2009. március 23., hétfő

Arigatou gozaimaszu Kazuo

Ha nincs Homma, akkor még most is 0-0 a DVTK - Vasas meccs állása. Köszönjük Kazuo! És egyúttal meg is érkeztünk az idei tavasz slágertémájához, a ki fog itt gólt lőni kérdéshez.

De menjünk szép sorjában, mert a 87. percig is történt egy s más. Mindenekelőtt kimaradt Milicic. Persze, lehetőséget kell adni Bogunovicnak is, aki meg is hálálta a bizalmat, de emlékszem Gálhidi egyik nyilatkozatára az MTK meccs után, mikor azt mondta, hogy volt olyan játékos, aki lebecsülte az MTK-s "ifistákat". Nem gondolom, hogy Takács vagy Gohér volt az "elkövető", persze az sem biztos, hogy Milicic. Papírforma szerint kimaradt Ahodikpe is, jobbhátvédként Bokros tért vissza és némileg meglepő volt számomra a Stanic-Simic csere.

A BOON-on 4-3-3-as felálást olvastam, az nb1.hu-n 4-4-2-t, a pepsifoci.hu-n 4-2-3-1, ehhez képest én egy olyan 4-1-3-2-félét láttam. A 4 védő adott, én Takit egy kicsit hátrébb láttam a többieknél. Kamber és Lippai valóban középen volt, de mind a ketten sokat változtatták a helyüket, nem lehet egyiket sem beskatulyázni. Simic a bal oldalon, Homma a jobbon lépett fel Tóth Mihály mellé, ízlés kérdése őket támadó középpályásnak vagy csatárnak nevezni. Lehet, csak azért tűnt Homma inkább csatárnak, mert többet volt játékban. Akár így, akár úgy, a nagy baj az, hogy igazából egyikük sem tudott kellő támogatást adni Tóth Misinek, de ebbe a körbe beleértendő Lippai és Kamber is.

A végén szokás szerint lesz személyenkénti értékelés, addig is annyit, hogy Simic nagyon gyenge volt, ha nem tud ennél többet, akkor nincs helye a csapatban. Lippai rettentően elfáradt, minimum 20 perccel korábban le kellett volna cserélni.

Volt egy pozitívuma is ennek a kezdőcsapatnak: maradtak játékosok a kispadra is. Csak kár, - és ezt általánosságban, ez elmúlt meccsek tapasztalatával együtt írom, - hogy Gálhidi nem ad több időt a cserejátékosoknak. Ha hamarabb jön be Ahodikpe és még inkább Stanic, akkor talán hamarabb tudjuk benyomni a Vasast. És persze a sokat szapult Szabó Viktor is be tudott állni így Tóth Misi helyére és végső soron gólpasszt tudott adni Hommának, ha feltétlenül nem is így akarta.

Azt hiszem, rájöttem, Kamber miért olyan hatékony a középpályánkon. Hogy felállt védelem ellen nem tudunk támadni, arról már többször volt szó. Viszont Kamber rögtön labdavesztés után visszatámad, visszaszerzi a labdát és így egy védekezésből éppen támadásba átrendeződött csapat ellen, tehát nem rendezett védelem ellen tud megindulni (remélem, tudtok követni). Továbbá védőként ellene leginkább az ellenfél támadójának kell(ene) védekezni, ami sokszor könnyített pálya mondjuk Tóth Misi sorsához képest.

Nyugodtan ki merem jelenteni, megérdemeltük a győzelmet. Egy olyan csapat, amelyik néhány perccel a vége előtt támad és gólt szerez, attól nehéz elvitatni ezt. Hogy nem volt jó meccs? Hát igen. Hogy egy erősebb ellenfél ellen bajban lett volna a DVTK? De a Vasas is nagyon gyenge volt.

