2009. március 16., hétfő

És ki fog gólt lőni?

Nem szeretném az egész tavaszt a gólaszály miatti siránkozással tölteni, de ha optimistán nézzük a helyzetet, akkor ismét azt lehet mondani, hogy az MTK ellen is voltak helyzetek, csak azt be is kell rúgni.

Ha realisták maradunk, akkor persze el kell ismerni, hogy egy nagy verés is benne volt - benne is maradt szerencsére - a meccsben, hiszen a két gól mellett azért volt egy kapufa, egy gólvonal elől kivágott labda és Köteles is védett néhányat. Persze akár pontot is lehetett volna szerezni, de ahhoz gólt kellett volna rúgni.

Gólt bizony, mert az MTK annyival jobb csapat a Honvédnél, hogy kihasználta a lyukas jobbhátvéd posztot. A Honvéd elleni meccs értékelésekor azt írtam, hogy "az MTK ellen akár Bokros, akár Ahodikpe is fut ki jobbhátvédként, nem leszek meglepve" tehát nincs sok alapom Ahodikpe csapatba állítását kritizálni, de most kiderült egyáltalán nem jó megoldás jobbhátvédként, egész egyszerűen nem arra áll az agya, hogy neki ki kell szorítani az ellenfelet. Kaptunk róla két gólt, de ezen kívül is rengetegszer futott alá a labdának, maradt le az emberéről. Gálhidi is elismerte, hiba volt Ahodikpe beállítása, bennem a jövővel kapcsolatban két kérdés merül föl: 1, Ki lesz a jobbhátvéd? Legyen Bokros! Lakatost már többször próbálta Vágó, egyszer sem jött be, Bokrosnak voltak jó és rossz meccsei, ráadásul fejlődőképes. 2, Mi lesz Ahodikpével? Félek tőle, Gálhidi elfelejti, pedig a középpálya szélén van helye.

A tv-ben néztem a meccset, hallgattam a kommentátor bénázásait. Nem tudom, másnak feltűnt-e, hogy az első félidőben csak Kötelest (sárga mez volt rajta, míg a többi diósgyőrin fekete), Ahodikpét (az egy szem fekete fiú), Hommát (ő sem az a tipikus magyar srác) és Tóth Mihályt (ha szemét akarok lenni, akkor ezt a jobb karján lévő kék csapatkapitányi szalagnak tudom be) ismerte föl és nevezte néven. Amikor már nagyon a DVTK-ról kellett beszélni, mert kezdett unalmassá válni a sok MTK, akkor pedig jött a "Diósgyőrben mindig sok néző van" toposz, és egy-két idézet a hivatalos honlapról. Ez főleg azért volt kontrasztos, mert Bognár György az MTK játékosokról pedig úgy beszélt, mint aki gyerekkoruktól ismeri őket. Jó lenne, ha a szakértő nem csak az egyik csapatot szakértené, hanem mind a kettőt, a kommentátor pedig felismerné az összes játékost. (De sokat szidtuk az öreg Knézyt, pedig őt láttam a BSE csarnokban játékosnévsort biflázni egy kosármeccs előtt, holott ott csak 5-5 játékos volt egyszerre a kisebb pályán, sőt, a névvel ellátott mez is hamarabb elterjedt, mint fociban.) Bognártól, mint szakértőtől azt is elvártam volna, hogy egy-egy csere után elmondja, történt-e szerkezeti változás. Homma a jobb középpályán kezdett, de láttam Szabó Viktor beállása után a balhátvéd posztján szerelni, Lippai is fel-feltűnt a jobboldalon, szóval lett volna miről beszélni. Ezzel együtt dicsérték a DVTK-t is, talán jobban is, mint sok szurkoló.

Nem tudom, melyik korábbi bejegyzésemben írtam, hogy a DVTK még nem tart ott, hogy egy betömörülő ellenféllel szemben magabiztosan játsszon. A korai gólnak (góloknak) köszönhetően most is ez a játékhelyzet került elő. Feltűnő volt, hogy milyen pontatlanok az átadások, úgyhogy lehet hőbörögni a hosszan felívelt labdák miatt, de abból kevésbé tud az ellenfél kontrázni, mint a középpályán elrontott passzok után. Nem volt elég tér, és az átlövésekkel sem sikerült megbontani az MTK védelmét. Kambernek volt néhány próbálkozása, de nem sok eredménnyel.

