2010. május 20., csütörtök

Természeti katasztrófák Diósgyőrben

Itt most nem a kiesésekről lesz szó, mert az nem katasztrófa, hanem a sport velejárója. A 2000-es megszűnés és újrakezdés pedig a maga nemében ugyan katasztrófa volt, de a természetnek csak annyiban van köze hozzá, hogy az ember is a természet része.

Azonban a hétvégi diósgyőri árvíz már ebbe a kategóriába sorolható. Elöntötte a víz a műfüves pályát, ahová azóta visszatért az élet, láttam, edzenek is rajta - kikerülve a felvált területeket -, de azt még nem tudni, mekkora kárt tett a talajban a víz. Szerencsére a kis füvest és a stadiont nem érintette.



Kb 15 évvel ezelőtt (Mikor is pontosan? Ha minden igaz 1993 nyara és 1996 nyara közt. Emlékszik valaki pontosan?) azonban a stadion, pontosabban "a" tribün -, azóta régi tribün - teteje sínylette meg az időjárást. A viharos szél néhány négyzetméteren letépte a borítást. Akkori viszonyok közt meglepően gyorsan helyreállították, viccelődtünk is vele, hogy elkezdődött a stadionrekonstrukció.



Aztán eltelt másfél évtized és már áll is szemben az új tribün. Bízom benne, most is gyorsan helyreállítják "a" műfüves pályát, és nem kell újabb 15 évet várni, hogy több füves és műfüves pálya teremjen a stadion háta mögött!

Volt még más is? Emlékeztek valamire, hallottatok régi öregektől más természeti csapásról is? Írjátok meg kommentként légy szíves!

10 megjegyzés:

  1. Emlékeim szerint 2000 márciusában volt ez a szélvihar. Legalábbis egy tribűntetőt letépő vihar volt akkor, hogy a kép is akkor készült-e azt nem tudom. Mindenesetre az időpontban biztos vagyok, mert sajnos van mihez kötnöm. Érdekes hogy abban az évben is kiestünk...
    Diego Tisztán

    VálaszTörlés
  2. ez a szélvihar hamarabb volt,
    mert varga lajos könyvének elején is már a félig "szürke" félig "fehér" tetjű tribün látható (ha jól rémlik...) ami a helyreállítás utáni állapot volt.
    a könyvet meg 1996-ban adták ki

    VálaszTörlés
  3. @Névtelen: átnyálaztam Katlan 2000 tavaszi számait és abban egy szó sincs a viharról és a leszakadt tetőről. Viszont pirosnak igaza van, Varga Lajos könyvének címlapján a tribün teteje már javított, így továbbra is úgy gondolom, valamkor a könyv kiadása, tehát 1996 nyara előtt volt a vihar. Persze meggyőzhető vagyok ;-)

    VálaszTörlés
  4. 2000. március 9., csütörtök történt a dolog.

    VálaszTörlés
  5. @Zek1975: így emlékszel, vagy megnézted valahol? Ha igen, akkor tárd a bíróság elé a bizonyítékaidat :-)

    VálaszTörlés
  6. "A Diósgyőr-Debrecen PNB-s labdarúgómeccsre még 4000 szurkoló látogatott ki szerdán, ám tegnap kora délután az időjárásnak köszönhetően háborús körülmények uralkodtak az Andrássy úton"
    "Orkánerejű, egészen pontosan 94 km/h sebességű szél söpört végig tegnap délután Miskolcon. Ennek láta kárát- többek között - a diósgyőri stadion, amelynek tetőszerkezetét meg is bontották a széllökések...."
    Észak-Magyarország, 2000.márc.10,péntek

    Kb. 22 éve minden újságcikket gyűjtök és időrendi sorrendben albumba rendezek, ami a csapatról szól. Innen az infó. Majd utána nézek az általatok említett sérülésnek is. Most így az emlékezetemre hagyatkozva 1993 tavasza rémlik.

    VálaszTörlés
  7. Én biztos vagyok a 2000 márciusában, mert amint írtam fentebb, van sajnos mihez kötnöm. Nagymamám aznap halt meg, amikor a szél leszaggatta a tetőt. Ebben biztos vagyok, mert azóta egymáshoz kötöm a két dolgot. A pontos dátumra nem emlékszem, de kiderítem. Nekem nincs tárgyi bizonyítékom a konkrét dátumra, csak az emlékeim,de remélem Zek1975-nek lesz :)
    Diego Tisztán

    VálaszTörlés
  8. "Nagy erejű szélvihar söpört végig tegnap délután Diósgyőrön. Négy óra elött hat perccel a DFC futballstadionjához riasztották a tűzoltókat. A szél mintegy 80 négyzetméteren szaggatta fel a tetőt, és ennek fele már lezuhanással fenyegetett. A kivonuló egységek elhárították a nagyobb bajt, személyi sérülés szerencsére nem történt."
    Déli Hírlap, 1993.május 7.,péntek
    Ennek a kárnak a kijavítása látható a Varga L. könyvében lévő képen (1996.). 2000-ben ezt a javítást tépte fel a szél. Ekkor cserélték ki pontosan a felét a tribün tetejének. Ennyi a történet, már ha érdekel ez még valakit...

    VálaszTörlés
  9. valahogy nekem is így rémlett, hogy kétszer kapta le.

    VálaszTörlés
  10. 2000. márciusában volt. Én lőttem a fotót. :)

    VálaszTörlés