És hogy mi volt a tétje ennek a mérkőzésnek? Egyrészt semmi, mert a REAC és a Siófok bombabiztos kieső, és éppen ezért a DVTK magának - nekünk - tette izgalmassá a bajnokságot azzal, hogy már a Nyíregyháza előtt vagyunk és lesz tétje a további meccseknek is, hiszen 5 pontra van a dobogó, nem csak makukázni járunk ki a lelátóra. Optimista vagyok, de nem vak, ezért nem adom ki a jelszót, hogy a bronzérem és az Európa-kupa a cél, de azért jobb előre nézni mint hátrafelé.

Játékosonkénti értékelés


Köteles László
: Volt két bravúrja, de ezen kívül semmi védeni valója.

Bokros Tibor: Számára az volt a kérdés, vissza tud-e hiba nélkül térni. Szerintem sikerült és jelenleg ez a legfontosabb. Ment ő előre is, de sokat nem tudott játékba avatkozni.
Despot Viskovic: Ő volt a legnagyobb csalódás ezen a meccen. Az eddigi tiszta játéka sehol nem volt, csak a szerencsén múlt, hogy amikor a 16-oson belül, gólhelyzetben akasztotta Sowunmit, akkor sem büntetőt, sem második sárga lapot nem kapott, sőt, a lövés után bedobás következett. És nem csak ez az egy hibája volt, ez nem az ő meccse volt.
Milan Bogunovic: Jól mutatkozott be, de még nem része a csapatnak, nem árad belőle az a magabiztosság, ami Milicicből. Rendszeresen felment fejelni, volt is egy lehetősége, de azt csúnyán elrontotta. Nálam nem játszotta ki magát a kezdőből, de van még hová fejlődnie.
Gohér Gergő: Sokat volt játékban, nagyszerű megoldások váltakoztak a gyengékkel. Ha lenne egy valamirevaló balhátvédünk - Horváth Szabolcsot is inkább bal középpályásnak tartom - akkor mondanám, hogy feljebb kell tolni. Így bízom benne, hogy a Paks ellen majd nem álldogál hátul 4 védő Tökölire figyelve, hanem még bátrabban támadhat ő is.

Takács Péter: Se hal, se hús. Ő is szenvedett a középpályások pontatlanságától, védekezni sokat nem kellett, azt jól megoldotta, de előrefelé csak egy többé-kevésbé jó löveése ugrik be.

Djordje Kamber: Ahogy Lippai elfáradt, átvette a csapat mozgatását és egy ideig úgy gondoltam, ő lesz a meccs embere, de sajnos nagyon pontatlan volt. Ha ezen tudna valamit javítani! Nem labdazsonglőr, de van esze a focihoz és szíve is (az a futáshoz is). Ennek ellenére az első félidőben volt egy olyan szólója, amikor a Vasas védői nagyobb eséllyel lottózhattak volna, minthogy megtippeljék, merre viszi a labdát.
Lippai Ákos: Gálhidi nagyon bízik benne. Az első félidőben sokat játszott, talán túl sokat is. Babusgatta a labdát, nem adta egyből, persze, még szoknia kell a társakat. Szabadon játszhatott, ment is mindenfelé, de nagyon elfáradt, ahogy írtam, már 20 perccel korábban le kellett volna cserélni. Az első félidei teljesítménye alapján a jobbak, a másodikbeli alapján a legrosszabbak közé tartozott. Volt még egy nagy probléma vele, amiről nem feltétlenül ő tehet: mintha Stanic játszott volna a helyén, rengetegszer magas labdákkal keresték, amivel sokat nem tudott kezdeni.
Djordje Simic: Az MTK elleni 2-3 percet nem számítva most láttam először játszani. Bátortalan volt, gyorsan elvette a kedvét Laczkó néhány túlzottan kemény megmozdulással. Még azt sem mondanám, hogy gyors volt, pedig mindenki ezt nyilatkozta korábban róla. Ennek ellenére akár gólt is lőhetett volna abban a szituációban, amikor az első félidőben a közben lesre futó Tóth Misi sarkára passzolt. Ha elvállalja a szétnyíló védők közt... Nálam a látottak alapján nem kezdő, de lehet próbálkozni a 15-20 percnyi becserélésével. Nagy hátránya, hogy nem EU-s állampolgár, még erre is figyelni kell.

Tóth Mihály: Nagyon küzdött, nagyon akart, megérdemelt volna egy gólt, de még igazi helyzete sem volt. Ezzel együtt azt mondom, kár, hogy csak egy van belőle. Nagyon bízom benne, hogy mihamarabb elkezdi rugdosni a gólokat.
Homma Kazuo: A meccs embere. Rúgott egy lesgólt - hogy valóban les volt-e, majd az összefoglalókból kiderül - ezen kívül játszotta a szokásos sokmozgásos játékát, feltűnt a jobb és a baloldalon is. A végén pedig jókor és jó helyre érkezett. Kell ennél több? Igen, de ezúttal ezért is három pontot adtak.

Euloge Ahodikpe: Remélem Gálhidi is látta, hogy mi a valódi posztja. Nem mondom, hogy megfordította a meccset, amikor pályára lépett, de nagyságrendekkel jobb volt mint Simic (valamint ő EU-s állampolgár is, tehát nem számít légiósnak). Magabiztosabb, robbanékonyabb, nem igazán tudták tartani a Vasas védői. És ne feledjük, a gól előtt ő adta be a jobb szélről a labdát. Ami a jövőt illeti, még kísérleteznék vele, hogy kezdőként vagy csereként nyújt-e jobb teljesítményt. A posztja mindenesetre - újra - megvan.
Srdjan Stanic: Az elfáradó Lippainál jobb volt, kár, hogy kevés lehetőséget kapott. Ez nagy csata lesz köztük a kezdőcsapatba kerülésért. Mellette szól, hogy sokkal jobban védekezik és magasabb is, míg Lippait jobban ismeri (szereti?) Gálhidi és ő nem is foglal helyet a légiós keretből. Azt hiszem, akár hétről hétre is helyet cserélhetnek.
Szabó Viktor: Neki is vannak érdemei a gólban, bár nem sok. Megküzdött ő is, kívánom neki - és magunknak - hogy lője meg végre az első kis gólját. Nem baj, ha nem ér hozzá a hálóhoz, csak menjen át a gólvonalon a labda.

2 megjegyzés:

  1. Hihetetlen, hogy egy negyed óra után olyan görcsösen kezd játszani a csapat mint, ha mi lennénk idegenben.
    Ezen a meccsen annyi eladott labda volt, hogy az adidas és nike tavaly éves eladását megközelítette. Nem fikázni akarok, nagyon örülök a győzelemnek, de Gálhidinek ezt észre kell vennie, hogy iszonyat görcsösen játszanak a játékosok, mintha mondjuk a valami Pemiere Ligás élcsapat ellen kellene meccset nyerni. Szerintem jó páran infarktus közeli állapotba kerültek.
    Pedig azt kell, hogy mondjam ez az utóbbi évek legjobb diósgyőri csapata.
    Még egy észrevétel, amin majdnem egy elment a meccs.
    A védelem után a középpályán szinte alig volt diósgyőri mivel feltolódtak teljesen a csatárokig. Kb úgy nézett ki a dolog, mintha 4-5 csatárral játszanánk. Csoda, hogy nem kaptunk gólt.
    Szerintem a csapatnak nem ez az igazi arca, ennél többet is tudnak.

    VálaszTörlés
  2. Igen, nagyon kitámadtunk, de nem csak az a probléma, amit írsz, hanem az is, hogy nagyon sok volt a labdavesztés. Ha minden támadás góllal végződik, akkor a középkezdésig van idő visszaérni a saját térfélre :-) De ha lövéssel, akkor is.

    VálaszTörlés