogy az emlékeiben él.Első félidő:
Somodi
Lakatos, Kállai, Menyhért, Kerényi
Szélpál, Lippai, Kovács Ádám, Gohér
Szabó Viktor, Lipusz
Második félidő:
Somodi
Lakatos, Milicic, Menyhért (Kreizler), Gohér
Bokros, Viskovic, Kovács Ádám (Horváth Ádám), Lipusz
Kleiber, Szabó Viktor
Ahogy a fentiekből látszik, Somodi végigvédte a meccset, gondolom Veréb Gyuriék kíváncsiak voltak, mit csinált az elmúlt fél évben Győrben. Köteles be sem melegített, Vojinovicot pedig nem figyeltem, de a meccs után láttam, szóval biztosan ott volt. A játékról sokat nem akarok írni, mert egyrészt sokat nem is lehet, másrészt van egy olyan érzésem, hogy ennek a meccsnek az volt a legfőbb célja, hogy mozogjanak egyet a srácok. Mivel még edző sincs, a pályára lépők közül ki tudja, ki marad, ki megy, így sok más valódi értelme nem volt. Valaki azt mondta mellettem, hogy a színvonal is olyan szlovák másodosztályú, de mivel még életemben nem láttam - pláne nem élőben - szlovák másodosztályú meccset, így ezt nem tudom sem megerősíteni sem cáfolni. Az biztos, nem a színvonal miatt marad meg az emlékezetemben a találkozó.
Egész meccsen nem sok helyzet volt: az első félidőben egy szép, többérintős összjáték után Szabó lövése ment fölé és volt egy szép csele is a rárontó védővel szemben - tapsot kapott!!! -, a másodikban pedig Bokros egy szóló végén futtából lőtt egy életerőset a 16-oson kívülről, amit védett a vendégek kapusa. A rimaszombatiak távolról próbálkoztak inkább, szereztek egy gólt is, de a bíró nem adta meg, mert a lesen álló játékos a labdához nem ért hozzá, de zavarta Somodit. Az ellentámadásból Lipusznak volt egy ígéretes lehetősége, de a szélről leadott lövés hiába csapódott le, a kapu fölött hagyta el a játékteret. (De hivatalos lett.) És nagyjából ennyi.
Edzőmeccshez méltóan ismét a lelátón történtek az érdekes dolgok. Szépen sütött a nap, ismerősökkel lehetett felidézni a régi szép időket, meghallgatni a városi pletykákat stb. És még mindig mosolygok a Szélpál Tamást "Gyerünk, Pali!" bekiabálással biztatókon.
A szünetben néhány magyarságával mit kezdeni nem tudó fiatal a szlovák kispad mögött kezdett Hungáriázni, de "balszerencséjükre" a kispadon ülő cserejátékos is magyar volt, de ez nem mindenki tudatáig juthatott el. Hiába váltottak vele néhány szót, hogy mit azt nem értettem, csak a végén az egyikük kiáltását: te hülye, hát ez magyar!
Az elején azt írtam, ha Rimaszombat, akkor Nota Gyula, de még mindig ott játszik az egykori diósgyőri Rubint Richárd. És ő bizonyította be, milyen abszurd a modern foci és a sovinizmus összekapcsolása. Amikor a magyar Rubint Richárd felrúgta a szerb Boris Milicicet, akkor a lelátó egy része a szlovákokat kezdte el szidni. Hát így megy ez...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése