2009. június 4., csütörtök

Mi történik most Diósgyőrben?

Már nem Gálhidi György a DVTK edzője, és jövőre nem játszik itt Tóth Mihál, Florin Pelecaci és Djordje Simic sem. De miért? Mi a célja a klubvezetésnek? Mi a jövőkép? Erről sajnos semmit nem tudni, maximum nyilatkozatmorzsákból szedhető össze.

Nem állítom, hogy villámcsapásként ért tegnap a hír, hogy Gálhidi elmegy. A BOON videóján és a KTE meccs után a városi tv-ben is tulajdonképpen csak ki nem mondta, hogy elege van, nem marad. És már korábban azt is lehetett innen-onnan hallani, hogy nem csak a szurkolók, hanem a klubvezetés sem tervezi a szerződés +2 évének életbe léptetését. Az annál inkább meglepett, hogy nem jöttek elő - eddig - egy névvel, aki átveszi Gálhidi helyét. Persze, a levezető edzéseket Benczés Miki is meg tudja tartani, de a jövő évi keret kialakításában jó lenne, ha már az új edző is részt venne. Így Dlusztus megint hallgathatja majd télen, hogy lehetett volna jobb is az eredmény, de kész kerettel kellett dolgozni.

Annál inkább meglepett, hogy három élő szerződésű játékossal szerződést bontottak. Nem is maga a tény, hanem a gyorsaság. Simic esetében inkább az a kérdés, nem kellene-e azzal is szerződést bontani, aki leigazolta, mert ha 20 percet játszott az első csapatban, akkor sokat mondok. Pelecaci-nál az időzítés furcsa, ez a szezonja semmivel sem volt rosszabb, mint a korábbiak - igaz jobb sem -, ha már korábban nem küldték el, akkor talán várhattak volna egy fél évet, hátha kihozza magából, amit valójában tud. Persze más a leányzó fekvése, ha a szerződés felbontása egy alku eredménye, amiben neki járó pénzről mondott le a játékos a szabadon igazolhatóságért. Ugyanez lehetett a helyzet Tóth Mihály esetében azzal tetézve, hogy neki a fizetése sem volt két fillér. Szerintem mégis ez a legkockázatosabb lépés. Mert így maradt Homma Kazuo, Szabó Viktor, Balajti Ádám és Kleiber Dávid személyében négy csatárunk, amiből kettő éppen csak bemutatkozott az NB I-ben és Szabó Viktor sem az a rutinos róka. Ha Homma véletlenül megsérülne, vagy még a nyáron eladná a klub - erről bővebben kicsit lentebb - akkor itt maradnánk három olyan csatárral, akiknek összesen van egy darab élvonalbeli góljuk, ami az álmoskönyvek szerint nem sok jót ígér. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az egész szezonban attól szenvedtünk, hogy a középpályások nem lőttek gólt... Persze a téli események után nem féltem Tóth Misit sem, tippem szerint erre az esetre tökéletesen ráillik a sokszor eufemizmusként használt "közös megegyezéssel" kifejezés. Jut eszembe, van még egy távozó, Euloge Ahodikpe, akit talán hivatalosan be sem jelentettek, "csak" szépen hazament a Kecskemét elleni meccs helyett.

És itt bizonytalanodtam el. Mert mi a célja a DVTK vezetésének? Méltó módon megünnepelni a centenáriumot? Túlélni a gazdasági válságot? Koncepciót váltani és saját nevelésű játékosokra építeni a csapatot? Ezek közül bármelyik elfogadható lenne, csak úgy kell kommunikálni. Ehelyett mi történik? A hivatalos honlapon a szigorúan vett tényeken kívül nincs semmi. A BOON-on nyilatkozik Dlusztus, a többi internetes oldal pedig azt veszi át, ha átveszi. Ez semmi.

És attól félek, ez nem csak kommunikációs hiba, hanem egyszerűen nincs koncepció, mindenki kivár. Ha kinyitja valaki - a másik - a pénzeszsákot, akkor jön a centenáriumhoz méltó évad, ha nincs pénz, akkor a válságra mindent rá lehet kenni és milyen jól hangzik a fiatalítás is. Emellett ki tudja, mi zajlik a háttérben a Baranyi (Szeviép) - Wicha (Wis) - Káli (Miskolc) hármas helyezkedésében. De sajnos az a valóság, hogy a pénzcsapot csak nem nyitja meg senki, még csöpögősre sem, a fiatalítás pedig önmagában nem megoldás, mert ahogy egy csupa öreg focistából álló csapat (lásd Paks), úgy egy csupa fiatalból álló sem lehet hosszú távon sikeres (lásd MTK, a tavalyi bajnoki címük a többiek töketlenségének köszönhető). És ugyanez igaz egyébként a külföldi - magyar arányra is, csupa légióssal ugyanúgy nem lehet nagy eredményt elérni mint csupa magyar játékossal (REAC).

Összeszedtem, kik alkotják pillanatnyilag a DVTK keretét.

Kapusok
Köteles, Vojinovic, Giák

Védők
Bogunovic, Bokros, Gohér, Horváth Sz., Kállai, Lakatos, Milicic, Menyhért, Nagy, Viskovic

Középpályások
Búrány, Horváth Á., Kamber, Lippai, Stanic, Szélpál, Takács, Kovács

Csatárok
Balajti, Homma, Kleiber, Szabó

Kérdésesek
Somodi - lejár a féléves győri kölcsön
Lipusz - vinné Sisa a Honvédhoz

(Félkövérrel szedtem azokat, akik nem csak néhány NB I-es meccsen vannak túl.)