A mérkőzés végi statisztika teljesen kiegyenlített képet mutatott, sőt, szögletben diósgyőri fölényt. Ez azért szomorú, mert ősszel nagyon sok gólt szereztünk pontrúgás után, most viszont az sem ment, még igazi helyzet sem adódott.

A legnagyobb helyzet Tóth Misi előtt volt anélkül, hogy szinte bármit is tett volna érte. Homma kiválóan vitte be a labdát a 16-oson belülre, lőtt is, Végh védése után pedig Tóthra pattant a labda. Ha gól, akkor sem lőtte volna, hanem mandínerezi. Szóval nem gondolom, hogy kihagyta a helyzetet, de ha formában van, akkor biztosan a kapufa másik oldalán esett volna le a labda.

Most pedig következzék szokás szerint a személyenkénti értékelés. Csillag kisbetű: mivel tv-n keresztül láttam a meccset, csak azt tudom értékelni, amit mutattak, tehát ha Ahodikpe folyamatosan ingázott a két alapvonal közt, lefutott egy maratont, de soha nem kapott labdát, akkor az sajnos ebből az értékelésből is kimarad.

Köteles László: Ahogy mondani szokás, a gólokról nem tehetett. Volt két-három nagy védése, én nagyobbnak tartom a lecsúszó beadás utáni mentést, mert az egy alattomos kategória, nem igazán számít rá a kapus.

Euloge Ahodikpe: Lásd fentebb, jobbhátvédként megbukott, várom a csapatba jobb oldali középpályásként.
Despot Viskovic: Nem miatta kaptunk ki, a belső védőket nem lehet hibáztatni a vereségért.
Boris Milicic: Mnt Viskovic, ezen kívül próbált fellépni a támadásokhoz is (ez is a középpálya kritikája), volt egy ígéretes megindulása is.
Gohér Gergő: A Honvéd elleni meccshez képest nem volt annyi ígéretes beadása. Neki sem volt egyszerű a helyzete, mert a visszazáró MTK és a kétgólos hátrány miatt előre kellett menni, de közben a fél szemét Hrepkán kellett tartani.

Búrány Zoltán: Mindenki lehúzta, én nem láttam, mit csinált, ez is lehet kritika. Mindenesetre a DVTK feljavult Takács beállása után.

Homma Kazuo: Nagy szólójával, amit lövéssel fejezett be megmutatta, van esély a gólszerzésre. Jól mozgott, a pálya több pontján feltűnt. Csak meg kellene próbálni, mi történik akkor, ha még előrébb játszik.
Srdjan Stanic: Hááát... Egyszerűen el nem tudom képzelni, miért nem tudja vinni a csapatot a hátán. Ráadásul most még jól sem játszott.
Djordje Kamber: Az öcsém szerint nem bírta le a DVTK, hogy gyengén játszott - és ő a helyszínen látta a meccset. A tv-n keresztül úgy tűnt, ő legalább lövöldöz becsülettel, viszont nem tudott hatékonyan szűrni, az ő lelkén is szárad, hogy átszaladtak a középpályánkon.
Lippai Ákos: Van egy olyan érzésem, hogy a hozzá és Pelecaci-hoz hasonló játékosok nem férnek el ebben a felállásban. Legyen előttünk 2-3 játékos, akinek lehet passzolni, akkor meglátjuk, mire képes. Egyébként nem volt gyenge, de nagyon jó sem.

Tóth Mihály: Rúghatott, mandínerezhetett volna gólt - erről írtam -, adhatott volna gólpasszt, - de a társak nem érkeztek a 16-oson belül letett labdájára -, küzdött, felőrlődött. Csak az első kicsi gólt kellene megrúgnia. Lehet, most üt vissza nála a téli hercehurca.

