2010. június 4., péntek

Felnőttek a gyerekek - majd megöregedtek

Azt hiszem, az egyik legsikeresebb posztom a Felnőttek a gyerekek című volt, időről időre még most is érkezik hozzászólás. Emlékeztetőül: egy 2002-es fotón az U13 szerepelt, a játékosok közül azóta sokan odaértek az első csapat keretéhez.


Most egy 1988-as műsorfüzet címlapja következik (sajnos az újság nem az enyém, pirosp közvetítésével kaptam oroszatitól), ahol úgyszintén érdemes végigböngészni az utánpótláscsapatok névsorát és a játékosok arcát. Részemről sok sikerélmény nem ért, Vitelki Zoltán neve azért rémlik ;-), még a fotón is felismerem, de rajta kívül csak Földdeákban vagyok biztos, hogy játszott a DVTK első csapatában. A serdülő I.-ből pedig senki, egyedül Túróczy Lajos, aki fölöttem járt ugyanabba az általános iskolába, ha minden igaz.

Azóta mindannyian öregfiúk, ha egyáltalán játszanak. Ti esetleg felismertek még valakit?

6 megjegyzés:

  1. "A DVTK Agitációs és Propagandabizottsága"

    Szerintem sokan gondolják, hogy ilyen most is van...
    (Persze, az szerkeszti a klubhonlapot, de még tán ezt a blogot is! :)

    VálaszTörlés
  2. @Attila: Egyetértek azal,amit írtál. Szerinted mi egy hivatalos honlap célja? Szerintem az, hogy népszerűsítse a klubot (régiszóval: propaganda) és hogy minél többen járjanak meccsre (régi sóval: agitáció) amellett, hogy megbízhatóan tájékoztat.

    Persze manapság ezt a kettőt együtt markatingnek és/vagy pr-nak nevezzük.

    Elég nagy baj, hogy nem egy külön osztály ("bizottság") foglalkozik ezzel, hanem csak néhány ember, az sem főállásban, de ez van.

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Hogy még egyértelműbb legyek: ha az állna egy jelenlegi kiadvány impresszumában, hogy a DVTK Marketing és a PR-osztályának kiadványa, akkor senki nem akadna fel rajta.

    VálaszTörlés
  5. Commandos Web Shop

    http://pm09021.polomania.hu/termekek/oldal/1/

    VálaszTörlés
  6. Norbi, Te biztos, de remélem, a többiek is értik: nem a névről, nem a szakmai tevékenységről szólt az ironikus megjegyzésem - hanem a megidézett korra jellemző hozzáállásról, egyszersmind a rosszhiszemű szurkolói "összeesküvés-elméletek" mechanizmusáról.

    VálaszTörlés