2009. március 5., csütörtök

Csáki Józsi bácsi

Olvasom a szomszéd blogban a Csáki Józsi bácsiról szóló írást.

Nagy fazon volt az öreg "vasfogú" Bálinttal együtt. Illetve Bálint bá' nem csak volt, szerencsére él, ma reggel is láttam a villamosmegállóban.

Csáki Józsi bácsiról az jut eszembe, hogy amikor a kilencvenes évek közepén az olasz ultrák példáján felbuzdulva úgy döntöttünk, hogy elhagyjuk a B-közepet és a kanyarból - a mostani vendégszektorból - szurkolunk a csapatnak, akkor Csáki Józsi bácsi fogta magát és átsétált hozzánk. Már kinn voltak a kerítésen a drapik, úgyhogy nyilvánvaló volt "árulásunk", és az öreg azért jött, hogy visszavezessen a később róla elnevezett Csáki-szektorba. A beszélgetés részleteire már nem emlékszem, mindenesetre az lett a vége, hogy mi maradtunk, ő pedig azt mondta, akkor leveszi a kezét rólunk.

Ez volt ő, a Diósgyőr érdekében képes volt nyugdíjasként egyedül átsétálni a kanyarba, hogy egy csapat fiatal srácot (gyereket) meggyőzzön.


Bálintról pedig elég ezúttal annyi, hogy életem első idegenbeli meccsére utazva (BVSC, 1990/1991) mellette ültem a buszon. Akkor még zöldfülűként fogalmam sem volt a szurkolóbuszok speciális menetrendjéről, így mivel az indulás 11 órára (vagy 12, esetleg 13, de ki emlékszik már arra) volt meghirdetve, halál pontosan akkor érkeztem meg. Persze a busz tele volt, és Bálint nekem, az ismeretlen srácnak fenntartotta a mellette lévő helyet.

Hát ennyi, ha nektek is van hasonló sztoritok a két öreggel kapcsolatban, akkor írjátok meg kommentként, ne merüljön feledésbe!

4 megjegyzés:

  1. Időben kellett akkoriban még a B-középbe is érkezni, hogy heringgé lapíttasd magad. Jó volt sokszor eggyel odébb is. Mit eggyel? Emlékszem egy Vasas meccsre, kisgyerek voltam még, de nagy nyomot hagyott a gyár felőli alsó kerítés az arcomon. Apám saját testével védett. Hát hogyan is válhatott volna belőlem Fradi,Vasas, Honvéd, vagy Újpest szurkoló?

    VálaszTörlés
  2. Gondoltam átküldöm neked ezt:
    http://img144.imageshack.us/img144/1262/64575243.jpg

    de a szomszédban látom, már birtokában vagy :-)

    Üdv,Z

    VálaszTörlés
  3. Piros: Köszi, az ilyen jöhet bármikor, a puszta szöveg nem ugyanaz, mint egy megformázott, képpel illusztrált cikk.

    VálaszTörlés
  4. sziasztok!!! Én Győrből irok,és szeretném elmondani hogy évekig együtt dolgoztam a Csáki józsi bá val..Igazi dvtk-s volt az öreg !!!!Büszkék lehettek rá!!! Hajrá Diosgyőr!!!!

    VálaszTörlés