Takács Péter: Kár, hogy megbetegedett és nem tudott kezdeni.
Szabó Viktor: Számomra azt bizonyította a beállása után, hogy csak csatárként szabad számítani rá. Volt egy - nem túl jó - fejese, próbálta letenni a labdákat, a múltkori teljesítményénél mindenképpen jobb volt.
Djordje Simic: Egy újabb idegenégiós a listán, aki tétmeccsen pályára lépett a DVTK-ban. Nem is értem Gálhidit, miért vár olyan sokat a cserékkel. Mintha azért küldte volna a pályára, hogy szokja a légkört. Dehát Simic nem egy 17 éves szépreményű fiatal!

3 megjegyzés:

  1. Ahodikpe szerintem korábban nem játszott védőt és emiatt szokatlan neki ez a szerep. Nem kéne erőltetni ott. Ő egy igazi szélső. Kezdőben a helye. Miért? Erősebb mint Lipusz és technikásabb mint Szélpál.

    Burány Zoltán még nem igazán érett, nem tudott maradandót alkotni, de valószínűleg edzésen mindent meg tesz, hogy kezdő legyen. Talán jobban kellene hinnie magában.

    Homma igazi csatár. Korábban játszott szélsőt, de mindenki láthatja, hogy nem az az Ő erőssége.

    Stanic: Nagyon szürkén játszik. Légiósként azért én többet várok tőle.

    Lippai: Szerintem is küzdött, de ez kevés.

    Tóth Mihály szinte észrevétlen mardt, ha nem alakitanak ki neki helyzetet hiába várjuk tőle, hogy gólt lőjön.

    Szabó Viktor: Benne látok fantáziát, csak rugja már meg az első gólját és utána szerintem beindul.

    Összegezve: Azon ment el a meccs, hogy nem volt képes a csapat gólhelyzeteket kialakítani.

    VálaszTörlés
  2. Köszi szépen, hogy leírtad a véleményedet!

    A végével vitatkoznék, mert helyzet, helyzetecske volt, gondolj Homma lövésére majd az azt követő Tóth mandínerezésre, Szabó fejesére, Kamber átlövéseire. Nem sok, de ennyivel is lehetett volna nyerni.

    Ja, és köszi, hogy végre valaki jót is ír/mond Szabó Viktorról. Legyen igazad!

    VálaszTörlés
  3. Akik tetszettek: Homma, Viskovic és az MTK csapata.
    Homma azért, mert szerintem ebbe az MTK-ba ő az egyedüli, aki beférne (a vasárnapi játékát tekintve) a mostani DVTK-ból.
    Viskovic-ról azt írták a honlapon, hogy egy pedáns, elegáns ember. Most azt is láthattuk, hogy elegáns védő is. Engem egy kicsit Telek Mancira emlékeztet az alkata és a játéka is. Azt hittem, Bogunovic lesz Boris párja, de itt úgy látszik jól döntött Gálhidi.

    Ahodikpéről az jut az eszembe, amikor a hazai Újpest meccsen egyedül kilépett és becsukott szemmel belebombázta labdát a kapusba. Akkor a haverom azt mondta, hogy ez egy buta játékos. Valóban. Ugyan az adottságai meglehetnének, hogy jó játékos legyen, de nincs esze ehhez a játékhoz.
    Ezt bizonyította többször szélsőként és most is hátvédként. Én nem sírnék utána, ha Gálhidi elfelejtené, nyáron meg mehet vissza Pápára.

    Az MTK-sok, most is bebizonyították, hogy lehet számítani a magyar fiatalokra is.
    Ugyan nemzetközi szinten nem állják meg a helyüket (lsd BL, vagy Hrepka), de a magyar viszonylatban kiemelkedőek.
    Ezt felismerték Fülöpék is, és ezért most már a magyar piacon is értékesítik a játékosokat. Ezért kaphatott a Hali és az Újpest is MTK játékost.
    Ezért lehetne szerintem nekünk is lehetőségünk onnan igazolni!
    Kamber, Stanic, Ahodikpe, Pelecaci fizetéséért szerintem Lencse, Kecskés, Szabó, Pátkai stb. is eljátszana Diósgyőrben.

    VálaszTörlés