2010. augusztus 31., kedd

Rég volt ilyen könnyed siker (Újpest tartalék - DVTK 1-4)

(Budapesti emberünk, kardosig írása.)

Mivel nem lehetett tudni, hogy hányan játszanak vissza az Újpest első csapatából így fogalmam sem volt, hogy mire számítsak az Újpest tartalék - DVTK meccsen. Mindenesetre jó lett volna már nyerni, főleg, hogy új játékosok is jöttek (Budo, Halgas) és a sérültek is felépültek.

Dobos Attilát ünneplik az első gólja után

A kezdésre mintegy 30-40 diósgyőri fan és kb. 200 hazai volt a stadionban. Szokásomtól eltérően nem a vendégben, hanem lilavérű barátom invitálására a hazaiban foglaltunk helyet. Közvetlenül a VIP szektor mellett ültünk, így láttuk hogy megérkezett Szabó Bence - vívó olimpai bajnokunk - és Bognár György - a Baja trénere -, hogy a lilában játszó csemetéjének szurkoljon. De feltűntek DVTK-s ismerősök is. Gálhidi Gyuri a Diósgyőr volt (és leendő?) edzője, Tóth Lászlóval (egykori játékosunk, edzőnk és szakmai igazgatónk) és Jeremiás Gergővel (korábbi középpályásunk) parolázott. De voltak közös pontok is a két klub között: ott volt Sallói István valamint dr. Dányi Szilárd is. De olyan is akadt, aki egyik klubhoz sem köthető: Fülöp Marci a válogatott portása is megtekintette a meccsünket.

A DVTK-t így küldte harcba Benczés Miklós:

Rados
Horváth G., Gal, Budovinszky, Gohér
Kovács Á.
Dobos, Lippai, Halgas
Roszel, Zsivoczky

Azt hiszem minden Diósgyőri szurkoló valami ilyesmiről álmodik, hogy így kellene minden meccset kezdeni. 10 perc és már 3-0 ide. Idegenben.... ( A tökéletességhez még azért ennyi hiányzik: BL-döntő, a Real Madrid ellen)

Az első gólunk előtt Zsivó nagyszerűen rajtolt rá egy előrevágott labdára középre passzolt Lippainak, aki kb. 25 méterről átívelt a jobb oldalon a tizenhatosra betörő Rooney-nak, aki egyből előtte a labdát a hosszúba.

Következő támadás: Gal ugratja ki a jobb oldalon az okosan a védők mögül induló Dobost, aki gondolkodás nélkül bevágja a másodikat. Nem akartam elhinni.

Helyzet a túloldalon, de azután újra jövünk: középen eltolódnak az újpesti védők, Lippai viszonylag szabadon kapja a labdát, amit tovább tol balra az immár Halgassal oldalt cserélő Dobos elé, aki úgy lövi a harmadikat, hogy a kapus még egy kicsit beleér.

Azt hittem most már 10-ig meg sem állunk, de a gólok után nem akartuk mindenáron kivégezni az ellenfelet, hanem visszahúzódtunk és próbáltunk az előre vágott labdákkal kontrákat vezetni.

Szlezák átszervezte az Újpesti védelmet: A szinte minden gólban benne lévő középhátvéd Privigyeit, megcserélte a rutinosabb jobbhátvéd Kiss Zolival. Ez jó húzásnak bizonyult, stabilabbak lettek hátul.

Nálunk megsérült Zsivó, és amíg ő az Újpest 16-osán maradt - mert nem tudott visszajönni-, gólt szerzett az Újpest. Ehhez kellett mondjuk Budo hatalmas hibája is, aki a labda elrúgása helyett a földbe botlott, kirúgva egy nagy adag fűcsomót. Mellette elvitték a labdát és a tehetetlen Rados mellet a "kis" Szabó Bence középről belőtte. (Eddig kétszer láttam játszani Bencét, egy RAFC - Újpest tartalék meccsen és most. Úgy tűnik szerencsét hozok neki, mert azon a meccsen mesterhármast rúgott és most is betalált.)

A szünetben Miki cserélt. A gyenge középpályás védekezésünk orvoslására bejött Illés Ricsi Kovács Ádám helyére.

