Kiestünk (Paks - DVTK 1-0)

Nem sokon múlt, hogy elutazzak Paksra, de védül mégsem mentem, így csak a híradásokból és helyszínen járt barátok infóiból ismerem az ott történteket.

De sajnos ezúttal nem is a történtek, hanem annak következménye a lényeg. Ezzel a vereséggel matematikailag is biztossá vált, hogy kisett a DVTK. Volt már ilyen, lesz is ilyen, erről szól a sport: vannak győztesek, vannak vesztesek még akkor is, ha éppen most a vesztes oldalra kerültünk. Aki átélte a 2000-es megszűnést, amikor az is kérdésessé vált, hogy egyáltalán járhatunk-e meccsre, az szerintem velem együtt nem éli meg olyan tragikusan ezt a kiesést, mert ez benne van a pakliban, a megszűnés viszont nem.

De miért is estünk ki? Nem én vagyok az első, aki felteszi ezt a kérdést, de nem láttam még olyan választ, amit igazán el tudtam volna fogadni. Mert véleményem szerint több tényező játszott közre, amelyek közül egyikre sem lehet azt mondani, hogy ha ez nincs, akkor tuti a bennmaradás. Próbálom összegyűjteni, mi volt egy-egy koporsószög:

A Szeviép távozása. Már tavaly tavasszal látni lehetett, hogy valami nincs rendben a klub hátterében, és ezt tetézte az, hogy a ténylegesen a legutolsó pillanatban lépett le a Szeviép. (Erről annak idején folyamatában írtam részletesen: 2009. június 12.: Szétesett a DVTK, 2009. július 1.: Mit tartogat a DVTK jövője?, 2009. július 13.: De mi lesz a Szeviép után?, 2009. július 8.: Legyen Miskolc a DVTK résztulajdonosa!) Utólag visszatekintve ez volt az első nagy probléma, ha csak Vojinovic és Homma marad, akkor megoldódik az őszi csapat két neuralgikus pontja, a kapus és a góllövő posztja - de legalább lett volna esély rá.

Óriási játékosfluktuáció. Az természetes minden munkahely esetében, hogy változnak a munkatársak, hiszen a gyengébbeket el kell bocsátani, míg a jobbakat elszipkázzák a jobb lehetőséggel kecsegtetők. Meg nem mondom, de valami 30% az a határ, ami fölött már probléma van egy cégnél. Diósgyőrben már az őszi szezon előtt új csapatot kellett építeni a fent említett okok miatt, télen pedig a klubvezetés döntött úgy, hogy lecseréli a keretet. Utólag kiderült, hogy a második nem volt jó döntés...

Játékosok hozzáállása. Ez alatt nem a lelátón sokszor elhangzó "nem hajtottak" szlogent akarom előrángatni, hanem arra utalok, hogy aki nem hisz a bennmaradásban, az biztosan másképp készül hét közben és a meccsen már hiába szakad meg. Tisztelet a kivételnek!

Közönség elfordulása. Talán ez a legkisebb tényező, de az is biztos benne van a kiesésben, hogy nem csak a játékosok, hanem a közönség sem hitte el, benn lehet maradni. Ősszel ezzel nem is volt gond, de amikor Tornyi lett az edző, akkor mindenkit csodát várt, majd amikor kiderült, papíron megerősödik a csapat is, akkor hallottam olyan véleményt, a DVTK a tavaszi tabellán akár dobogós is lehet. Aztán amikor kiderült, hogy ez nem így lesz, akkor hirtelen megaoptimistából gigapesszimistába váltott mindenki. Tornyi menesztése után bőven maradt lehetőség a bennmaradásra, mindössze a közvetlen vetélytársakat (Honvéd, Haladás, Nyíregyháza, Paks) kellett volna megverni, mégis inkább csöndben ültek a nézők.

Van pénz. Paradoxonnak tűnik, hogy az elmúlt évek gazdasági nehézségei - volt itt minden, tartozások, licencmegvonás, évről évre új tulajdonos és a többi - után Miskolc szerepvállalásával lett pénz sztáredzőre, volt gólkirályra és jónak tűnő játékosokra, mégis ebben az évben esett ki a DVTK. Valószínűleg az a magyarázat, hogy eddig a pénztelenség közös élménye csapatot csinált a keret tagjaiból, ez pedig egycsapásra megszűnt a pénz megjelenésével. Ráadásul pénzzel sikerült idecsábítani játékososkat, viszont annyi pénz nem volt, hogy igazán jó játékosok jöjjenek.

Bírók. Hihetetlen, mennyit tévedtek a bírók a DVTK kárára tavasszal. Nem azért nem írom azt, hogy csaltak, mert félek a felelősségre vonástól, hanem azért, mert gyanítom, nem ennyire hülyék, hanem ennyire gyengék. Nem csak mi szenvedtünk a bénaságuktól, hanem a többi csapat is, csak míg a többieknek egy-egy békát kellett lenyelni, addig nekünk majdnem minden meccsre jutott egy.

Balszerencse. Ez inkább az őszre volt jellemző, négy öngólt rúgtunk, ami egy erős csapatnak is sok lett volna. De ezen kívül tavasszal is volt néhány olyan fordulópont, amikor nem a mi javunkra döntötte el a meccset (lásd még bírói tévedések).

Válogatott. Nem számoltam össze, hány meccset és edzést hagyott ki elsősorban Balajti, de ősszel Takács és Búrány, tavasszal Zámbó is. Amilyen "bő" keretünk volt ősszel, ez is biztosan szerepet játszott a kudarcban. És akkor ne is beszéljünk Aczél távollétjeiről!

Sikerélmény hiánya. Ezt soha senki nem fogja bizonyítani, de van egy olyan érzésem, ha néhány ponton másként alakul a tavaszi szezon eleje, akkor egészen más lehetett volna a vége. Fentebb már írtam a fluktuációról, ami miatt szinte folyamatosan új csapatot kellett kialakítani és ezt bizony nem segítette a sikerélmény, ugyanis nem volt. Pedig ha jönnek az eredmények, az felgyorsítja a folyamatot, összerázza a társaságot, lásd az őszi szezonkezdet.

Az okok közé én nem írom a sokszori edzőváltást, mert az már az események következménye volt, olyat még nem hallottam, hogy egy sikeres csapatnál négy edző ül egy idényben a kispadon. Úgyszintén nem írom a sok légióst, mert számtalan külföldi példa mellett a Győr is bizonyítja, nem csak hazai játékosokkal lehet eredményt elérni. És végezetül nem írom a játékosok tudásának vékonyságát sem, mert a mai napig meg vagyok győződve, hogy nem az egyéni képességek voltak gyengék, hanem csapatként nem működött a Diósgyőr. Egy párhuzamos univerzumban talán a DVTK lett a tavaszi harmadik...