A csatárok kivételével nem rossz névsor, de az elmúlt szezonban kiderült, valamiért mégsem jó. Feltűnő, hogy a védelem közepe mennyire felülreprezentált (Viskovic abból a szempontból lóg a levegőben, hogy egyelőre nincs hír arról, hogy életbe lépett-e a fél+1,5 éves szerződéséből a másfél év), vajon onnan miért nem bontottak szerződést bárkivel? No, miért? Mert bizony lesznek még távozók. Tóth, Pelecaci, Simic nem piacképes, Ahodikpe pedig nem volt a DVTK tulajdona.

Így kedves szurkolótársak fel kell készülni arra, hogy ha lesz érdeklődő, akkor Köteles, Milicic, Kamber, Homma, de esetleg Búrány és Takács is távozhat. Ja, és Dlusztus mindig nagyon ajánlgatja Stanicot is. Kérdés, lesz-e kereslet. Külföldre nagyon nehéz bárkit is eladni egy 12. helyen végzett magyar csapatból, pedig az az üzlet, még a belga másodosztály is jobban fizet mint bármelyik magyar csapat. Magyarországon a többség igyekszik ingyen igazolni, de ki tudja, miért rúgta ki a csapat egyik felét Hemingway a másikat pedig tette átadólistára? Ráadásul ott Sisa az edző, aki tudja, melyik játékos mire képes. És ott a Debrecen is, aki ha elad a Rudolf-Leandro-... játékosok közül valakit, akkor azt nem árt pótolni és különben is szívesen halásszák le a diósgyőri tavat. És kik jöhetnek a helyükre? Lehetett szidni a mostani csapatot, de félő, nem jobbak.

Szóval rengeteg még a nyitott kérdés és ahogy írtam, félek tőle, nem csak számomra, hanem a klubvezetés, klubtulajok számára is.

4 megjegyzés:

  1. Gálhidi távozásának én egy kicsit örültem. Az, hogy tíz meccsből 8-at elbukunk a bajnokságban, az akkor is karcsú teljesítmény, ha tudjuk, hogy anyagi gondok voltak(vannak).
    Valamint az ő számlájára írom a fiatalok gyengébb formáját is és a nekik adott kevesebb játéklehetőséget. Azt pedig soha nem fogom már megérteni, hogy Balajti miért nem játszhatott egyetlen percet sem a KTE ellen.

    Vagy amit Te is kiemeltél több meccs kapcsán, hogy a középpályások nem érkeznek a kapu elé támadáskor. Ez is olyan dolog, amit szinte mindenki észrevett rajta kívül, még akkor is ha nem szakember. (Kár, hogy ő volt viszont az egyetlen aki változtathatott volna rajta)

    De ami igazán elkeserítő az az, hogy mégsem emiatt távozott, hanem azért mert nincs pénz. Azt gondolom, hogy ha kapott volna egy ígéretet (vagy egy kis pénzt) simán marad(hatot)t volna még ilyen teljesítmény után is.

    Ahogy olvasom a fórumokon szerb/horvát edző jöhet. Aminek én azért annyira nem örülök. /Nem mintha ez számítana valamit is :)/
    Egyrészt jönnek majd vele tömegesen a noname légiósok, akiknek játszania kell. Ott lesz még a kommunikációs probléma és az ilyenkor szokásos klikkesedés. Valamint nehezen fogja megérteni, hogy most azért nem fociznak a fiúk, mert nem kaptak fizetést. Vagy megérti, csak leszarja.
    Vajon ugyanolyan empátiával fogja tudni kezelni a helyzetet, mint mondjuk Sisa a Bőcs elleni ligakupa meccs előtt?

    Az eddig távozó játékosok elküldését megértem. (Pelecaci, Simic a teljesítménye, Misi a pénz miatt.)
    A szerbeket sem fogom sajnálni, főleg ha kapunk egy másik kontingenst.

    VálaszTörlés
  2. ez a centenárium se úgy néz ki mint ami a sikerekről fog szólni. eléggé kaotikusnak tűnik a helyzet, nem iazán látni mi lehet a tulajdonosok célja. azt nem tudom ki mióta nem kapott pénzt, de most ha megint az van hogy a jókat eladják és jön egy csomó új akkor a szokásos megy majd megint, rossz eredmények, összeszokatlan gyenge csapat, kevés néző, kevés szponzor és befekető. aniből aztán megint nem jutunk sehova. boon-on is azt írják még nem tárgyaltak senkivel, pedig ideje lenne már... szóval megint egy gondokkal teli időszak következik én úgy látom.

    VálaszTörlés
  3. Külföldi edző és Sallói-féle üzletpolitika - leginkább erről szólnak most a pletykák.

    Ha az ügyvezetőnek kell fenntartania a klubot, akkor próbál a pletyka szerint úgy ügyeskedni, hogy minél olcsóbbak legyenek a (kölcsön?) játékosok. Tehát nem lesz itt semmiféle centenáriumi ünnep, cél a túlélés. Ha szerencsénk lesz, akkor esetleg ezt módosítják felfelé úgy, hogy cél a bennmaradás...

    Nézzétek a Baráti Kör fórumát, most ott vannak a legjobb pletykák.

    VálaszTörlés
  4. durva a boon-os cikk, főleg a Kamberes rész... mi lesz itt de tényleg....?

    VálaszTörlés