A kis újpestiek jól pörögtek. Szépen járatták a labdát, mezőnyfölényben voltak. Igaz ziccereket nem igazán tudtak kialakítani. Nálunk Roszel sérülése után a Szabó Péter - Bogyó csatárpár nem sok veszélyt jelentett. A labdát sem tudtuk úgy megtartani. Bár a mérkőzés képében nem volt benne, hogy gólt lövünk, azért csak sikerült.

Egy szép labdaszerzés után Dobos felpasszolta Bogyónak, aki ragyogóan lefordult a védőjéről, visszapasszolt az érkező Lippainak, aki egyből tüzelt, de a kapus kiütötte, szerencsére Halgas elé, aki szintén kapásból bebombázta a kapuba, felejthetetlenné téve a visszatérését.

Összességében a rutinosabb, határozottabb csapat egy ragyogó kezdéssel, könnyedén hozta el a 3 pontot Újpestről.

Játékosonkénti értékelés


Ivan Rados: Volt két-három nagyobb védése, de összességében nem tették próbára. A gólról nem tehetett. Nekem továbbra is egy kicsit bizonytalannak tűnik, nem sugárzik róla az a magabiztosság, ami pl. Kötélt vagy Malinát jellemezte.

Horváth Gábor: A REAC ellen a legmegbízhatóbb védőnk volt, most pedig őt éreztem a leggyengébbnek. Igaz most nem középen, hanem a jobboldalon játszott, ami nem teljesen a posztja. Többször megforgatták a fiatal újpestiek. Nem volt szimpatikus, ahogy ezután keménykedett velük. Volt egy lecsúszott beadása, amiből majdnem gól lett, de a felső léc kisegítette a lilák kapusát.
Igor Gal: Átlagos telejsítményt nyújtott, sem felfelé sem lefelé nem lógott ki. Ezen kívül adott egy gólpasszt Dobosnak.
Budovinszky Krisztián: Látszik rajta a meccshiány, nem érzi az ütemet, a labdák pattanását, sebességét. Fizikai adottságainak és rutinjának köszönhetően egy nagyobb hibával lehozta a mérkőzést: igaz abból gólt kapott a csapat. Felszabadítás helyett elbotlott és felszántotta a pályát, a labdát így nem volt nehéz az újpesti csatárnak elrúgni Rados mellett. Az látszott, hogy félnek tőle az ellenfél fiatal játékosai - is :)
Gohér Gergő: Váltakozó sikert vívott az újpestiek támadójával, de azért nem sűrűn kerültek mögénk az oldalán. Ami mindenképpen kiemelendő és dicséretes, hogy majdnem egy félidőt sérülten játszott végig, mert nem volt cserénk. Amikor sorfalban állt a saját játékostársának dőlt mert annyira fájt a lába. Ennek ellenére végig küzdötte a meccset és még így is adott egy pár hosszú, pontos keresztlabdát.

Kovács Ádám: Kőzépső védőként jobban tetszett, pedig ez az eredeti posztja. Kevés ütközés, kevés labdaszerzés. Könnyen megadta magát a párharcokban. Cseréje abszolút indokolt volt.

Dobos Attila: A meccs embere. Lőtt két szép gólt, jól tartotta meg a labdát, pontosan játszotta meg és végigzakatolta a meccset. Volt egy gyönyörű csele az újpesti térfél középső részén, a jobb oldalon, amikor úgy cselezte ki a két rátámadó védőt, hogy azok egymást rúgták fel. Attila pedig egy laza bokamozdulattal kigurította, majd megállította a labdát az oldalvonalon túl és mutatta, hogy lehet ápolni. Egyszerre volt zseniális, sportszerű és megalázó.
Lippai Ákos: A csapat esze. Tudása nem csak a DVTK-ból, az NB II-ből is kiemelkedik. Most is voltak remek gólpasszai, keresztlabdái, cselei, megindulásai.
Halgas Tibor: Tőle nem tudtam, hogy mit várjak. Egy gyenge BKV-ban sem volt teljesen stabil kezdő. A játéka így teljesen pozitív volt. Bátran ment előre, bevállalta a párharcokat, a cseleket, jól kezelte a labdát és nem utolsó sorban rúgott egy szép gólt. Azt hiszem elsőre valóban nem rossz. Egy ilyen Halgasra feltétlen szüksége van a csapatnak.

Roszel Róbert: Ő kezdte a gólgyártást. Ha a többi nem hivatalos, edző- vagy egymás közötti meccset is nézem akkor azt kell mondjam bombaformában van. Sérüléséig végig hajtott a pályán. Rendre elnyomta erőszakosságával a fiatal védőket. Lehet az NB II. az ő bajnoksága - és csatár a posztja.
Zsivoczky Norbert: Bár nem csatár, kényszerűségből ezen a poszton kellett kezdenie. Az első gól előtt a rámenőssége kellett, hogy elhozza a kedvezőbb helyzetben lévő védő elől a labdát. Sokat várok tőle, de ezekkel a folyamatos sérüléseivel nem fog tudni stabil helyet kiharcolni a csapatban.

Bogyó Károly: Nehezen melegedett bele a játékba. Nyilván ebben közrejátszott, hogy gyakorlatilag hamar, és szinte bemelegítés nélkül kellett beszállnia. Mondjuk attól még megnyerhetett volna egy pár fejpárbajt a nála 10 centivel alacsonyabb játékosok ellen. Nem is tudok hirtelen olyan játékost, aki ilyen adottságokkal, magassággal ennyire ne tudjon fejelni. A második félidőben már több jó megmozdulása is volt, jól tette vissza a labdákat és a negyedik gólunk kulcsa az ő szép lefordulása volt.
Illés Richárd: Mindenképpen harcosabb volt a középpálya közepén, mint Ádi. Vele kapcsolatban viszont mindig bennem volt a gyomorgörcs, hogy mikor fogják kiállítani. Lehet, hogy az NB I-es debütálása is közrejátszik, de most is rengeteg kisebb-nagyobb szabálytalanságot követett el. Nem volt tiszta a játéka. Többször kezezett, visszahúzott. Megköszönheti a sporinak, hogy sárga nélkül lehozta meccset.
Szabó Péter: Csatárt kellett játszania, ami nem a posztja. Volt egy pár jó megindulása, de ettől azért több kell. Becsületére váljék, hogy felvállalta a párharcokat, de a vékony testalkata miatt igencsak lepattant a védőkről. Mikinek üzenném, hogy ennek a srácnak kevés a heti egy konditerem. :) Ha fizikailag erősödne, szedne fel egy kis rutint, lenne benne fantázia.

4 megjegyzés:

  1. a gólnál Gohér rúgta ki a gyepet nem Budo a vendég létszám:82 volt
    piroskettes

    VálaszTörlés
  2. Szia, Piroskettes!

    Lehet később még jöttek, de kezdéskor így nézett ki a tábor:
    http://ujpestb.kardosigabor.fotoalbum.hu/viewlarge/pictureid/12665861

    A másik oldalról én Budot láttam, de elképzelhető, hogy Gergő volt a "gyepmester". A vendégből ezt jobban lehetett látni.

    VálaszTörlés
  3. Én is kint voltam, és sajnos én is a hazai oldalon,
    bár ezért csak a magam hülyeségét okolhatom.
    Meg is szólalt a pénztárnál az "amíg élek én"-kislány csengőhangja a mobilomon, alig tudtam gyorsan felvenni... Mondtam is az asszonynak, hogy mostantól csak én hívhatom!

    A meccsről írtakkal egyet értek, és én is kiemelném Rados bizonytalanságát. Volt hogy 30 méteres szabadrúgást szerencsétlenkedett be majdnem, volt hogy a tizenhatos vonaláig táncolt ki az alapvonal mentén feleslegesen, és csak az újpesti fiatal bénaságán múlt, hogy nem jött a beadás az üres kapu elé...

    Sokadszor állapíthattam meg, hogy milyen kitűnő a stadion akusztikája, a Mildenberger utca végén zengett a 40 vendégdrukker gólöröme.
    A harmadik gólunkra aztán már én is beértem a lelátóra.

    VálaszTörlés
  4. http://www.dailymotion.com/video/xencfx_ujpest-fc-b-diosgyyr-1-4-1-3-2010-0_sport

    összefoglaló a meccsről.

    VálaszTörlés